Örökbe fogadva ✔

prológus

Sziasztok!
Ariana Grande-nak hívnak.
7 évesen kerültem az árvaházba.
17 éves vagyok és most fogadnak örökbe.
Eléggé izgatott vagyok.
De kezdjünk mindent a nap legelejéről!
---------------------------------------------------------
Felkeltem, kivettem a ruháimat a szekrényből, majd mentem a fürdőbe elvégezni a vizes teendőimet és felöltöztem. Elmentem a konyhába, ahol már Holly ült és Shawn Mendes-től a Stitches-t hallgatta. Annyira utálom Shawn-t. Ő is csak egy olyan sztár, aki a hírnévre vágyik.
Megcsináltam a müzlimet, majd leültem vele szembe.

-Kikapcsolnád?

-Nem. Ő olyan tökéletes.

-Aha, persze.-forgattam meg a szemem.

-Na, de Ariiii..-nyafogott.

-Mondom kapcsold ki.-néztem rá dühösen.

-Oké, oké...-mentegetőzött, majd megnyomta a megállító gombot.

-Köszönöm.-mondtam és tovább ettem a reggelimet.

Miután elmostam a tányért és ittam egy pohár narancslét, megjelent az egyik nő, aki pár hónapja került ide, de még mindig nem tudom a nevét.

-Szia Ari.

-Szia..öö

-Monika

-Szia Monika. Miért keresel? Most nem ütöttem meg senkit se.

-Nem, Ari nem azért jöttem. Csak annyit akarok mondani, hogy...-nem tudta befejezni, ugyanis Justin közbe vágott.

-Szia Monika. Játszol velem? Kérlek, kérlek, kérleeeek-kérdezte és cuki bociszemekkel nézett a nőre.

-Hjaj, jólvan, de még mondok valamit...-nem fejezte be, ugyanis Justin ráncigálni kezdte őt. Nevetve figyeltem, hogy az 5 éves kisgyerek, egy 25 éves nőt húz.

-Akkor majd később elmondom oké?

-Okééés.-mondtam mosolyogva, majd a szobánk felé vettem az irányt. Leila, még mindig aludt, szóval felkeltettem.

-Leila, kicsilány. Ébredj!-simogattam a fejét

-Jó reggelt Ariana.-motyogta édesen.

-Neked is szép jó reggelt.-mosolyogtam rá. Lassacskán felült, majd megdörzsölte a szemét. Belenéztem kék íriszeibe, majd megpusziltam a homlokát.

Leila Campell-nek hívják. Rövid, göndör szőke haja van. Ő is 5 éves. A korához képest nagyon pici. 120 cm. Én mondtam, hogy pici. Őt úgy szeretem, mintha a húgocskám lenne.
1 éve került ide, ugyanis a szülei autóbalesetben meghaltak. Az elején senkivel sem beszélt és magába üldögélt a kis plüss mackóját szorongatva. Majd megszakadt a szívem akkor. Akkor, amikor a kisírt szemeit láttam egész nap. Akkor, amikor remegett a félelemtől. Akkor, amikor szomorúan ejtette ki az anya, apa szót. Akkor, amikor senkivel se beszélgetett. Akkor, amikor egyedül láttam. Akkor, amikor félő, szomorú tekintettel nézet rám és a körülötte lévő emberekre.
Nem akarom itthagyni és nem is fogom. De, ha mégis örökbe fogadnak, akkor Ő jön velem. Nem hagyhatom itt. Még túl törékeny és...és csak én vagyok neki.

-Ariana, min gondolkodsz ennyire?-kérdezte a vékony kis hangjával.

-Jaj, semmin picur. Semmin. Csak, tudod...ahj..vannak dolgok, amiket nem értek.-vontam vállat, majd szomorkásan elmosolyodtam.

-Miért vagy szomorú?-kérdezte félve.

-Jaj, Leila. Nem vagyok szomorú.

-De, de mégis szomorúan nézel ki. -sírásra görbült a szája.

-Jaj, ne sírj picurkám.-mondtam, majd az ölembe raktam és magamhoz szorítottam.-Semmi baj. Mi lenne, ha kiválasztanék neked egy ruhát? És ha ez kész, akkor elmegyünk reggelizni. Hm?

-Jó!

-Akkor gyere.-mondtam mosolyogva. Odasétáltunk a szekrényhez, majd széttártam az ajtaját. Már egyből tudtam, hogy mit fog kivenni.
Unikornisos pólót, hozzá macskás, rózsaszínes nadrágot. Segítettem neki felvenni. Elmentünk a konyhába, ahol palacsintát csináltam neki. Míg ő a pulton üldögélt és ette a palacsintáját, megjelent Monika.

-Ariana, lenne egy hírem számodra.

-Na kivele.-mosolyogtam.

-Holnap jönnek és örökbefogadnak.-mondta vigyorogva, de nekem lehervadt a mosolyom és döbbenten néztem rá.

-Ho-hogy mi?-kérdeztem vissza félve.

-Ariana örökbefogadnak!-megfagyott a vér az ereimben és megállt minden egy pillanatra. Nem akartam elhinni. Ez...ezt nem. Nem állok készen arra, hogy elmenjek. Nem és nem. Itt kell hagynom a srácokat, Holly-t. De Leilát nem hagyom itt. Ha ő nem jön, akkor én sem.

Ránéztem a kis szőkeségre, aki szomorúan fürkészte az arcomat a tengerkék íriszeivel.

-Ariana, elmész?-kérdezte már, majdnem sírva, ami engem is sírásra késztetett. Szorosan megöleltem.

-Nélküled sehova.-mondtam neki, majd megpusziltam a homlokát.

(2018.11.02)