Violet Snow [Byakuya x OC]

15. A nyomozó

*Yasu szemszöge*

Az édes Kuchiki, aki egy hozzám hasonlóan kitűnő szeretővel büszkélkedhetett, kicsit megbotránkozva figyelt, amikor megpróbáltam szétszerelni a szekrényét. Előzőleg már felvázoltam neki a gondolatmenetemet a relytélyes x személlyel kapcsolatban és talán részben ezért is komolyan aggódott a mentális épségemért, mégis segítő kezet nyújtott, amikor a kezébe adtam azt a pár könyvet, amit a polcán tartott, meg a két képet, amik biztos az exét meg a húgát ábrázolták. Mivel a férfi egy nemes volt, biztosan rengeteg olyan titokkal rendelkezett,
amit el kellett rejtenie mások elől, méghozzá nem máshol, hanem egy titkos, elrejtett kis rekeszben, ahol rajta kívül senki se keresné és amiről csak is ő tud. Vagyis, amint megtalálom, már én is. Nem arról volt szó, hogy a titkait meg akartam tudni, dehogy... Egyszerűen csak meg akartam tudni, hol tartja őket, hogy bebizonyítsam a nyomozói képességeimet.

- Itt kell lennie... - miközben kezeimmel a polc burkolatát tapogattam, halkan kommentáltam a kutatásom. A barnás színű fal sajnos egyáltalán nem akart velem együttműködni. Nem hogy egy kulcslyukat vagy kilincset, de még egy apró bemélyedést sem találtam a sima felületen. Közel voltam ahhoz, hogy feladjam, de én voltam Hojou Yasu, és már csak azért sem akartam feladni, mert Hojou Yasuként ennél sokkal rosszabb dolgokon is keresztülmentem már.

- Kezd megingani a bizalmam a hűségeddel kapcsolatban. Nem lehet, hogy te valójában a polcaimhoz vonzódsz helyettem? - Byakuya hangja közvetlenül mellettem hallatszódott, így biztosra vehettem, hogy szemtanúja volt a fal-tapizós akciómnak.

Mindegy - gondoltam - menekültünk már közösen óriáspatkányok elől egy csatornában, nem ettől fog furának találni.

- Tulajdonképpen ezt akkor akartam közölni veled, miután már visszafordíthatatlanul magamhoz láncoltalak, de ezzel most megspóroltál nekem pár évet - bólogattam teljesen komoly arccal - Jó srác vagy, de biztos vagyok benne, hogy te nem lennél ilyen nyugodt, ha rádpakolnám a könyveimet.

- Azért a simogatást, amit az előbb adtál a falnak, bevállalnám.

- Milyen hősies valaki - kúszott fel egy mosoly az arcomra, majd felé fordultam és a karjaimba zártam. Érdekes módon ez a férfi elérte, hogy minden egyes társalgásunk után zavart kislánynak érezzem magam, aki most lát életében először egy tízből tízest, persze saját magán kívül.

- Yasu-chan, megértem, ha az... amit most csinálsz, bármi is legyen az, fontos számodra, de enned is kell valamit - bökött a mellettünk lévő tálcára, amin a nemrég "megrendelt" vacsorám pihent. Sikeresen elfeledkeztem róla és még Byakuya titkainak relytekhelyét se találtam meg. Azt hiszem, ez a küldetés nem volt sikeres, hacsak... egy kicsit más szemszögből kellett vizsgálnom a dolgokat.

Ignoráltam a késztetést, ami az ételhez irányított volna, majd elengedtem a fogva tartott nemest is. Ismét a polcra irányult minden figyelmem, de most a legalsó élvezett elsőbbséget. Eleinte még csak bizonytalanul szemléltem, majd kopogtam rajta párat. Mikor a várt hang hallatszott, elégedetten a kedvesemre pillantottam.

- Ez bizony vagy üreges, mert kirágták a termeszek, vagy van valami alatta! - mondtam büszkén. A férfi hallgatott. Hosszasan, úgyhogy ezzel csak gyanúsabbá tette a dolgot. A szemeim felcsillantak, majd majd majd egyszerűen megfogtam a fa deszka oldalát és minden erőm beleadva felemeltem.

Nos, azzal a lendülettel vissza is zuhant volna, ha a kedvesem nem siet segítségemre. Pusztán a fél kezével felkapta majd arrébb tette a támadómat.