Violet Snow [Byakuya x OC]

14. A hínár hadnagy

*Yasu szemszöge*

Wakame taishi?
Sosem hallottam még róla.
De Renji azt állította, hogy Byakuya oda és vissza van érte, úgyhogy kicsit informálódnom kellett, hogy jobban megértsem a férfit. Hínár hadnagy... biztos Renji egy riválisával volt dolgom.

- Kuchiki-kun, nehogy ide nézz! - parancsoltam meg a békésen írogató kapitánynak, aki ismét csak lemondó pillantást küldött felém, még nem is sejtve, miben mesterkedek. Renji eközben lapokat és ceruzákat vett elő, majd elkezdett felrajzolni egy furcsa alakot a legfelső papírra. Mikor végzett a körvonalakkal, egy sötétzöld ceruzát vett a kezébe és kiszínezte az alkotását.

- Oh! Ez édes! - jelentettem ki, miután láttam a kész művet. Renji meghökkenve nézett rám, majd legyintett.

- Ha mindenáron a magadénak akarod őt tudni, rajzold le neki ezt és úgy fog ugrálni, ahogy te mondod - magyarázta - De vigyázz, mert ő egy komoly fanja Wakame taishinak, egy rossz szó róla és neked annyi!

- Értettem! - bólintottam határozottan, majd magamhoz vettem egy lapot, hogy megpróbáljam lemásolni Renji alkotását. Percek múlva lettem csak kész és az eredmény nem volt számomra kielégítő, ezért újra és újra lerajzoltam a kis figurát. Közben Renji elment, én meg ott maradtam az elégedetlenségemmel meg egy lappal, ami tele volt rajzolva néhány kisebb-nagyobb Wakame taishival. Egy morcos tekintetet vetettem a lapra, majd sértetten elpakoltam a ceruzákat és visszatettem a papírokat a helyükre. Néha láttam, ahogy Byakuya egy-egy kósza pillantást vet rám, de túlságosan lefoglalt, hogy dühös legyek a nem létező rajztudásomra, ezért nem foglalkoztam vele. Úgy döntöttem, hogy megvárom, amíg végez a munkával és csak utána omlok a karjai közé és panaszolom el ezt az igen komoly problémát. A kanapéra ültem és türelmesen vártam, hogy végre mondjon valami olyat, hogy: "Kész vagyok, Yasu", de a percek csak teltek, az én türelmem meg olyan szinten fogyott, hogy az összes létező ülési és fekvés pózt fölvettem a kanapén. Nagyjából egy órát tölthetünk el így, néma csendben, mikor úgy döntöttem, hogy az unatkozásnál még az alvás is jobb, és lehunytam a szemeim. Na, ez így már valóban sokkal jobb volt.

Az idő valahogy így sokkal gyorsabban telt, bár nem aludtam, csak... félálombam tűnődtem az élet nagy dolgain, például azon, hogy miképp lehet valaki olyan aranyos, hogy cseresznyevirág illatú sampont használjon és ezzel együtt a Zanpakutoja is cseresznyevirág formát vegyen fel, ha előhívja. Ebből a kellemes állapotból akkor zökkentem ki, amikor valami melegséget éreztem meg az arcomnál. Mikor kinyitottam a szemem, a kedvesemmel találtam szembe magam, aki azzal volt elfoglalva, hogy gyengéd mozdulatokkal újra és újra végigsimítson az arcomon.

- Yasu-chan - suttogta halkan, amint tekinteteink találkoztak.

- Kuchiki-kun - mosolyodtam el.

- Sajnálom, hogy felébresztettelek. Nem ez volt a célom.

- Ennél szebb ébresztőről nem is álmodhattam volna - ültem fel. Ő a kanapé mellett a földön ült, ezért le kellett nézzek, ha látni akartam, én pedig csak ezt szerettem volna, na meg megcsókolni, de tudtam, hogy arra is majd sor kerül.

- Ennek örülök. Sajnos ma több munkám volt, mint általában, na meg... - itt kicsit szünetet tartott és mélyen a szemembe nézett, ezzel elérve, hogy biztosan csak rá figyeljek - Volt itt valaki, aki egyszerűen úgy vonzotta a tekintetemet, hogy képtelen voltam a munkámra koncentrálni.