A Bit of Sunshine •Kpop Oneshots BoyxBoy•

Szárnyak nélkül •TaeKook•

Minden gyermek amint eléri a megfelelő kort, egy őrangyalt kap árnyékul, hogy megóvja őt minden lehetséges rossztól. Így történt ez Jeon JeongGuk-kal is, ki mikor betöltötte tízedik életévét, egy védelmezőt kapott oldalára. Akit rajta kívül szabad szemmel nem láthatott, senki, csak ha emberi alakját felvette, mi igen ritka volt. Ugyanis amint egy angyal felveszi emberi valóját, napjai meg vannak számlálva. Ha nem tér vissza eredeti kilétéhez három napon belül könnyen megeshet, hogy elveszíti számára legbecsesebb kincsét, - mi olyan, mint átlagos halandóknak az életük,- a szárnyait. S minél tovább vannak húsvér kilétükben, annál tovább tart azutáni felépülésük. Ugyanis az angyalok mágikus, energiáját igen csak fogyasztják az e féle átváltozások. S ezt nagyon jól tudta az említett fiú őrzője, Kim TaeHyung is. Ki nem törődve a törvénykönyvükbe vésett szabályokkal, tett meg mindent azért, hogy oly' szeretett védencével lehessen.

Az évek teltek, s TaeHyung végig nézhette, ahogy a kis ártatlan, leginkább nyuszira hasonlító, félénk JeongGuk, ki mindenkinél jobban szerette őrangyalát, ezzel megmelengetve annak szívét, felcseperedik. S már közel a huszonegyedik születésnapjához, teljesen kifordult régi önmagából. A nyeszlett testét már izomréteg borította, s a modell karrierje az egekben volt, ezzel a fiatal önbizalmát is egyre csak növelve, min a folytonos körbe rajongás sem segített. S őrzője már csak egy árnyként volt jelen, kit már egy szóra sem méltatott. Az idősebb ennek ellenére is úgy óvta a másikat mintha porcelánból lenne, így egy apró szellő is összetörhetné, mit a védenc már nem vett olyan jó néven, mint a régmúltban, így illetlen, bántó kifejezéseket, jelzőket vágott fejéhez. A sértett ezüsthajú, már csak egy-egy fáradt ajakgörbülettel hallgatta végig a másik prédikációit, minden alkalommal érezve, hogy szívéből egy darab letörik, majd hangosan az alatta lévő feketeségben koppan, s elporlad, ezzel egyre kevesebb reményt táplálva JeongGuk valódi énjének visszatérésébe.

Amit viszont nem tudott, hogy az ember fiú egyetlen, aprócska dolog miatt lett vele elutasító. Szerelem. A halandó egyre mélyebb és komolyabb érzelmeket kezdett el táplálni Hyung – ja, iránt. Mit megértett, hogy lehetetlen. Érzelmeinek kibontakozásakor, mikor megértette a szívének gyorsabb ritmusát, a hírtelen melegségek mi elárasztotta bensőjét mikor teljes odaadással figyelt rá a másik, már tisztában volt azzal, hogy mind az, amire ő vágyik az elképesztő szárnyakkal megáldott férfitől, nem valósulhat meg. Ezért olyannyira féltet emóciónak kitudódásától rettegve, rejtette őket a gyűlölet és lenézés leple alá. Nem gondolva bele abba, hogy mit tesz ez a másik lelkével, mi már sok mindenen keresztül ment, még sem tudta ezeket feldolgozni.

- JungKook lassíts. – Szólal fel idegesen, az anyós ülésen helyet foglaló jó szándékú lidérc. – Nem hallod? Fékez már te idióta. – Kell ki magából teljesen, az aggódó angyal.

- Képzeld hallom, mivel a fülem mellett ordibálsz. – Morrant vissza a szólított.

- Attól, mert kidobott az a csaj, nem kell öngyilkos jelöltet játszanod! – Kezdte rángatni a fekete loknikkal megáldott vezető, bőrkabátjának anyagát, az utas.

- Jaj, mit érdekel az téged, ha meghalok? – Horkantott fel megbántottan, a legnagyobb sértéseket okozó fél. – Engem szépen eltemetnek a föld alá, te meg kapsz egy vinnyogó kis gyermeket, akit pesztrálhatsz kedvedre. – Húzta gúnyos fél mosolyra száját a beszélő, oldalra se pillantva a másikra.

- De én nem akarok más védencet. – Kezdett el halkan motyogni a barnás bőrű, letörten. – Nekem csak te kellesz. Én, szeretlek.

JeongGuk érezte, ahogy szíve hatalmasat dobban majd' megrepeste bordáit. Ereiben a vér áramlása felgyorsul, s még jobban felmelegszik a karmazsin folyadék. Az idősebb néha elvetett oly' megszólalásokat, mik elég kétértelműen hangoztak. Még a szárnyas ajkait egy fajta anyai gondoskodással hagyták el a szavak – gondolta ezt a mondatokkal jutalmazott -, addig a fiatalabbhoz egy fajta szerelmi vallomásként értek el. Miket vállairól lerázva hessegette el a legapróbb foszlányt is elméjéből miszerint, jól vélekedik. Az ember fiú hangosan felnevetve, vetette enyhén hátra kobakját, ezzel fokozva gúnyosságát.