Bogyócska

Nem Akarom

Ne haragudjatok, hogy csak most hoztam, de megküzdöttem vele és ime, itt van. Kellemes olvasást.

Nem, nem, nem, nem, nem. Az apám nem tenne ilyet. Ismerem. Lehet, hogy anyát nem szereti, de engem igen, és értem, ( vagy legalábbis az emlékemért) soha nem tenne ilyet.

- E - ez nem lehet igaz. Mit tettem, hogy ilyen hazigsággal állsz elő? Miért konzol? Tudod jól, hogy más rokonom rajta kívül már nincs.

- Nem hazudok, szívem. Ez a véres igazság. De ha ez megnyugtat, azért teszi, hogy téged megtaláljon. A rendőrség már nem keres, halottnak nyilvánítottak téged.

- És ez neked pont megfelel, igaz? Hiszen így nem kell félned, hogy elkapnak és börtönbe kerülsz.

- Bogyócska.......

- És ha még is, mindhatod, hogy az én ötletem volt, hiszen SZERETLEK! Milyen ostoba voltam, istenem.

- Bogyócska!!!

- És most várod, hogy a nyakadba ugorjak és sikítva mondjam, hogy " Igen, Apuci kérlek, alázz meg még jobban, még úgy sem volt semmi megalázó a jelen helyzetben és.......

- NA MOST MÁR ELÉG!

Hirtelen robbant ki belőle. Ilyennek még soha sem láttam. A szemei dühtől csillogtak, öklei össze szorította, izmait meg feszítette. Félelmetes volt.

- Azt hiszed, hogy ócsárolhatsz? Hát nem. Tanuld meg végre, hogy itt ÉN vagyok a főnök, te pedig a rabszolgám. De hogy is tanulhatnád meg, hiszen olyan kedves vagyok veled. Mindig velem alszol, a ketreced kényelmesen berendezve. De most majd megtanulod, hogyan is illik viselkedni a gazdáddal.

Hirtelen kapott el. A nyakörvemre felcsatolt egy láncot és azzal rángatott le az ágyról, majd vezetett le a pincébe. Persze, nem engedte, hogy fél álljak. Nagyon megrémültem. Átléptem egy határt, amit nem kellett volna. Rajta töltöttem ki a dühöm, holott nem érdemelte meg. Mire a pince lépcső aljára értünk má patakokban folyt a könnyem.

Mike hirtelen lökött rajtam egyett, mire kiterültem a padlón. Letépte az összes ruhám, ami ugyan csak egy elnyűtt polóból és egy alsóból állt, de akkor is. Ezek voltak az egyetlen ruháim.

- Egy rabszolgán nem lehet ruha. Ez a kiváltság csak a gazdának jár.

Ezután mindent kidobált a ketrecből, csak egy vékony takarót hagyott bent.

- Meglátjuk fogsz-e mgé ellenkezni, ha néhány hétig így kell élned. Ja, és hagyni fogom apádnak, hogy bántson. Ismered azt a mondás, hogy aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli? Most ez a mondás teljes mértékben igaz rád.

Rám vágta a ketrec ajtaját és elindult felfele.

- Tudod Adam, nem véletlenül vagy itt. Nem is te vagy az első, akit elraboltam, de egy valamiben különbözik a helyzeted a többiekétől. Beléd szerettem. De ha te ezt nem tudod értékelni, akkor majd másnak adom a szívem.

Ezzel becsapta a pince ajtót és ott hagyott engem egyedül, a sötétben, a kételyeimmel.

Istenem, mit tettem?

Na, remélem tetszett. Ez most egy rövidebb rész lett, de nem sokára hozom a kövi részt. Viszont lenne egy kérdésem. Akarjátok a következő részt Mike szemszögéből, vagy inkább maradjon Adam szemszögéből? Addig is puszi minden bogyócskának 😘😘😘