Violet Snow [Byakuya x OC]

5. Jutalom

*Yasu szemszög*

Már késő délután volt. Sőt, ha szigorúan nézzük, este. Miért nem jött még mindig Byakuya? Elfelejtette volna, mit ígért? Nem, biztos a memóriája is tökéletes. Nyilván valami más állt a háttérben. Biztos sok munkája volt és nagyon elfáradt, ezért inkább hagyta a mai találkozónkat, vett egy forró fürdőt, és... forró fürdő, amit Kuchiki Byakuya vesz... a víz, ami körbeöleli a testét... a bőre, ahogy a forró víz hozzáér...
Yasu, te ostoba! Mégis miről képzelődtél?

Sóhajtottam egy igazán mélyet. A francba is, nem voltam vak! Feltűnt, hogy milyen jóképű férfival van dolgom és sikeresen eltekintettem tőle, ám egy olyan jelenetbe beleképzelni, amiben nincs rajta ruha, túlságosan is megterhelő volt ártatlan elmém számára. Inkább ittam még egy kortyot a kávémból, ami magam elé készítettem. Mikor lenéztem, láttam, hogy a csésze üres. Remek, a kávém is elfogyott.

Úgy gondoltam, az lesz a legjobb, ha elmegyek hozzá. Leírtam a jelentésem, már célegyenesben voltunk... Nem hagyhatom most abba a nyomozást! A szobámba mentem és felvettem a shinigamik átlagos ruháját, hogy beolvadjak közéjük. Általában nem fordítottam nagy figyelmet az öltözködésemre, de most nem akartam felkelteni magamra a figyelmet egy elegánsabb ruhával. Amúgy is megbámultak a hajam színe miatt, amit a testvérem régen holdfényszőkének definiált. Az ő haja eperszőke volt és igazán viccesnek találtam, hogy a szőke árnyalataiban díszeleg a hajkoronánk.

Pár perc alatt elkészültem az indulásra, ezért elköszöntem az őröktől és utamat a Kuchiki palota felé vettem. Séta közben átgondoltam, milyen butaság is amit csinálok, elvégre lehet, hogy Byakuya harc közben sérült meg és most igazán nem kellet volna zavarnom a gyógyulását. De egyszerűen olyan rémes személyiséggel rendelkeztem, hogy muszájnak éreztem beleütni az orromat minden apró-cseprő ügybe.

Percek múlva megérkeztem célomhoz, ahol már felismertek a kapuban álló őrök, ezért minden további nélkül beengedtek. A palota felé haladva kezdett megijeszteni a csend ami fogadott, mintha valaki meghalt volna, csak a némaságot hagyva maga után. De ha egy nemes elhalálozik, arról jó eséllyel mindenki értesül, bár nem mindig a halál igazi okával teszi közzé a sajtó az eseményt. Az épület előtt néhányan némán beszélgettek, érkezésemre felkapták fejüket és gyászosan beljebb invitáltak. Közöltem velük, hogy a ház fejét keresem, vele szeretnék beszélni, erre együttérző pillantásokkal díjaztak és valami olyasmit mondtak, hogy vigyázzak rá. Ezt nem tudtam mire vélni, elvégre nem voltam én bébicsősz, sem dadus, hogy egy felnőtt férfira vigyázzak, aki ráadásul majd megfulladt a túláradó büszkeségétől. Mindenesetre, hagytam, hogy egy szobába vezessenek, nem abba, amibe előzőleg jártam már, de ez is hasonlított rá. Leültettek egy plédre, ami a földre volt terítve, majd megkértek, hogy várjak egy kicsit. Ez nem esett nehezemre, elvégre egész nap mást se tettem, csak vártam. Percek teltek el néma csendben, míg végül zaj hallatszódott az ajtó elől, a beszélgetés zaja. Az ajtó nyitódott és a számomra már jól ismert Kuchiki Byakuya lépett be rajta, egyenesen felém vette az irányt és szinte ledobta magát mellém. A szolgák becsukták utána az ajtót, ezáltal csak ketten maradtunk a szobába.

- Üdvözöllek, Yasu-san - köszönt nekem, de nem nézett a szemembe - Elnézést kell kérnem, nem tartottam be az ígéretem és nem jelentem meg nálad ma délután. Nincs semmi mentségem.

- Hagyjuk is a mentséget, pocsékul nézel ki, mintha valaki megrugdosott volna, majd megmosta volna az arcod, hogy ne nézz ki rosszul, aztán ezt a folyamatot megismételte volna háromszor - írtam le a kinézetét. Valóban szörnyen meggyötörtnek tűnt, mintha egész éjjel nem aludt volna és valami igazán komoly gondja lenne. Vajon betegség volt az oka?