Violet Snow [Byakuya x OC]

7. Érzések

*Yasu szemszöge*

Byakuya lassan elengedett, miközben gyönyörű szemeivel a holttestet méregette. Kedvem lett volna ismét a karjai közé vetni magam és sírni részben az örömtől, hogy végre valami előrehaladás van az ügyben, másrészt pedig a félelemtől, elvégre egy igazi holttest volt ott, és a tudat, hogy egy hulla fekszik a csatornákban a házam alatt, kicsit sokkoló volt. Igen, ez a legmegfelelőbb szó rá... Úgy éreztem, a rengeteg idő, amit a nyomozásra fordítottam végre kifizetődött és egy előrelépés lesz az ügyben, de először is meg kellett vizsgálnunk a holttestet. Ehhez közelebb kellett menni hozzá és figyelmen kívül hagyni a levegőben terjedő hullaszagot, amely még a szennyvíz bűzénél is förtelmesebb volt. Byakuya oldalán sétáltam oda és előszörnyedtem, mikor feltűntek a hulla rothadó testét zabáló apró férgek. Elfogott a rosszullét, de tartottam magam, mert ebben a helyzetben nem játszhattam az elkényeztetett kishölgyet. Félre kellett tennem az általam megszokott normákat és bele kellett vetnem magam egy nyomozó életébe, amiben normális, ha néhanapján mocskos helyeken talál undorító dolgokat.

- Felismerhetetlen... - jelentette ki Byakuya, mikor közelebbről is megnézte az arcát. Igaza volt, az arc már elkezdett lebomlani, szemüregében penész fészkelt, ami az arc megmaradt részét is eltakarta. Fogai mind egy szálig láthatóak voltak, és talán ez volt a szerencsénk, mert ebből már meg lehetett állapítani, ki is az ott fekvő személy. Nyilván csak a hozzáértő személyek tehetik ezt meg.

- A ruhája... Ez biztos a családomból van - térdeltem le kicsit távolabb a holttesttől, majd felvettem a fém tárgyat, ami miatt ezt megtettem. Egy gyűrű volt, méghozzá nem is akármilyen. Sóhajtottam egy igazán mélyet és megpróbáltam nem érezni a szívemben lévő elégtételt.

- Minden rendben? - érintette meg a vállam egy meleg kéz, amitől a helyzet ellenére is jó érzés töltött el.

- Teljesen rendben vagyok. És már azt is tudom, hogy kié ez a holttest - álltam fel, majd felmutattam egy aranyló gyűrűt. A gyűrűbe egy kitsune alakja volt vésve, ami még a rá ragadt kosz ellenére is kivehető volt.

- Hadd nézzem! - nyúlt érte a férfi, habár a lámpa fényénél tökéletesen láthatta ő is. Nem teljesen értettem a célját, de mikor ujjai az enyémet érintették, miközben átadtam neki az ékszert, egyből világossá vált, hogy még nem tett le arról, hogy befejezze, amit elkezdett. Nehéz volt ebben a helyzetben azon gondolkozni, mennyire vonzódom valakihez, mégis a bennem élő hercegnő azt kívánta, hogy valaki mentse meg. És talán ez volt a dolog kulcsa: nem Byakuya volt az, aki kiváltotta belőlem ezeket a romantikus érzéseket, ő csak az elszenvedője volt nekik. Arra vártam, hogy legyen egy hősöm, valaki, aki megvéd minden bajtól. Itt nem éppen a gyilkosságra gondoltam csak: az apám lelki terrorja, az emberek elítélő szavai és az élet minden gondja, ami még szembe jöhetett velem, ezek voltak azok, amiken nem tudtam egyedül továbbjutni. Nem szabadott a saját hamis érzelmein miatt ostoba döntéseket hoznom és belekezdeni egy kapcsolatba azzal, aki őszintén segíteni akart nekem.

- Neked is van ilyened, igaz? - kérdeztem halkan. A férfi bólintott.

- Igen. Bár az enyémen a saját családom jelképe van és nem hordom, ha nem muszáj.

- Sejtettem. Te önmagadban elég vagy ahhoz, hogy példát statuálj.

- Tisztában vagyok vele - emelte feljebb a kezem, majd beletette a gyűrűt és kedvesen megfogta - Minden rendben van, Yasu-san. Ezt az embert biztos meggyilkolták, ezt még az én laikus szemem is látja.