Ház az erdő mélyén (Befejezett)

Ágyjelenet 2.0

Másnap reggel Chuya arra ébredt, hogy két kar erősen körbeöleli a derekát. Olyan érzés volt, mintha a lelkét akarnák kiszorítani a testéből. Ám közben érezte, mennyire nem akarja maga mellől messze tudni őt a másik. Azt akarja, hogy közel legyen hozzá, s épp ezért is "láncolta" magához még álmában is.

Ez nem olyan volt, amikor valaki magához öleli a kedvesét álmában. Semmi gyengédség nem volt benne. S ezzel Chuyának semmi gondja sem volt. Sőt. Valamilyen szinten megnyugodott. Teljes mértékben el tudott lazulni a másik karjaiban.

- Ha most felkelnél -  töprengett magában, miközben arcára halvány pír kúszott. Szinte megrészegítette a  a gondolat. -, akkor nem lenne kevés az esélyed. Talán a város hangulata miatt. Talán, mert már egy jó ideje akarom. Talán az a fene nagy büszkeségem most döntött úgy, hogy nyaralni megy. Talán, mert...

Nem tudta befejezni gondolatmenetét, mivel egy gyors, határozott mozdulattal a hátára lett fordítva, és a vállánál fogva szinte belepasszírozták a matracba, miközben egy éhes száj tapadt a sajátjára. Hezitálás nélkül beengedte a másik nyelvét, hogy játszhassanak.

Dazai egész testével ránehezedett az alatta fekvőre, és jólesően nyugtázta, a csók meghozta a várt hatást; a kisebb is ugyanúgy vágyik rá, mint ő rá. Persze, ez csak akkor igaz, ha hihetünk az alsóbb régiók szemérmetlen reakciójának. Dazainak semmi kétsége sem volt, miszerint a másik testi megnyilvánulásai hazudtak volna. Épp ezért nem szégyellte még inkább hozzányomni magát a vöröshöz, egy szinte már kérlelő nyögést kiváltva belőle.

Amikor elváltak pár pillanatra, nem állta meg, hogy ne vesszen el egy kicsit a kék szemekben.

- Mi van? - kérdezte Chuya felvont szemöldökkel.

- Most mennyi esélyem van? - érdeklődött egy pimasz vigyor kíséretében.

- Minél tovább beszélsz, annál kevesebb - felelt az alacsonyabb  ridegen de a barna tudta, hogy nem kell komolyan vennie ezt a hangnemet. Elég volt ránéznie az alatta fekvőre; az arca teljesen kivörösödött, a szemei elhomályosultak a vágytól. Többé nem tud menekülni előle, túlságosan leengedte a védelmét. Csak egy dolgot szúrhat el, azt, amit legutóbb is. - Azt hittem magamban beszéltem - motyogta maga elé. Zavartan tekintett a másik íriszeibe, mintha onnan kiolvashatná az igazságot.

- Hangosabbak a gondolataid, mint hiszed - suttogta a fülébe Dazai. - Most viszont szeretnék megkérni valamire. - Hangja mézédesen csengett. -  Mondd el, mit szeretnél, mit tegyek? - Félt, hogy nem kap választ, hisz párszor már előfordult, hogy a kisebbik figyelmen kívül hagyta ilyen helyzetben.

- Ne legyél gyengéd - mondta határozottan Chuya. - Oh, igaz azt akarod tudni, mit tegyél. Egyszerű, legyél durva. De ne nézz miatta perverznek, vagy ilyesmi egyszerűen nem szeretem, ha gyengén érnek hozzám. Ki tudja, ha nem menekülök el, lehet, hogy már az agresszívabb érintést sem tudnám elviselni.

- Miért menekültél? - kérdezte Dazai felbátorodva azon, hogy a vörös ennyire meg tudott nyílni neki.

- Mert nem akartam tovább ott maradni. Nem akartam, hogy rám nyomjanak egy olyan bélyeget, ami egyáltalán nem én vagyok. Így eljöttem.

- Miért üldöztek az őrök? - A kisebb arca végig rezzenéstelen maradt, ám erre a kérdésre akaratlanul elhúzta a száját.

