A némettanárnőm

10

Frankie nálam aludt, tartottunk egy jó csajos estét miután Alex elment. Annyival másabb lenne ha itt lenne velem, de továbbra is haragszok rá. Sokszor merül fel bennem a kérdés, hogy lehetek annyira önző, hogy haragszok rá azert mert van a saját élete. Hogy a fenébe tudtam egyátalán beleszeretni a tanáromba, az még oké hogy beleszeretek de mit gondoltam amikor közeledni kezdtem felé? Azt mondta velem akar lenni, nem tudom elhinni ezt az egészet. Egyszer ő bizonytalan egyszer én. Ha hívna én azonnal ugranék, hogy mellette legyek, mert rohadtul hatással van rám. Az a legnagyobb gond, hogy ezekkel a gondolatokkal a saját kardjaimba dőlök. Én a holdra is felmennék érte egy papírlétrán, csak hogy végre vele lehessek és elbújjunk a világ elől.

Na beszéljünk meg egy dolgot ült mellém az ágyra Frankie, szóval a mai este nem említjük meg egyszerse Alexet, és jól érezzük magunkat.

Nem én hoztam ide. - mondtam a körmömet piszkálva.

- A legjobb barátnom vagy azt akarom, hogy boldog legyél és tudd, hogy érez ő is irántad.
Mivel nem voltak itthon a szüleim az egész ház a miénk volt. Előszzör csak beszélgettünk jelentéktelen dolgokról,utánna elkezdtünk gazdálkodj okosant játszani utánna az erkéjre ültünk ki. A tél közeledett, mégis kellemes volt még az idő. Az ég már teljesen sötét volt csak pár fényes csillag világított. Hosszú percek óta csend telepedett ránk és csak az eget kémleltmk. Nem tudtam semmilyen témát felhozni, vagy ha felhoztam volna az Alex lenne. Amikor meguntuk a kint ülést a szobámba mentünk és elkeztünk gyilkos elméket nézni. Láttam, hogy már tapad le Frankie szeme, ezért elküldtem fürdeni és amíg a fürdőszobába volt felnéztem pár közösségi oldarra. Láttam, hogy Alex posztolt pár képet és azonnal megnéztem. Imádom annyira de annyira szexyn néz ki.

Tudtam, hogy nem bírod ki. -szólalt meg a hátam mögül Frankie.

- Jó bevallom tényleg nem bírtam muszály volt látnom ha csak ilyen formába is de látnom kell.

- El akarod felejteni?

- Igen. Próbáltam határozottan válaszolni kérdesere.

Tök egyszerű, csak rajtad múlik.
- reagállt az agyam.
Sose fogod elfelejteni. -ordította a szivem.

Akkor töröld ki a képeket a telefonodból, ami rólla van.

- Nem. -kezdem el tiltakozni biztos, hogy nem attól a szívembe ugyan úgy megmarad és sok idő volt még öszzegyűjtöttem a képeket.

- Akkor meg írj rá, hívd ide, és végre legyetek együtt.

- Egyre jobb ötleteid vannak.

- Imádom, hogy nem tudjátok eldönteni mit akartok, illetve egyértelmű, de nem meritek bevallani magatoknak meg a másiknak se és azert szenvedtek és menekültök egymás elől, hogy a legkisseb érzelemfoszlány se merüljön fel bennetek, aztán újjra látjátok egymást és puff mintha minden megszünne körülöttetek. Szóval gratulálok dok értelme ennek. -tapsolt.

- Utálom érted ez az egy érzes van bennem utálat, utálom, hogy megismertem, utálom, hogy hatással van rám, utálom, hogy kivált belőllem érzéseket, utálom ahogy rámnéz, utálom őt ennyi remélem érthető. Aludjunk zártam le ennyivel a témát. Lefeküdtem a kispárnámat magamhoz öleltem és úgy néztem valami éneklős tévéműsort. Igazából elterelte nagyjából a figyelmem. Az a gond, hogy annyi ideje vagyok egyedül, hogy már nem bírom. Rettenetesen hiányzik valaki mellőlem akihez hozzá tudok bújni, aki meghallgat egy nap után, akivel kötöttségek nélkül együtt tudok lenni. Miközbe ezek a gondolatok futnak végig az agyamon akaratom ellenére is beúszik egy név ami Alex.
Telefonomért nyúlok és kikeresem az Instagrammom, majd Alex nevét. Ujjabb percek telnek el még ráveszem magam és beírom neki az üzenetem. Csak bámulom a képernyőt és gondolkozok, hogy helyesen cselekszek-e, hogy irjak-e még valamit hozzá. Lezárom a képernyőt mintha ezálltal megszabadulnék ettől az egszétől, majd ujjabb hosszú percek után visszatérek az oldalhoz. Ujjra elolvasom az üzenetem

                   Hiányzol❤
Tokromba folytogató érzés van ez álltal az ez egy szó álltal is ahogy azt visszaolvasom. Egyetlen szó mégis akkora jelentése van és annyi mindent elmond. Ujjamat pár centi választja el a küldés gombtól, most mégis meggondolom magam és kitörlöm az üzenetem.
Ahogy kitörlöm a szót, azt akarom, hogy a jelentése is megszűnjön bennem, de ez mégsem ilyen könnyű. Nem lehet kitörölni ezeket az érzéseket. Nem tudom mi lett volna, ha elküldöm lehet örülne, vagy mégsem? Én mit tettem volna ha én kapom ezt az üzenetet? Élhetne ő Sopronba, Ausztráliában , vagy a világ másik végén is azzonnal elindultam volna, hogy minnél hamarabb vele legyek, és lelkem mélyén tudom, hogy ő is ugyanigy cselekedne. Hajnal volt mire gondolataimból feleszméltem. Frankie mellettem már szuszogott, így a tévét kikapcsoltam. Nagyon fáradt voltam, de tudtam, hogy így a sötétbe is rengeteget fogok még gondolkozni még el tudok majd aludni és nem minden gondolatom róla szól.

Mindenkinek köszönöm a sok visszajelzést az előző rész alatt, jól esett olvasni, hogy szeretitek a történetet!