!Nem rész!
Először is szeretném megköszönni a kihívást @lost-witch - nek a kihívást!
1. Rendesen elbúcsúznék és megköszönnék mindent azoktól a családtagjaimtól, akik nagyon sokat jelentenek számomra, de már nem lehetnek itt mellettem az élők soraiban.
2. Az amerikai sorozatok közül egy örök kedvencem a 2 Borke Girls (Az Élet Csajos Oldala), Grey's Anatomy és a Dr.Csont. Viszont az ázsiai sorozatok közül amiket sokkal nagyobb számban követek, nem igazán tudok megnevezni, ugyanis túl sokat szeretek ahhoz, hogy kiemelhessem bármelyiket úgy, hogy ne érezzek bűntudatot a maradék után.
3. Szerintem van, még ha néha nagyon hosszú és küzdelmes utat is kell bejárni ahhoz, hogy megtaláld az a bizonyos kapuhoz, ami a jobb felé nyit. Az viszont biztos, hogy amikor a bizonyos mélypont legkietlenebb, sötétebb pillanatában vagy akkor a jobbról még álmodozni se mersz, s mikor egy ilyen helyzetben vagy sokszor segítséget se mersz kérni mert esetleg kínosnak, megbotránkoztatónak vagy hiába valónak ítéled ne félj segítségért kiáltani. S ezt kicsit sem alaptalanul merem állítani, ugyanis én is jártam meg, s mai napig is szoktam belecsöppenni mélypontokba.
4. Talán ez az a kérdés amit a legnehezebb számomra megválaszolni. Én pont egy olyan író vagyok aki minden művét úgy látja, s gondol vissza rá sokadik olvasásra is, hogy nem elég jó, lehetett volna jobb is. De az eddigi oneshot-ok közül mind közel áll a szívemhez, ugyanis ha nem is látszik rajtuk mindegyikbe próbálok egy kis darabkát magamból, az életemből bele vinni.
5. A kérdés mind a két értelmezésére igen a válaszom. Ugyanis nem egy olyan kapcsolatot tud kialakítani az emebr élete során ami sírig tart, s az én meglátásom szerint létezik egy űgy nevezett másvilág ahonnan figyelnek minket a lelket az esetleges reinkarnációra várva.
6. Ez egy olyan információ amit az ítélkező emberek miatt nem igazán osztanék meg. Mondjuk az nagyon érdekelne, hogy az írásaim, megnyílvánulásaim alapján ki hánynak saccolja az eddig leélt éveim számát.
7. Nem is keveset csalódtam emberekben, amik egy életre megbélyegezték személyiségem, s a világképem.
8. Vannak, minek nagy részét igen elérhetetlennek vélem jelenlegi helyzetemben.
9. Nagyon sok mindent. Elsősorban a szabadság érzetét, ugyanis itt semmi nem szab határt a képzelőerőmnek és az írhatok amit, s ahogyan szeretném. S itt igazi sikerélménybe részesülhetek, hogy számomra kész idegenek csillagozák a részeket, s hagynak szívmelengető hozzászólásokat, ami nagyon sokat jelent. De talán a legfontosabb dolog amire a wattpad világított rá az az írás varázsa.
10. Megismertem egy olyan embert, akiben tényleg megbízhatok. Életemben először eljuthattam egy mondoconra és publikáltam ezt a könyvet.
11. Szerintem az igaz barátság nem arról szól, hogy felhőtlen legyen, ugyanis ha egy kapcsolta az az nem lesz hosszútávú. Mivel mindenkinek vannak problémái, rossz napjai. De minden veszekedés után tudni kell rendezni ezeket a kétfélnek. Ami még lételemű egy erős, igaz barátság kialakításában, fenntartásában az a bizalom és a türelem. Véleményem szerint ez az igaz barátság, mikor már csukott szemmel is követnéd úgy az illetőt, hogy ha tudod is megbotlásod esélyét, de azzal is tisztában vagy, hogy ő ott lesz és felsegít.
A feleslegesen hosszú válaszaim után pedig az én kérdéseim:
1. Hogyan találtál rá a wattpad világára?
2. Hogyan viszonyulnál egy hozzád közelálló baráthoz, miután kiderülne, hogy mentális betegséggel küzd?(pl. testképzavar, depresszió...)
3. Mi a legfőbb életcélod?
4. Mi okozta életed eddigi legnagyobb csalódását/csalódásait?
5. Ha egy másik nemzetiségbe, országba születhetnél, melyik lenne az?
6. A családod, hogy viszonyul ahhoz, hogy írsz wattpaden? És ha esetleg nem tudnak róla, miért döntöttél az íróiéned titokban tartása mellett?
7.Milyen a nemi identitásod?
8. Mi a kedvenc könyved?
9. Mely három szó tudna leírni téged a legjobban?
10. Van béta olvasód?
11. Ha egy napot eltőlthenél bárkivel a világ (akár már halott vagy még él) ki lenne az?Kihívotjaim:
csak_egy_fujoshi
pannabszolut
woncon
Min_Yun_Seo
VOCÊ ESTÁ LENDO
A Bit of Sunshine •Kpop Oneshots BoyxBoy•
FanficEgy rövid, nagy részt össze nem függő történeteket tartalmazó könyv, melyben csak fiúk közötti szerelmet tartalmazó részek találhatók. Oneshot kérés: Ha van egy kedvenc párosod akikkel szívesen olvasnál, nyugodtan írj privátba vagy a legutolsó rész...