A Bit of Sunshine •Kpop Oneshots BoyxBoy•

Vágások •WonTaek•

Az első vágás...

Szorongva léptembe a fülledt levegővel megtelt bárba, hol az emberek egymáshoz simulva táncoltak. A vonagló tömegen átvágva próbáltam elérni a bárpultot, hogy egy kis itallal oldjam feszült valóm. A már izzadt s alkohol szaggal bevont tömeg csak a zene ütemére és az az éjszakai partnerének megtalálására figyelt, ezzel kis esélyt adva az én célom elérésére.

Már majdnem elértem a megmentésül szolgáló márványlappal borított asztalt, mikor is ismeretlen ujjak fonódtak vékony csuklómra. A te ujjaid. Megtántorodtam, eddigi határozott mozdulataim megsemmisültek s az illető szemeibe nézve még kilétemet is elfelejtettem. Erős karok mellyen az erek szépen kirajzolódtak, szűk fekete farmer borította lábait, míg fehér ing felsőtestét. Felsőrészének első két gombja - illemszabályoknak ellentmondóan - nem volt összegombolva, ezzel szabad utat adva a kíváncsi szemeknek, hogy megpillantsák ívelt kulcscsontjait. Bőre bronzosan csillogott a halvány fényben, s a kávé árnyalatában tündöklő íriszeit pedig bódítószerek által kreált réteg borította. Ez a személy te voltál.

...a találkozásunk miatt.

A második vágás...

Egyetlen szót sem szólt, nevemet sem kérdezte. Megbabonázó szemeivel viszont szinte felfalt. Szemérmetlenül legeltette rajtam szemeit, majd ajkain igen megkérdőjelezhető ajakgörbület jelent meg. Csuklómat még mindig szorította, így könnyen magához rántott. Testünk összepréselődött és már egy papírlap sem férhetett volna közénk. Mindkét karját derekam köré fonta, míg én csak megszeppenten, élénk piros arccal pislogtam rá. Saját végtagjaim pedig csak esetlenül lógtak megdermedt testem mellett. Esetlenségem még jobban felbátorította s fülembe súgta mámorító szavait, mit soha nem felejtek.

- Lazulj el. Nem foglak bántani, cicus. - Ezek voltak felém szánt első mondatod. Mit sajnos megcáfoltál.

...e frázisod utolsó betűkapcsolata miatt.

A harmadik vágás...

Pár ital után - mik az engem el nem engedő személy által kerültek hozzám - igen felbátorodtam, s elengedtem magam erősen tartó karjai között. Több óra eltelt, mi mégis úgy ringatóztunk a zene lassú ritmusára mintha akkor kezdtük volna. Felém való ragaszkodása elvarázsolt. Bárhova lépett engem is vitt magával s szemeivel szinte kalitkába zárt, ezzel próbálva védeni a környezettől.

Két óra tájékán járhattak az óra mutatói, mikor mi a dobhártya szaggató s szinte tempó nélküli zenének nevezett ricsajra úgy táncoltunk mintha csak egy Mozart mű szólt volna. Nem zavartatva magunkat élveztük ki egymás társaságát, mozogtunk lassan de szinkronban. Fejem nyakhajlatába hajtottam belélegezve kellemes egyben férfias illatát. Míg ő állát előbb említett testrészem tetejére támasztotta. Közben egy lassú dallamot dúdolva, mi alapján mindketten mozogtunk.

Egy rövidebb idő elteltével kezdett kiürülni a bár, ezzel kicsit könnyítve a még maradni szándékozók oxigénhez jutását. Az előttem álló személy - kinek neve WonShik - pedig abba hagyta hümmögését s engem is gyengéden ugyan de letaszított magától. Kezeivel derekamnál tolt kicsit messzebbre, míg ő is hátrált pár kisebb lépésnyit. Fejemet mi eddig a magasabbon nyugodott hirtelen emeltem fel, hogy szemkontaktust tudjak kezdeményezni. Lehet nem voltam teljesen józan állapotban, és a velem levő másik személy sem igazán, mégis egyfajta pánik lett rajtam úrrá. Hiszen addig a pillanatig élveztük a köztünk kialakult csendet. Főleg, hogy rá kellett jönnöm WonShik nem egy erőszakos típus, így az én introvertáltságomnak köszönhetően nem sok dolgot osztottunk meg egymással.