A Bit of Sunshine •Kpop Oneshots BoyxBoy•

Álomfiú •TaeKook•

Egy apró, fényes pont a kietlen sötétség behatározhatatlan helyén. Ennyi, mi napról-napra megjelent álmaimban. Akár, hogy szólongatok, semmi válasz, csak olykor saját hangom halk vízhang foszlánya. Így fogalmaztam volna meg éjszakai látképeimet, annak ki megkérdezi tőlem pár nappal ezelőtt. De mint rájöttem ez még egy igen kifejletlen ideája volt fantáziámnak. Ugyanis az elmúlt egy hétben, az az apró fénycsóva egyre kiszélesedett, s egy igen erős – véleményem szerint fiatal férfi - sziluett is fellelhető benne. S az utolsó éjszakán, nem, hogy teljes ruházattal burkolt testének részleteit, de már az arcvonásait is felfedezni véltem. Mégsem tudtam egy elvarratlan, elmém mélyén megbújó emlékszálához se kötni. Ha ez előtt nem voltam eléggé összezavarodva látomásaimmal kapcsolatban, most még jobban törhetem agyam azon részét, mi nappali gondolataimat szövi. Viszont segítséget semelyik közeli barátomtól, vagy szülőmtől nem kérhettem, mert mint legfiatalabb csak elhajtanának annyival, hogy „Ez csak egy álom, semmi jelentősége nincs", így lezártnak tekintve, a számukra fontossággal nem rendelkező témát. Pedig én igenis hittem, - és azóta is így teszek - hogy minden alvás születte történetnek, mik ott rejlenek képzelőerőink mélyén, komoly jelentéssel bíró közölnivalójuk van.

- Jeon JeongGuk! – Sűrű pislogás után, tértem vissza a valóságba, anyám kemény és türelmetlen hangját meghalva. Szemeim előtt megjelent vacsorám látványa, mit addig csak evőeszközeimmel piszkáltam, szinte egy falatot se emelve számhoz. – Már megint egy teljesen másik világban jársz. Örülnék, ha legalább egyszer figyelnél rám, mikor fontos dolgokról beszélek! – Sóhajtott mélyet a már említett szülőm, ezzel kifejezve csalódását felém nézve.

- Megismételnéd, légy szíves? - Emeltem fel tekintetem a fortyogó felnőttre, ki midig is csak a külsőségekkel foglalkozott, nem törődve bajaimmal, vesződéseimmel. Míg számára elfogadhatóak voltak az iskolában szerzett jegyeim, illően öltözködtem és viselkedtem, addig maga voltam a megtestesült tökély, viszont ha ezek kicsit is lejjebb csúsztak az ő általa felállított mércén, a szemeiben halálra voltam ítélve, függetlenül bármily' vérszerinti kapcsolattól mi kettőnk között van.

- Hidd el igazán szívesen elmondom újra, de jobban jársz ha most jól fülelsz! – Emelte fel hangját gúnyosan. – A jegyeid az utóbbi időben romlottak, és így kicsit sem biztos, hogy az idei évet is szín ötössel tudod zárni. Szóval fiacskám ma estétől elkezdhetsz tanulni. És amíg nem látok semmilyen eredmény addig minden elektronikus eszköz elvéve, amin keresztül tudnál azzal a sok idiótával kommunikálni, akiket te a barátaidnak hívsz, a televízió távirányítójával együtt. – Mosolygott rám lenézően.

- És mi lesz akkor ha nem hoz semmi változást ez a jegyeimben? Tán kiteszed úgy a szűröm, mint YoonGi-nak? Mert a te szavaiddal élve, az ő buzisága rossz fényt vet a családunkra, és megbotránkoztató, hogy egyáltalán megszületett?! – Álltam fel az asztaltól, két tenyerem az asztallaphoz csapva, ezzel kifejezve a testemben túltengő mérhetetlen dühöt, idegességet és feszültséget.

Az előbb említett bátyámnak három évvel ezelőtt kellett elhagyni a családi fészket mikor még csak tizenhét éves volt, pont az előtt egy nappal mielőtt betöltötte volna az azután következő életévét. Mindezt anyám csőlátásának köszönhetően. Számomra a testvérem mindig is egy olyan személy volt, akire példaképként tekintettem. Íriszeimben, ő bármily' csoda tétele nélkül egy hős volt. Viszont minden megváltozott, mikor egy nap színtvalt szüleinknek, másságával kapcsolatban, kik ezt a házunkból való kitiltásával jutalmazták. S szüleink nem akarva, hogy esetleg én is saját nememhez vonzódjak, minden kapcsolatot megszakítattak közöttünk, egy szóval eltiltottak, nem csak a testvéremtől, de attól az embertől is akiben a legjobban megbíztam és segített nekem bármilyen problémám volt.