Ház az erdő mélyén (Befejezett)

Ágyjelenet

Egy hónap.

Ennyi időbe telt, amíg a hó elolvadt annyira, hogy a korábbi megállapodásuk szerint elindulhassanak.

Ez idő alatt mind a ketten kiismerték egymást annyira, hogy tudják, mivel mehetnek egymás idegeire, ha úgy hozza a helyzet. Ha nem egyezett a véleményük, akkor a veszekedéseket különböző bosszúálló csínytevések követték, ami természetesen még több veszekedést szült. S mivel eléggé eltérő személyiséggel rendelkeztek, így ez gyakran előfordult. Persze, minden veszekedés után kibékültek. Chuya néha-néha meg is lepődött azon, milyen gyorsan meg tud bocsátani a másiknak, hiszen ez egyáltalán nem jellemző rá.

Az indulás előtti nap is egy olyan napnak indult, mint a többi. Semmi sem utalt arra, hogy balhézni fognak... Mégis bekövetkezett, amit igyekeztek elkerülni, mondván: Nem kéne haragban útnak indulni, abból nem származna semmi jó."

Arról beszélgettek, merre induljanak, és mi lesz a célállomás. Amikor a kis vörös azt mondta, vissza akar menni az árvaházba, Dazai értetlenül pislogott maga elé.

Miért akarna visszamenni? Hiszen el akarják kapni? Mit hisz? Hogy elfelejtik az ügyet, amiért el kellett menekülnie?

- Tudom, hogy mire visszaérek, addigra már senki sem fog foglalkozni velem - magyarázta a kisebb, majd szinte már csak magának suttogva hozzátette. - Pár hónap alatt megunja a játékait, ha igaz, amit hallottam...

A barna hajú nem foglalkozott ezzel a kijelentéssel. Agyát köd lepte el, mely nem engedte másra összpontosítani, mint arra, hogy vendége vissza akar menni az árvákhoz, őt magára hagyva.

- Miért akarsz visszamenni azokhoz? - mordult fel.

- "Azokhoz"? Már ne haragudj, de "azok" a családom! Ki a franc hagyná ott a családját?

- Milyen család engedi, hogy az egyik tagja olyat tegyen, ami miatt üldözi őt az őrség, és majdnem fagyhalált hal, hm?  - lépett felé Dazai, és ahogy lenézett az alacsonyabbra, szeme szikrákat szórt. - A "család" nem kényszeríthet semmire, ha az ekkora áldozattal jár; ha te magad válsz áldozattá.

Ez volt az a pillanat, amikor a vörös nem tudta tovább türtőztetni magát, és teljes erőből adott egy bal horgost a másiknak.

- Te egy igazi barom vagy! Semmit sem tudsz, szóval én a helyedben csöndben maradtam volna! Ne üsd bele az orrod a dolgaimba, mert semmi közöd hozzá! - Ezután nem szólt hozzá. Némasággal büntette őt, miközben próbálta lenyugtatni magát.

***

Az este folyamán sem szólt hozzá, még egy jó éjt sem hangzott el. Dazai sokáig fent maradt, mint általában, így Chuya egyedül feküdt le. Másnap reggel gyengéden ölelő karok fogságában ébredt. Gyomra görcsbe rándult, rosszul érezte magát a finom fogásra, amivel a másik magához vonta. Mocorogni kezdett, ám csak annyit sikerült elérnie, hogy a karok immáron erősen szorították oda a másik testéhez. Mindenesetre már ezt is sikerélménynek könyvelte el. Bármit jobban fogadott, mint a gyengéd érintéseket.

Chuya felsóhajtott, és addig fészkelődött, amíg szemben nem találta magát a barna hajú mellkasával.

- Jaj, ne már! - morgott az orra alatt. Kezdett unatkozni. Valamivel el kellett terelnie a figyelmét. Opció volt persze, hogy felkelti a másikat, de nem volt szíve hozzá, hisz szerencsétlen később feküdt le, mint ő.

Végül a kék szemek kíváncsian tekintettek fel az alvó arcra.

- Itt az esélyem - gondolta. Az elmúlt egy hónap  során még egyszer sem nyílt alkalma meglesni a másik szövegét. Majd megölte a kíváncsiság, de Dazai mindig utána feküdt le, és előtte kelt fel. Viszont a mai nap más volt. Itt feküdt mellette, és az igazak álmát aludta. Csupán lejjebb kellett húznia a férfi pólóját. Csak egy kicsit, hogy látszódjon a kulcscsont alatti apró felirat...

Én a helyedben nem tenném.

Chuya megforgatta szemeit, majd kiszabadította egyik karját, és a férfi pólójának nyaka felé nyúlt.

- Ne csináld, Chuya! - Az említett ereiben egy pillanatra megfagyott a vér a másik mély, rekedtes hangjától. A keze félúton megállt, ijedten pillantott rá. Dazai lehunyt szemmel feküdt, majd egy halvány mosollyal az arcán felnyitotta barna szemeit.

- Jó reggelt!  - mondta, miközben elengedte az alacsonyabbat, és felült.

- Reggelt! - motyogta a vörös. Zavarban volt. Majdnem annyira, mint amikor fürdés közben akarta meglesni a barna szövegét. Mondanom sem kell, hogy terve nem sikerült, és még perverznek is bizonyult a másik szemében. Az meg egy másik dolog, hogy miért is hallgatott rögtön a férfi szavára? Miért teszi mindig azt, amire ez az idegen kéri? Mielőtt bármit kérdezett volna, ami megválaszolja eme kérdéseit, elvetette az ötletet. Majd máskor. Helyette inkább megköszörülte a torkát, s így folytatta. - Már kértelek, hogy ne ölelgess álmodban! Undorító, rosszul leszek tőle.

- Már kértelek, hogy ne firtasd, mi van rám égetve - Vont vállat Dazai. - Egyébként felőlem nyugodtan rosszul lehetsz, amíg nem hánysz az ágyamba, addig minden rendben.

***

Amint elvégezték reggeli teendőiket, felvették tarisznyájukat, amibe a legfontosabb holmikat pakolták az útra; és elindultak.

Nem szóltak egymáshoz. Némán lépdeltek egymás mellett az erdő sűrűjében. Chuyának fogalma sem volt, merre tartanak. Dazai vezette útjukat, és úgy tűnt, tudja a helyes irányt, hiszen nem sokkal később a kis vörös orrát megcsapta a halak bűze. Egy fél órás gyaloglás után pedig egy kikötő tárult a szemük elé.

Az alacsonyabb nagyot nyelt, ahogy meglátta az embereket. Tartott tőle, hogy kerestetik, és igen szép kis díjat kap, aki visszaviszi őt.

- Ne aggódj! - Dazai a kisebb vállára tette egyik kezét, és közelebb hajolt a füléhez. - Minden rendben lesz, amíg velem vagy! - suttogta. - Rendben?

A kék szemek elhomályosodtak egy pillanatra, ahogy újra végigtekintettek a kikötőn. Chuya bólintott. A magasabb férfi a másik fejére húzta annak csuklyáját.

- Hajtsd le a fejed egy kicsit!  - adta ki az utasítást, majd mikor a másik teljesítette kérését, elvigyorodott. - Akkor induljunk...