A Bit of Sunshine •Kpop Oneshots BoyxBoy•

A tökéletlen •ChanBaek•

Tudtam, ha egyszer titkomra fény derül nem csak a nevetség tárgyává válok, de ráadásnak téged is elveszítelek.

De azt még legvadabb rémálmaimban sem képzeltem, hogy az engem folytonosan kritizáló hadak élén is te fogsz állni.

Mélyen meghajtott fejjel sétálok végig a tömött folyosó rendszeren, próbálva kikerülni minden figyelmet. Igaz így is sok tanulmányozó tekintetet tudhatok magamon, hisz a te legjobb barátod vagyok. A szerencsétlen lúzer, kinek csorba fogait fényben megcsillanó fém borítja, ezzel javítva azoknak tartásán, orra élét egy keret használja ülőalkalmatosságnak, míg az abba foglalt lencsék segítik abban, hogy ne essen arccal egyenest a padlóra, mit csoda ha havonta takarítanak. Aztán ott vagy te. A tökéletes, ki a kifogásolhatatlan elismeréseket gyűjti akár egy kis gyerek az üveggolyókat, legyen szó érdemjegyekről vagy épp sportban elért sikerekről. A magasságod és arcod ellenállhatatlansága miatt pedig a lányok köreiben is mindig érdekelt és népszerű vagy, míg én mindig csak egy láthatatlan törpeként kullogok árnyékodban.

Az unalmas, semleges szekrényemhez érve – mi életem színességét is tükrözi -, tárom annak ajtaját nagyra, hogy könyveim kihalászása után, újra elindulhassak azzal a céllal, hogy most te is szembe sétálsz velem. Hisz igaz én csak egy észrevehetetlen kiegészítőd vagyok, még is az oldaladon tengődve tudom csak kizárni azt a sok gúnyolódó, irigykedő arcot kik minden napom mérgezik, végül is még régen azt mondtad melletted sosem kell félnem...

Viszont te terveim szokásodhoz híven keresztbe szövöd, s rám a szívbajt hozva lepsz meg engem.

- Jó reggelt. – Ásítasz egyet, miközben neki dőlsz a rakodó, fém rekeszekből álló sornak, ezzel egy igazi filmes rossz fiú kinézetét keltve. Bólintva egyet viszonzom a köszönésed, mit az évek alatt megtanultál nem magadra venni, hisz már rájöttél, hogy nem a kedvenc dolgom megrezegtetni hangszálaim. Főleg ha több szemtanú is van rá.

- Tessék. – Nyújtod felém kezed, miben egy szendvics van, a kedvenced. – Neked hoztam, gondolom nem reggeliztél. – Ironikus de néha úgy érzem mintha már jobban ismernél mint a saját szüleim. Mit mindig értékeltem, de nem hittem, hogy egyszer ellenem fordítod.

Immár a számunkra szükséges tudással telített papírgyűjteményekkel kezemben állok melléd, majd indulunk együtt neki a már szokásunkká vált sétának. Miközben te az egymás nélkül töltött percek történéseit ecseteled nekem, elmondva mennyire utálod a húgod a sok nyavalygásáért és, hogy a virtuális játékban megint legyőzted apukádat. Én akár egy mesét hallgatom mosolyogva szavaid, miket oly' nagy beleéléssel ejtesz ki ajkaidon.

S mint egy parazita rombolja le a mi idilli világunk, az e heti játékszered, más néven a barátnőd. A szőkített, - látszólag mű - haját csavargatva tapad oldaladra engem félrelökve az útból, akár egy papír galacsint amit a kuka mellé dobtak, mitől én kicsit sem érzem magam felsőbbrendűnek. Melleit kinyomva próbál neked bájologni, figyelembe se véve arcvonásaid mik fintort formálnak, így megmutatva mennyire idegesít a színjátékával, amivel próbál levenni téged a lábaidról. Ő is pont azzal próbálkozik mint eddigi az összes többi. Még a szex után is megtartani téged, mi lehetetlen. Én pedig le se feküdtem veled, még is fájóbban dobtál el magadtól, mint az agyon kent cicababákat, tényleg ennyit érnék?

Az irritáció ellenére te is csatlakoztál. Még is csak bele mentél. Folytál az árral teljesen elfeledve a beszámolód, mit csak a kedvemért tartottál, hogy ne érezzem úgy, hogy bármiről is lemaradtam volna. De hát én nem vagyok a lyuk akit egy kielégítő éjszaka után ott is hagyhatsz, semmi előnyöm nincs. Én vagyok a te életed legnagyobb terhe és csalódása.