Ház az erdő mélyén (Befejezett)

Ha az ember szeret valakit...

Az árvaház ugyanúgy nézett ki, mint ahogy Chuya utoljára látta. Az épület falairól hullott a vakolat. Az ajtón félig le volt szakadva a kis tábla, amin az árvaház neve szerepelt. A kis postaláda üresen álldogalt a fémkerítés mellett.

Minden ugyan olyan volt, mint azon a napon...

Azon a napon, amikor a város egyik gazdag földesura úgy döntött, új játékszert keres magának. Azon a napon, amikor nyílt napot tartott az árvaház. Azon a napon, amikor a kis vörös eladta magát annak az undorító embernek azért, hogy a családjának szerezzen egy kis pénzt. Mindenki ellene volt. A nevelők könyörögtek, hogy ne menjen el, de amikor végignézett a gyerekek összefoltozott ruháin, tudta, nincs más megoldás.

Vele ment. Eltűrte, hogy egy idősödő férfi hozzáérjen a mocskos kezével, miközben piától bűzlő lehelettel suttogjon édes szavakat a fülébe. Elfogadta az italt, remélve, hogy könnyebb lesz, de csupán homályosabban látott, s jobban érezte a férfi drága parfümjét, amiből előszeretettel használt sokkal többet a kelleténél.

Amikor a férfi nem volt vele, akkor be volt zárva egy szobába. Két őr állt az ajtónál, kettő az ablakon kívül őrizte őt. Nem volt menekvés. Legalábbis ezt hitte, egészen addig, amíg nem találkozott az új komornyiktanonccal. A fiatal fiú látta rajta, hogy teljesen kétségbeesett a helyzete, így a rövid találkozásaik alatt ki akarta deríteni, mennyire elszánt a vörös fogoly. Egy idő után, úgy látta mindenre képes lenne, hogy megszökjön, ezért elhatározta, segít neki.

Egy pisztolyt kapott, két tölténnyel, s azzal az utasítással, hogy a megbeszélt időpontban használja bölcsen, aztán fusson. Fusson, ahogy csak bír, és meg ne merjen állni.

Így tett.

***

Chuya megrázta fejét, s azt kívánta bárcsak el tudná törölni ezeket a rossz emlékeket. Ugyanakkor tudta, ha ez nem történt volna meg vele, akkor nem találkozott volna bizonyos emberekkel, és nem utazhatta volna körbe az öt várost.

- A kirándulásnak vége - mormogta maga elé, miközben még jobban arcába húzta csuklyáját. - Hazajöttem. - Nem érezte igazán otthon magát. Végül megállapította, hogy csupán azért, mert még nem találkozott a többiekkel.

Bentről kiszűrődött a gyerekzsivaj. A férfi elmosolyodott. Szerette a gyerekeket, de valami nem stimmelt...

Kopogásra emelte kezét, ám valaki hátulról átölelte.

- Chuuya... - A kis vörös nagyon is jól ismerte ezt a mély baritont. A másik mellkasához simult hátával.

- Titkaid voltak - jelentette ki.

- Ahogy neked is. - Még erősebben ölelte magához a kisebbet. - Te már tudod az enyémet. Elmeséled a tiédet?

Chuya megrázta fejét.

- Már vége, Dazai. Hazajöttem. Nem tartozom neked magyarázattal - suttogta maga elé. Hangja megremegett. - De már nem haragszom, hogy nem számoltál be róla, mi is vagy.

- Köszönöm, Chuuya! - mosolyodott el halványan a magasabb. - Az egész utazás lényege az volt, hogy visszagyere, de még mindig ezt akarod? - kérdezte. Nem használt semmit, azt akarta, hogy a másik saját magától beszéljen.

Chuya elgondolkozott. Tényleg vissza akar ide térni? Lehet, hogy még keresik. Nem az lehetetlen! Dazai amúgy is megutálja, ha megtudja, mit tett. Itt a családja. Az ágya, amire olyan nagy honvággyal gondolt vissza, amikor annál a férfinál raboskodott...

A kék szemek tányérnagyságúra nyíltak a meglepettségtől, ugyanis amikor az ágyára gondolt, nem az árvaházi fekhelye jutott eszébe, hanem az, amin Dazaival osztoztak...

- Dazai...

- Hm?

- A családom valószínűleg utál. Már biztos híre ment a városban, mit tettem.

- Bármit is tettél, biztos megbocsátják.

- Azt is, ha gyilkoltam? - kérdezte Chuya, miközben kibújt az ölelő karok közül, és szembefordult a férfival.

- Azt is - bólintott a barna hajú, majd játékosan elvigyorodott. - Tudod, honnan tudom? Mert engem se érdekelne. A családod szeret. Úgy, ahogy én is. Mármint nem teljesen úgy, de érted...

Chuya megcsókolta. Lassan, mint aki fél, majd egyre bátrabban. A szemei előtt végig az erdő mélyén levő házacska lebegett. Az ágy, amiben ketten aludtak. Az asztal, ahol közösen ettek. A fürdőszoba, ahova a másik gyakran belesett, amikor ő fürdőt vett.

- Én is téged - mondta a vörös hajú, amikor ajkaik elváltak. A másik kulcscsontjára helyezte tenyerét. - Menjünk haza!

- Azt hittem, többet kell majd harcolnom érted - vigyorgott le az alacsonyabbra.

- Ha az ember szeret valakit, akkor azt nem kell tovább bonyolítani, anélkül is az - vont vállat Chuya. - Jelen pillanatban csak veled szeretnék lenni.

Erre az édes vallomásra Dazai nem tudott máshogy reagálni, lehajolt még egy csókért, amit a másik örömmel viszonzott.

Vége.

////////////////////Yo! Ennek is elérkeztünk a végére. Ha valaki még több bonyodalomra, és csavarra számított annak üzenem... Én is. De aztán belegondoltam... Ha szeretünk valakit, akkor miért lennénk saját magunk ellenségei, és bonyolítanánk meg? Annyi történet van, ahol rengeteg összeveszés, kibékülés szerepel egy sztorin belül... Szerettem volna valamit, ahol rájön az ember, hogy mindenkinek vannak hibái, mindenki követ el hibákat, de végül mi döntjük el, hogy lépünk, vagy toporgunk egy helyben. Remélem tetszett a történet, és... találkozunk a következőnél! 🤞😉///////////