azon a napon | taekook ff (befejezett)

3. rész

"Miattad!"
Játszódott le újra és újra ez az egy szó a fejemben, míg nem kapcsoltam.

-Ho..hogy érted azt..azt...hogy miattam?- kérdeztem dadogva, újra, ebből már le is osztályozhatnának, biztos nem buknék meg.

-Úgy értem, hogy miután találkoztunk és tudatomra adtad, hogy soha többet nem lehet a régi semmi... sőt még el se mondhattam, amit akartam így magamba fordultam.- mondta, mire nekem szemeim tányér nagyságúra nőttek.

-Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem!- hadartam el gyorsan, és erőt véve magamon közelebb mentem hozzá -Én sajnálom, nem akartalak bántani, az indulatok és—

-Jungkook, semmilyen magyarázattal nem tartozol nekem. Felfogtam, hogy elszúrtam és már semmi lesz a régi. Megértettem. Most pedig, kérlek menj el.- mondta ki az utolsó szavait már kissé halkabban, mire nekem szívem összeszorult és láttam, hogy az ő szemei könnyesednek. Nem haboztam, felálltam. De ahelyett, hogy kimentem volna felhúztam Taet is és magamhoz öleltem jó szorosan. Egy darabig ellenkezett, izmai feszültek voltak, de egy pár perc után ellazult és teljes kényelemben bújt hozzám kezeit a nyakam köre kulcsolva. Egyszer csak valami nedveset éreztem a mellkasomnal, és rájöttem, hogy ezek bizony Tae könnyei. Egyik kezemmel hátát kezdtem simogatni nyugtatásképpen, ami egy idő után be is vált, majd eltoltam magamtól és pár rakoncátlan tincset kisimitottam szeméből.

-Nem megyek sehova!- jelentettem ki, mire ő megengedett egy mosolyt. -Rég voltam már itt, de semmi sem változott- mosolyodtam el én is.

-Csak annyi, hogy nem voltál itt- mondta miközben újra belebújt ölelésembe.

-Na igen, annyi változott- kuncogtam fel kissé, majd miután Tae elhúzódott tőlem, én pedig arcát kezeim köze fogtam, adtam egy puszit homlokára. -Megnyugodtál?- ő csak bólintott párat, mire én meg utoljára végig simítottam arcán, majd visszaültem a kanapéra.

-Te...te...te tényleg itt akarsz maradni?- kérdezte tőlem elég meglepetten, mire én csak felpattantam és a már jól ismert konyhába vettem az irányt, de ő közbe szólt -Nem vagyok éhes Jungkook!-

-Pedig enni fogsz! Csinálok enni valamit, addig te fürödj meg! És nem kértelek, hanem mondtam. Szóval ne is ellenkez!- erre csak egy szemforgatást kaptam válaszul, de nem vettem magamra, mert utána rögtön elmosolyodott és már indult is fel fürödni.

Ha valaki nekem egy hónappal ezelőtt azt mondja, hogy Kim Taehyung miattam fog eltűnni, aztán én a konyhájában fogok sütni-főzni mert én megbántottam őt, valószínűleg odaadtam volna neki a Világ leghülyébb embere díjat, majd még pofon is vágom, hogy mégis hogyan feltételez rólam ilyeneket.
Erre most mit csinalok? Kim Taehyung konyhájában állok, és palacsintát sütök, miközben ő fent pancsol a kádjában.

Egy bő 10 perc után, mikor már az utolsó lapokat készítettem két erős kar fonódott a derekam köre, én pedig hirtelen megugrottam egy kicsit. Aztán realizáltam, hogy ez a két kar bizony Taehyungé, először jobban belesimultam ölelésébe, de miután rájöttem, hogy mit is csinálunk inkább elhúzodtam.

-Kész a palacsinta, Tae!- rá se mertem nézni, mert tudtam, hogy az arcom egy pár árnyalattal pirosabb lehet, mint amilyennek kéne lennie. Egy tányérra pakoltam a már betöltött finomságokat és elé tettem. Természetesen tettem melle tejszínhabot is, mivel emlékszem, hogy mindegy mivel van töltve a palacsinta, neki kell hozzá tejszínhab. Mikor meglátta ezt a kedves gesztusomat, hallottam, hogy felkuncogott. Szívmelengető hallani egykori legjobb barátom, majd az életemet megkeserítő személy, mindeközben életem szerelmének nevetését.

-Min gondolkozol ennyire Kookiee?- nyújtotta el nevem végét, muszáj volt megmosolyognom becenevemet, de sajnos, hirtelen az ugrott be előttem mikor a folyosón üvölt utánam, hogy "szereted a kukit, Kookie?". Erre az emlékre újra haragot érzek, mellkasom szorítani kezd. Töltöttem magamnak egy pohár vizet, majd azt gyorsan lehúztam. -Kook, baj van?- kérdezte tőlem aggódva, mikor már egy jó ideje nem válaszoltam neki.

-Nem, dehogyis Tae, hogy lenne már baj? Minden rendben, hisz már eltelt vagy egy óra mióta egy légtérben vagyunk, és még nem ütöttél meg és nem is szóltál be. Teljesen jól haladunk- mosolyodtam el gúnyosan, majd inkább hátat fordítottam neki, és kezeimmel a konyha pulton támaszkodtam meg.

-Hányszor kérjek még bocsánatot Kook? Nagyon, eszméletlenül sajnálom. Mit tegyek, hogy elhidd?- kérdezte ingerülten miközben tisztán hallottam, hogy ő is felállt. Nekem kezeim folyamatosan ökölbe szorultak, majd hallottam, hogy Tae szipog. Rögtön 180 fokos fordulatot vettem testemmel, és egy könnyező Taehyunggal találtam magam szemben. Tisztes távolságban volt, de tisztán láttam a friss gyémántokat arcán legördülni. -Mit csináljak? Hogy hitessem el veled, hogy sajnálom? Nekem is fáj, hogy ezt tettem veled, nagyon fáj..-

-Akkor miért tetted?- üvöltöttem rá, mire teste kicsit megrezdült.

-És te miért tűrted el? Miért nem szóltál vissza soha? Miért nem ütöttel vissza? Miért hagytad hogy ezt tegyem? Miért engedted, hogy rosszat tegyek veled? Miért, Jungkook?

-Mert szeretlek, te idióta!- ordítottam pofájába ismét, majd az asztalról felkapva telefonomat siettem is az ajtó felé, de meg egy pillanatra visszafordultam.
-Hagyjuk egymást békén- ezek voltak utolsó szavaim hozzá, mire ő összerogyott és a földre esve sírt. Nem engedtem a kísértésnek, egy hangos ajtó becsapással jeleztem, hogy végleg kiléptem az életéből.

Hazaérve éppen, hogy beléptem a házba rögtön a földre zuhantam. Magzat pózba húztam magamat és sírni kezdtem. Tomboltam, sírtam, ütöttem mindent, ami az utamba került. De nem segített, csak őt akarom. Meg akarom ölelni, magamhoz húzni. Érezni férfias illatát, mély hangjára elaludni, majd felkelni simogató kezeire. Őrülten szeretem Taehyungot...

——————
Ezt csendben itt hagyom. Remélem elnyerte a tetszéseteket!❤️☺️