Kapcsolat [Taehyung ff.] - Befejezett

18. - Tovább

Ijedt szemei a kétszeresükre nőttek, ajkai kiszáradtak, tüdeje fel le mozgott a levegő áramlása miatt. Körül nézett, tekintete pedig megállt rajtam, ahogy nyúlok felé. Éreztem megint azt a fájdalmat, amit akkor, mikor megtudtam az átkot, de mivel amúgy is lerohadta fél kezem ez már nem oszt nem szoroz. Mikor anyámé rajta volt csak azért tudtam elengedni mert az ő mágiája volt túlnyomó többségben jelen, de így, hogy az megszűnt az érintésemet továbbra se hagyja a teste.

- Ne! - kiabálta és elhúzódott amennyire csak tudott. - Ne érj hozzám. - láttam, mi volt a múltjában, ezért nem tudtam eldönteni, hogy ezt most azért mondja mert megutálta a vámpírokat ezáltal engem is, vagy még mindig nem akarja, hogy fájdalmam legyen miatta. Felállt, és sebesen kiszaladt az általam nyitva hagyott ajtón. Leráztam kezeimet amibe ismét vissza tért az élet és már eredtem is volna utána, ah anyám keze nem állít meg ebben.

- Ne menj. Vissza fog jönni. - felnevettem erre a kijelentésre és gyengéden kihúztam erőtlen ujjai közül kezemet.

- Te nem ismered őt. Nem fog. - jelentettem ki a nyilvánvalót és már ott se voltam. Követtem hova fut ilyen gyorsan, és láttam, hogy még nincs teljesen magánál, mert itt ott majdnem neki ment egy-egy fának. Éreztem, hogy nagyon fáj neki minden, amit látott és hallott. Ugyan csak foszlányok képében jelent meg a múltjának egy nagyobb része, de az összképet ennyiből is össze lehetett rakni. A mellkasom tombolt, és tudtam, hogy ezt ő váltja ki. Gondolni se akarok arra, ő mit érezhet most.

Egy kisebb kihagyásban állt meg, ahova valamiért nem telepítettek fákat. Fejét lehorgasztotta, vállai remegett és szabálytalanul emelkedett fel a szipogás miatt, amit tisztán hallottam. Öklei megfeszültek, ahogy az egész teste. Égnek emelte fejét és hangosan felkiáltott. Üvöltött, mint akit nyúznak, mégis ez olyan szívfacsaró volt, hogy oda akartam menni hozzá, és még ha meg is mar az átka, magamhoz ölelni.

Ezt a gondolatomat csupán egy dolog cáfolta meg, a körülötte izzó levegő. A levelek kisebb lángban égni kezdtek majd a homok a lányt körbe fogva forogni. Egy idő után ez a két elem eggyé vált és hatalmas forgó láng csóvákkal lepte el az egész erdő részt, amit elért. Olyan perzselő és erőteljes volt a tüze, hogy szinte egy pillanat alatt elpusztított mindent körülötte. Nem maradt más csak hamu és itt ott egy megcsonkított fa törzse, fekete gyász színbe burkolva. A füst megbolondított mindent, beszennyezte a levegőt, de ő nem állt meg. Nem várhattam tovább, ő most sokkal fontosabb mint én.

A levegőbe ugrottam és rögtön előtte termettem. Nem foglalkozva a még számomra is elviselhetetlen fájdalommal megfogtam a kezét és derekára simítva magamhoz húztam, hogy szorosan simuljon hozzám. Fejét folyamatosan lágyan simogattam, hogy ne legyek túl durva és éreztem ahogy egyre jobban elengedi magát.

- T.. Tae... ne.. a bőröd!

- Már nem. - mosolyodtam el, miközben éreztem a sejtjeim regenerálódását. Nagyon cseles a nagyanyja. Úgy állította be az átkot, hogy a kín miatt eszembe se jusson megérinteni mert egyetlen egy rossz mozdulat megtörheti.

Mikor teljesen megnyugodott hagytam, hogy remegő kezeivel ellökjön és körül nézzen.

- Ezt.. én? - bólintottam és csodálkozó arcát figyeltem. Anyám közelsége miatt ez az erdő két három napon belül újjá fog nőni, talán még szebbre is, mint volt, ezért nem sajnálom. - Én.. haza szeretnék menni.

- Elviszlek. - mondtam és már nyúltam felé, hogy segítsek de ismételten ellépett előlem.

- Nem oda! Hanem a szül.... ahol felnevel... mindegy. - rázta meg fejét és elindult. Nagyon össze lehet zavarodva ez miatt, azt se tudja miket beszél, mit higgyen. Egyedül kellene hagynom de mégis most, hogy tudom, ismét érinthetem az éhségem felül kerekedett rajtam. Az illata, ami még mindig az orromban bódította fejemet teljesen ellepett. Nem bírok magammal, utána kell mennem.