Az idegen

735 52 5
                                    


A sötét ruhadarabok közül előbukkantak vörös tincsei, ahogy az életéért rohant. Nem tudni, mi elől menekült, sehonnan sem volt hallható sem kiabálás, sem pedig fegyverdörrenés. Ő mégis futott. 

Futott egészen addig, míg az egyik fa földből kiálló gyökerében el nem esett. Arccal belefejelt a sárba, majd amikor kissé összeszedte magát, talpra állt. Végigtekintett immáron mocskos ruházatán, s motyogott valamit az orra alatt. Valószínűleg nyugtázta magában, hogyha el is jut valahova, ilyen külsővel, rögtön ki is dobják az utcára. Lehetséges, hogy még a leglepukkantabb motelba sem engedik megszállni. Nem hiába aggatták a városra a sznobok szigete gúnynevet.

Az pedig, hogy ilyen kondícióban át tudjon kelni a várost környező, erdő felőli  hídon felér egy öngyilkos küldetéssel. Lehetetlen.

***

A férfi felsóhajtott, majd egy fa tövébe húzódott, ott levette csuklyáját fejéről. Megigazította vörös tincseit, ám nem volt az olyan egyszerű, így végül kibontotta copfját, s előröl kezdett mindent.

Mivel kosz lepte arcát, ezért a korát nem igazán lehetett megállapítani, de szemének élénk kékje, arról árulkodott, hogy nem lehet annyira idős.

Feltámadt a szél, a fa tövében kuporgó alak megborzongott, s miután fejébe húzta csuklyáját, még jobban összehúzta magát.

Tüzet kéne gyújtanod.

Nincs erőm felkelni.

Legalább felállhatnál, hogy ne fagyj meg.

Mozdulni sem bírok.

Semmi esély arra, hogy segítséget keress, igaz?

Ki akarna megmenteni egy olyan embert, mint én?

Lassan lehunyta szemét, és elmosolyodott.

Itt az idő. Inkább a természet rugdosson át, mint egy puskagolyó.

***

Nem merte kinyitni szemeit. Inkább engedte, hogy a sötétség biztonságot adó semlegessége vigyázzon rá.

Puha anyagot érzett maga körül, mely melegséget sugárzott. A hideg helyett, amire számított.

Fűszeres illat lengte körbe a helyet, mintha valaki főzött volna. A halálszag helyett, amire számított.

Lépteket hallott, miközben valaki egy altatódalt dúdolt. Mély, megnyugtató hangja volt az idegennek.

Eltelt pár perc, amikor érezte, az idegen leül mellé, majd egy forró vizes rongyot érint arcához.

Lassan lemosta arcáról a sarat, aztán egy száraz anyaggal letörölte a nedvességet.

A férfi valóban fiatal volt, így most már tisztán látszott. Talán a húszas éveiben járhatott. S bár jóképű volt, de sokkal inkább illett rá az imádnivaló jelző.

***

Nagyon nehezen tűrte, amit a másik tesz vele, de még nem akart felébredni. Nem mert.

Megvárta, amíg az idegen kimegy a szobából. Amint hallotta az ajtó reccsenését, felnyitotta szemeit, s körbetekintett volna a szobán, ám amikor ülő helyzetbe akarta tornázni magát, megszédült. Vissza is dőlt rögtön, és próbálta összeszedni magát. Meg se hallotta, hogy a másik belépett a szobába.

- Óvatosan! - hallotta meg az idegen mély hangját, amihez végre arcot is tudott párosítani. Barna haj, hozzáillő szemszínnel, és egy kedves mosollyal. - Még gyenge vagy ahhoz, hogy hirtelen mozdulatokat tégy. Hogy hívnak? - ült le mellé egy székre, ami az ágy mellé volt állítva.

- Chuya - A férfi összehúzta szemöldökét, zavartan pislogott maga elé.

- Biztos? - kuncogott fel a barna. - Nem úgy tűnik mintha száz százalékosan biztos lennél benne. Na, de akkor, Chuya...

- Hm? - tekintett a mellette ülőre, aki megfogta egyik kezét, s kis csókot lehelt a kézfejére, majd mélyen a szemébe nézve így szólt:

- Boldog Karácsonyt!


///////////YO! Boldog Karácsonyt mindenkinek! ( S ha nem jelentkeznék addig, akkor B. U. É. K.) ////////////

Ház az erdő mélyén (Befejezett)Место, где живут истории. Откройте их для себя