Violet Snow [Byakuya x OC]

16. Egy új nyom

*Yasu szemszöge*

A szeretőm otthonában aludni egészen kellemes volt. Előző este, miután megvacsoráztam, még magyaráztam neki valamit egy zárt szobás gyilkosságról, meg a mágnesről a falban, ami lehetővé tette ezt, majd mikor kifejtettem volna, milyen szögben kellett elhelyezni a gyilkos fegyvert a kivitelezéséhez, egy pillanatra lehunytam a szemem, hogy pislogjak, majd úgy kidőltem, mint egy krumpliszsák. Vicces lehetett, elvégre nem sokan szoktak bealudni a mondandójuk közepén, főleg nem a nem is olyan rég felszedett pasi és egyben nyomozótárs mellett. De ha pozitívan nézem, legalább nem akkor aludtam el, amikor ő mesélt Wakame taishi eredettörténetéről, ami egészen az ókori Rómáig nyúlt vissza. Lényeg a lényeg elaludtam, és másnap arra keltem, hogy egy jó meleg takaróba burkolva fekszek egy még édesen alvó kapitány mellett. Kifejezetten kipihentnek éreztem magam és mivel nagylelkű voltam, betakargattam Byakuyát, aki egészen idáig takaró nélkül aludt. Vajon miért?

Miközben hozzá bújtam és vártam, hogy felébredjen, végig azon tűnődtem, hogy milyen furcsa kapcsolatban élni. Vagyis, már legalább két napja tartó kapcsolatban, ami nálam már rekordnak számított, tekintve, hogy nem volt eddig még egy kedvesem se. Főleg nem ilyen aranyos, aki elhitte magáról, hogy az emberek azt gondolják róla, hogy milyen tiszteletet parancsoló a milyen jóképű helyett. Igaz, volt aki félt tőle, de biztos csak azért, mert még sose látták elpirulni. Pedig olyan aranyos volt, hogy még a gondolatra vörös lett az arcom, majd felültem és gyorsan a tenyerembe temettem azt.

- Hülye Yasu, csak saját magad hozod zavarba ezzel! - mondtam saját magamnak.

- Pontosan mivel? - hallatszódott Byakuya hangja mellőlem, mire odakaptam a kócos buksimat. Egy békés lila szempár nézett vissza rám a válaszomat várva.

- Alszik a Kuchiki! - parancsoltam rá, majd azzal a mozdulattal eltakartam a szemeit, így nem látta az arcomat. A vezényszó valószínűleg nem hatott rá, ugyanis felült, a kezem pedig ezáltal a mellkasára csúszott. Amint rájöttem, hogy én bizony most a felsőtestét tapizom, a következők csúsztak ki a számon:

- Hé, most olyan, mintha én lennék a rámenősebb kettőnk közül.

- Lehetséges, hogy valóban te vagy az - bólintott továbbra is nyugodtan, mire heves tiltakozásba kezdtem.

- Annyira egyértelmű, hogy te vagy az! Te próbáltál meg lekapni a csatornában, az otthonom előtt, a szobámban... na jó, ott én téged, de te hagytad!

- Ostoba lettem volna kihagyni a lehetőséget. Olyan kis esetlen voltál, hogy azonnal elájultál, pedig akkor még csak a csókomat kóstoltad - emlékezett vissza a falat figyelve - Nem is merek belegondolni, mi lesz, ha annál tovább megyünk.

- Akkor beteg voltam, oké? Különben is, nem lehetsz olyan ostoba, hogy akkor csókolgass, amikor beteg vagyok. Akár te is elkaphattad volna!

- Mint a Kuchiki család vezetője, a betegséget a büszkeségem egyik támadójának veszem és elpusztítom.

- Kuchiki "sebezhetetlen-vagyok" Byakuya! Ha nem ügyelsz magadra, én fogom darabokra szedni a büszkeségedet! - tettem keresztbe a karjaim magam előtt.

- Vállalom, Hojou "őrülten-ambiciózus" Yasu - nézett a szemembe magabiztosan. A csatánk ezennel megkezdődött én pedig egyenesen a karjaiba vetettem magam, majd hagytam, hogy megcsókoljon. Jó, talán nem ez volt a legjobb módja a harcnak, de biztosan állíthatom, hogy a legkellemesebb.
Egy egészen jó kezdést biztosított az akkor még nem is olyan szörnyű napnak.