- Nem tudom - vágta rá Chuya, s szemeibe azonnal visszatért a fény. A barna hajú tudta, hogy nem hazudik, ezért még inkább elszomorodott. Ha Chuya nem bír emlékezni erre, akkor mennyire lehet rossz a helyzet, ha a saját teste elfeledtette a történteket?

Mindenesetre Dazai megelégedett azzal a kevés információval, amit ki tudott húzni a másikból; s mielőtt bármi elronthatta volna a pillanatot, újra lecsapott az alatta fekvő ajkaira.

Természetesen a csókok közben keze a kis testen kalandozott. Már nem is emlékezett arra, mikor vetkőzött le, hogy ő tette-e egyáltalán, vagy egymást csupaszították le, abban sem volt biztos. De nem is ez volt a lényeg. Pusztán az számított, hogy akadálytalanul érezhette a másikat. Bőr ért bőrhöz. Mindkettejük teste égett, és Chuya azt kérte tőle, legyen durva. Örömmel teljesítette ezt a kérését. Lágy simogatások, és apró csókok helyett nem esett nehezére, durván megszorítani a vörös hajzuhatagot, s harapásnyomokat hagyva a hófehér bőrön...

***

Amikor felkelt, Chuya már nem feküdt mellette. A mosdóban sem találta. Nem, mintha most járnának, vagy ilyesmi, nem kell egymás mellett ébredniük, és még órákig ölelkezve hallgatva az ablakon beszűrődő madárcsicsergést. Az túl nyálas lett volna. Ah, kit akarunk áltatni? Dazai ölt volna egy ilyen reggelért.

- Egy cetlit nem képes hagyni - ásított fel. - Most mehetek megkeresni!  - Beletúrt hajába, majd végigsimított csupasz mellkasán, és akkor esett le neki. Meztelen. Teljesen meztelen. Ami egyet jelent azzal, hogy semmi sem takarja a kulcscsontját.

Káromkodások közepette magára kapott valamit, hogy azért mégiscsak prezentálható állapotban rohangáljon a motelben, mint egy született bolond.

Szerencsére hamar megtalálta a másikat. Már végigjárta a lépcsőházat, benézett a takarítószertárba, a bárban is tett egy látogatást, amikor az egyik ismerős hangot hallott, s az egyik ablakon keresztül megpillantotta a vörös kobakot. Kilépett a motelből, és egy hatalmas kert tárult a szeme elé. Virágokkal, fákkal és mindennel, amit egy kertbe el lehet képzelni.

- Dazai, látom végre te is felkeltél! - köszöntötte őt Midora vidáman. Ő, Lois és Chuya egy asztalnál ültek a teraszon, előttük tea gőzölgött. - Csatlakozol hozzánk?

- Hát... - kezdte bizonytalanul. - Előbb beszélnék Chuyával. Négyszemközt.

Midori bólintott. A vörös felállt a székből, és egy szó nélkül követte Dazait, aki még vetett egy pillantást az asztalnál ülőkre. Lois gyilkos tekintettel követte minden mozdulatát.

Nem mentek messzire, de épp annyira eltávolodtak a kert egyik részébe, hogy a másik kettő ne hallja, miről van szó.

Chuya nekidőlt az egyik fának, és érdeklődve figyelte, mit szeretne mondani neki a magasabb.

- Láttad, igaz? - bökte ki nagy nehezen a barna hajú.

- Láttam - jött a felelet, s Dazai már fejben elkezdte volna gyártani a mentegetőző szövegeket, amikor Chuya eléggé dühös arckifejezéssel hozzátette. - Láttam, hogy hazudtál nekem! Neked sincs semmi...

- Nem látod? - szakította félbe a másik kikerekedett szemekkel.

- Miről beszélsz? - fonta össze karjait mellkasa előtt a kisebb. - Nem láthatom, ami nincs.

Ez volt az a pillanat, amikor Dazai elfelejtett gondolkozni, s hagyta, hogy az ösztönei vezessék. Az ösztönei pedig azt súgták, hogy most azonnal meg kell csókolnia az előtte álló, vörös hajú, makacs, mégis jószívű és nem mellesleg gyönyörű fiút. Akit teljes szívéből megszeretett.