Szavaidba Szeretve (BEFEJEZETT)

43.rész

Úgy éreztem nekem végem, nincs tovább, meg fog történni és én semmit nem tudok ez ellen tenni. Teljesen kiszolgáltatott voltam, amit ismeretlen támadóm ki is használt ellenem.  

Alig volt erőm, a szám túl száraz volt már ahhoz hogy telitorokból üvöltsek, és erre rátett még az is, hogy egy váratlan pillanatban egy hatalmas pofont adott, amitől azt sem tudtam hol vagyok.

Lefogta egyik kezével csuklóimat, majd ruhámat akarta felhúzni, viszont én továbbra is küzdöttem ellene. Utolsó erőmmel még próbáltam szabadulni szorításából, de a küzdelemben annyira kimerültem, hogy csak egy kisebb kiáltás tellett tőlem.

Bár semmi reményem nem volt, hogy megúszom ezt a támadást, válla fölött elnézve azt láttam hogy nyílik az ajtó. A következő pillanatban azt érzékeltem, hogy lerepül rólam az a hatalmas tömeg, mely eddig fogva tartott. A sokkhatástól és a megpróbáltatások miatt elvesztettem eszméletem...

Mikor magamhoz tértem, egy aggódalommal teli barna szempár fürkészte arcom. Fel akartam ülni, de minden egyes mozdulat fájt, így csüggedve visszadőltem.

-Hogy érzed magad? - simított végig arcomon Shawn.

-Hazudnék ha azt mondanám hogy jól - hunytam le a szemem, viszont annak a férfinak az arcát láttam magam előtt, és szemeimben könnyek gyűltek, amik hamar utat is törtek maguknak.

-Hé - húzott magához. -Mostmár minden rendben, biztonságban vagy. Sírj drágám, add ki magadból - mondta, mire csak jobban zokogtam. Nem szólt semmit ezek után, csak hagyta hogy kisírjam magam. Pár perc múlva, egy kicsit nyugodtabban próbáltam megszólalni.

-Bárcsak tudnám ki mentett meg...

-Uhm kicsim, tudjuk ki volt az - simogatta karom, mire felcsillant a szemem.

-Igen? - kérdeztem, mire bólintott.  -Ki az? Hol van?

-Cameron volt a hős megmentőd - mosolyodott el halványan, mire ledöbbentem. Mindenkire gondoltam volna, kivéve rá.

-Öhm és hol van? - töröltem le könnyeim arcomról.

-Kint, várja hogy felébredj.

-Behívnád, kérlek?

-Biztos vagy benne? Nem akarom hogy felzaklasson, az orvos azt mondta próbáljuk meg minél kíméletesebbek lenni...

-Shawn, nyugodtan behívhatod - bólogattam. Nyomott egy puszit homlokomra, és kiment a szobából. Nem telt bele 5 másodpercbe, és már nyílt is az ajtó.

-Szia - jött be Cameron, és leült az ágy szélére.

-Szia. Én...ahw...Cameron, el sem tudom mondani mennyire hálás vagyok neked, hogy...

-Nem kell Jasmine - fogta meg a kezem.

-Már miért ne kéne? Ha te nem lettél volna ott akkor...

-Láttam, hogy az a férfinak nem igazán mondható ember egy nővel erőszakoskodik. Nem hagyhattam, ez természetes reflex volt, hogy leállítsam.

-Akkor is köszönöm - ültem fel lassan, és megöleltem, de kitört belőlem megint a sírás.

-Már vége van ssshh - simogatta hátam, ami egy kicsit lenyugtatott.

-És hol van? - motyogtam mellkasába.

-A biztonságiak kivitték, és hívták a rendőröket - mosolyodott el, mire feltűnt arca szélén egy lilás folt.

-Úristen megsérültél? - simítottam meg arcát, mire elvette onnan kezem, és visszarakta az ágyra.