Violet Snow [Byakuya x OC]

11. Tagadás

*Yasu szemszöge*

Nem számítottam rá, hogy két Kuchiki is meglátogat aznap, ebből adódóan arra sem voltam felkészülve, hogy nálam fognak aludni. Rukiát azután nyomta el az álom, hogy a pénzérmés-elméletem felvázoltam neki, egy vendégszobába szállásoltam el, nem messze az enyémtől. A bátyja vitte át a karjaiban és olyan óvatosan takargatta be, mintha attól félne, hogy a lány összetörik. Byakuya akkor bóbiskolt el, mikor csak kettesben feküdtünk a futonomon és épp egy nyomozós regényről beszéltem neki, miközben kezemmel az arcát simogattam. Még kicsit tudta mi folyik körülötte, mert mikor megkérdeztem, ébren van-e, azt motyogta, hogy: "nem, egy kicsit sem vagyok fáradt, drága". Ez mosolygásra késztetett, arcára adtam egy édes puszit, majd betakartam és hozzábújtam. Kellemes volt vele aludni, sokkal jobb, mint egyedül. Erős karjaival védelmezően ölelt át, teste kellemesen meleg volt, illata pedig egy békés, kora tavaszi napra emlékeztetett. Mondanom sem kell, hamar elaludtam.

A másnap reggel egyedül ért a szobámban. Nem igazán lepődtem meg, Byakuyának dolgoznia kellett az osztagánál, természetes, hogy nem várta meg, amíg felébredek. Felültem a futonon, majd percekig csak magam elé bámultam és próbáltam összeszedni magam annyira, hogy felkeljek. Végül percek múlva felpattantam a földről, majd a félhomályban az ablakhoz mentem, hogy beengedjek némi fényt. Mikor a függönyt elhúztam, a borús ég látványa tárult elém, ha jól láttam, az eső is esett. Egy elégedetlen sóhaj hagyta el a számat, majd visszamentem a futonhoz és a takarót szabályosan összehajtogattam, majd arrébb pakoltam. Miután kicsit rendezettebb lett a szoba, a szekrényemhez indultam, hogy átöltözzek, amikor is megakadt a szemem az asztalomra tett fehér ruhadarabon. Közelebb mentem, majd meglepetten vettem tudomásul, hogy egy kapitányi köpeny az. Ha itt van Byakuya köpenye, akkor vagy itt hagyta, vagy nem is ment el innen. Ez igazán jó hír lett volna számomra. A köpennyel a kezemben kicsit szétnéztem a szobában, szememmel egy bizonyos tárgyat keresve, amit végül az ajtó mellett a falnak támasztva találtam meg. A férfi Zanpakutoja volt, ami nélkül tényleg nem ment sehova, úgyhogy bebizonyosodott a szeretőm ittléte. Halvány mosollyal az arcomon a köpenyre néztem, majd bizonytalanul megszagoltam. Ahogy arra számítottam, magába szívta tulajdonosának illatát. A Byakuya-illatú kapitányi köpeny olyan felfedezés volt számomra, mintha egy detektívregény rejtélyét oldottam volna meg a legvége előtt. A ruhadarabot boldogan magamhoz öleltem és lehunytam a szemem. Percekig csak álltam így és próbáltam beérni ezzel, amíg a tulajdonosa vissza nem ér a szobámba. Számomra érthetetlen okból olyan szinten hiányzott nekem a férfi, mintha hetek vagy hónapok teltek volna el az utolsó találkozásunk óta. Igazán le kellett volna tisztáznom magamban ezeket a furcsa érzéseket, lehetőleg azelőtt, hogy beleőrülök.

- Magatokra hagyjalak titeket? - hallatszódott meg egy gúnyos hang az ajtóból, mire azonnal oda kaptam a tekintetem. Természetesen nem más volt az, mint a kapitány, aki ma nem ment dolgozni. Arcán egy szórakozott mosoly volt látható, szemével úgy mért végig, mintha nem látott volna még hálóingben. Kezében egy tálcát tartott, amin úgy gondoltam, ételt szállított.

- Kuchiki-kun! - mosolyogtam rá olyan boldogan, hogy még magam is megleptem. Gyorsan próbáltam javítani a helyzeten és hozzátettem: - Sajnálom, hogy így kell tudomást szerezz a viszonyomról a köpenyeddel.

- Tisztában voltam vele az első perctől fogva - jött be a szobába, majd a kezében lévő tálcát letette az asztalra - Azonban... - fordult felém, majd lassan kivette a kezemből a köpenyét - ha a köpenyt akarod, akkor tudnod kell, hogy a tulajdonosa is hozzá jár.

- Micsoda szerencse - mosolyogtam az arcát figyelve. Visszatette a székre a ruhadarabot, majd átkarolta a derekam és közelebb húzott magához.
Ebből a közelségből már éreztem szíve dobbanását és láttam vágyakozó tekintetét, ahogy lenézett rám. Rá akartam szólni, hogy azért nem kéne ilyen feltűnően szemmel vetkőztetni, de ő hamarabb pillantott félre, minthogy megtehettem volna. Megfogtam kezét, majd feljebb emeltem és gyengéden megpusziltam, amitől ismét rám vetette pillantását.