Kapcsolat [Taehyung ff.] - Befejezett

9. - Barát

- Mama... hogy-hogy vannak még kint vámpírok? - dobtam fel témának a kérdést vacsi közben. Az anya által kapott málna lekvárt bontottuk fel mert mind a ketten azt szavaztuk meg főzés helyett.

- Drágám... én sem vagyok mindenható. Nem tudtam a világ összes vámpírját ide zárni, ezért vannak még a vadászok odakint.

- De ezt nem értem. A kint rekedt vámpírokat megölik? A vadászok nem tudnak erről a ,,menedékről". És mi van ha a kinti vámpírok meg a mi embereinket ölik? - a kérdések csak jöttek a fejembe én pedig bombáztam velük szerencsétlen nagyanyámat aki csak nagy szemekkel nézett rám miközben egy falaton nyámmogott.

- Túl sok mindenen aggódsz. Ezért nem sikerül sokszor a mágiád. - dorgált meg ujjaival. - Néha csak... el kellene engedned a dolgokat, még akkor is ha fájdalmas. - ezek a random életbölcsességei... el sem tudja képzelni mennyire megragadnak bennem ezek.

Este mielőtt lefeküdtem átgondoltam mit beszéltem anyámmal. Tényleg jó lenne elmenni a könyvtárba kutakodni, de azt meg kell szervezni, mivel őrség és védő mágia veszi körül. A mama elég szigorúan szabály betartó, így minden este mikor bezár egy teremtett lény vigyáz a könyvekre és állítja meg a betolakodókat.

Valamint azt se tudom eldönteni, hogy elhívjam e azt a vámpírt. Illene most már megkérdeznem legalább a nevét, ha már a sorsunk egy időre össze fonódott ( nem fogom hagyni, hogy ez sokáig így legyen) Neki is joga lenne tudni mi ez az egész és ha ott van legalább segíthetne a keresgélésben. De hogyan vegyem rá, ha esetleg makacskodna? Vagy bízzam rá, és ha jön jön, ha nem akkor meg megoldom egyedül?

Végül is ha egymagam is véget tudok vetni a kettőnk között levő dolognak nincs rá szükségem, hogy kísérgessen.. Holnap elmegyek oda, és megkeresem.

Eldöntve a terveket végre álomra hajthattam a fejemet, reggel pedig újult erővel indulhattam el. Mama még aludt, így nagyon halkan másztam le a földre és ugráltam el abba az utcába. Ide még a nap se süt, és esküszöm hidegebb van pár fokkal. Egy lélek sincs a közelben, de a figyelmem nem lankadhat hiszen tudom, bármelyik pillanatban megtámadhatnak, bárhonnan. Sajnos nem érzem, hol lehet, a fájdalmam ami meg már enyhén jelentkezni kezdett nem szűnik meg, így össze zavar itt van e egyáltalán.

Az utca végén, mintha egy postás lennék megfordulok és visszafele veszem az irányt. Nem is értem mire gondoltam, csak úgy ide jövök és elkiáltom magam, hogy ,,hé te vámpír" aztán ide jön hozzám? Még a nevét se tudom akkor meg kiért kiáltozzak?

- Hé. - és különben is, miért csak én gondolkodok ezen? Őt tényleg ennyire nem zavarja a tény, hogy egy vadászhoz olyan köze van amit nem ért és szinte függ tőle? - Hé! - arra meg még mindig kíváncsi lennék hogyan mozog a pajzson át. Erre egy egyszerű vámpír képtelen lenne, de nem tudok mit bele gondolni, hogy hogyan szerzett olyan képességet, amivel ezt lehetővé tenné. - HÉ TE! - jött hátulról az ismerős hang. Megragadta a karomat és megfordított, hogy szembe legyek vele de én elütöttem enyéimtől és elugrottam előle. - Mi a francot keresel itt? - fonta keresztbe karjait és szúrós tekintettel meredt le rám. Hogy lehet valaki ilyen magas?

- Téged te idióta! - húztam ki magam. Kérdőn nézett rám de meg nem szólalt volna. - Arra gondoltam, mivel nem tudunk előrébb jutni ezzel a szarral közöttünk elmehetnénk a könyvtárba keresni pár könyvet. - mint két iskolás, akik korrepetálást beszélnek meg.

- Taehyung gyere már! - elnéztem mellette és csak akkor vettem észre, hogy nincs egyedül. Hat további férfi várta őt eléggé unott fejjel és mikor észre vettek még vicsorítani is elkezdtek.