Violet Snow [Byakuya x OC]

10. Az érme két oldala

*Byakuya szemszöge*

A hirtelen fellángoló szenvedély sem tudta elfeledtetni a tényt, hogy egy hatalmas bűntény megoldásán dolgoztunk. Meg kellett oldanunk az ügyet, méghozzá azonnal, hogy utána már csak egymással tudjunk foglalkozni. Kiyoshi otthonának átvizsgálását és annak a jelentését már elküldték a 46-ok tanácsának, akik most is valami unintelligens módon akarták megoldani a helyzetet, mint minden alkalommal. Gyakran eltűnődtem azon, hogy ha nyilvánvalóan alkalmatlanok voltak a fontosabb döntések meghozatalára, mégis miért adtunk a szavukra? Talán csak megszokásból.

Az ítélet meghozatalát egy kihallgatás követte. Igen, azok után, hogy ilyeneket találtak a házában, még mindig nem voltak biztosak a bűnösségében. Talán ez a kihallgatás azért jött jól, mert így ki tudtuk kérdezni a csatornákban talált holttestről, amit a saját jelentésem szerint akkor találtam, mikor Yasu felhívta a figyelmem a csatornából áradó bűzre. A kialakuló kapcsolatunk titkolása egyértelmű volt számomra. Az érzéseim ellenére sem tehettem meg, hogy egy rossz hírű nővel kezdjek nyilvánosan viszonyt folytatni, reméltem Yasu is megérti ezt. Volt egy rangom és egy tekintélyem, amit nem áldozhattam fel miatta.

- Szerintem ki kéne szedni apámat a csatornából - vetette fel Yasu az ötletet, mikor közöltem vele a híreket - Mármint, biztos jó neki ott a patkányokkal, elvégre nem sokban különböznek, de mégiscsak itt a tárgyalás és nem úgy látom, mintha ki akarnák hozni onnan. Még egy nyomozó egység sem jött el...

- Azért, mert az Omnitsukido fogja megnézni a helyet, viszont a 46-ok tanácsa még nem engedélyezte nekik - magyaráztam nyugodtan. Yasu nem tűnt elégedettnek.

- Igazán siethetnének.

- Ne légy türelmetlen.

- Nem vagyok az, csak frusztrál a helyzet - emelte félre a tekintetét.

- Egyszóval türelmetlen vagy - tettem a kezem a fejére, azzal a szándékkal, hogy megsimogatom, de végül nem tettem. Nem úgy tűnt, mintha ez zavarná a leginkább, de persze ha az lett volna a helyzet sem veszem le a kezem onnan. Biztos voltam benne, hogy nem dobna ki a házából ilyesfajta semmiség miatt.

- Egy hulla van az otthonom alatt, nem akarom megvárni amíg lebomlik - fonta keresztbe maga előtt a karjait a megszólalását kísérve.

- Nem kell addig várnod. Pár napon belül már nem lesz ott.

- Miért, elviszik az óriás patkányok? - egy gúnyos mosollyal az arcán végre rám pillantott és megcsodálhattam smaragd szemei szépségét.

- Ha meg is próbálnák elvinni, az óriás csótányok hamar elkapnák őket - legyintettem, mire az arcára fagyott a mosoly.

- Hé, Kuchiki-kun, meséltem már arról, mennyire rossz a humorod? - fogta meg a mellkasomnál a ruhámat ijedten - Tudom, hogy nem léteznek ilyenek, de azért te is kimondanád, hogy ízé... te magad is elhidd? - húzódott közelebb.

Lehunytam a szemem és megengedtem magamnak egy halvány mosolyt.

- Semmi sem bizonyítja, hogy nem léteznek - karoltam át.

- De senki se látott még óriási csótányokat, amik mutáns patkányokat esznek!

- Pont ez az. Lehet, hogy rejtőzködnek - bólintottam továbbra is nyugodtan.

- Kuchiki Byakuya! Fejezd be a butaságaid és vitatkozzunk inkább valami kevésbé ijesztőről! - döntött hátra egy nagy lendülettel. Sejthettem volna, hogy ez a célja.

- Mégis miről akarsz vitatkozni? - néztem fel rá. Ebben a helyzetben ő kerekedett fölénybe, haja vége az arcomat simogatta.

- Például arról, hogy mi lehetett az a sok hús Kiyoshi házában. Nem hagy nyugodni a tény, hogy a holttestek mellet jól tartósított húst is találtak ott... Csak egy valamire tudok gondolni, ami valamilyen szinten megmagyarázná ezt a helyzetet, viszont az elég undorító magyarázat, úgyhogy remélem nincs igazam.