Ház az erdő mélyén (Befejezett)

Üres és tiszta

- Karácsony?  - motyogta maga elé a vörös. - Az micsoda?

A barna hajú oldalra döntötte a fejét.

- Nem emlékszik az ünnepekre? Igaz a saját nevét is alig bírta kinyögni - gondolta magában, ám mielőtt olyat kérdezett volna, amivel lebuktathatja magát, fény gyújt elméjében. Szomorúan elmosolyodott, s hangosan így szólt. - Árva vagy, igaz?

A fiú bólintott, s feltornázta magát az ágyon; térdeit mellkasához húzta, és átkarolta azokat. Undorodva nézett végig mocskos ruháin, aztán bocsánatkérően pillantott a másikra, s már nyitotta volna a száját, hogy elrebegjen egy sajnálom-ot, ám az idegen megállította.

- Ne törődj vele. Van váltás ágyneműm. Most hogy eszméletednél vagy, lemoshatod magadról a mocskot; tiszta ruhával is tudok szolgálni. Közben pedig elmesélhetnéd, mit keres egy már szinte felnőtt ember az árvaházban.

- Honnan tudod, hogy még az árvaházban élek? - szegezte neki a kérdést Chuya.

- Jelen időben beszéltél róla - vont vállat a másik, majd felpattant, és elindult az egyik ajtó felé. - melegítek fürdővizet, addig nyugodtan vetkőzz le! - Egy pillanatra még visszadugta a fejét, pont akkor, amikor a vörös elkezdte kigombolni ingén a gombokat. - Oh, mellesleg a nevem, Dazai. Gondolom nagyobb bizalommal fordulsz olyan felé, akinek legalább a nevét tudod.

- Attól, hogy megtudtam a neved, még nem bízom benned, hisz nem ismerlek - morogta Chuya arcán halvány pírral, s folytatta tovább a vetkőzést.

- Mégis teszed, amire kértelek - gondolta Dazai, ajkán már-már ördögi vigyorral.

***

A kis fakádban gőzölögve szállt fel a forróvíz. Chuya bőre pirosas színben pompázott, ahogy térdeit felhúzva maga előtt, szótlanul kuporgott a vízben.

- Meg akarsz főzni magadnak? - érdeklődött végül. - Miért ilyen pusztítóan meleg ez a víz.

- Hogy ne fázz meg - vigyorgott Dazai, miközben közelebb lépett az ajtótól, ahonnan eddig figyelte a vöröst. - De be kell vallanom, nem rossz ötlet. Biztos finom falat lennél - kacsintott, aztán arrébb szökkent, hogy kikerülje a vizet, amit kis vendége zavarában ráfröcskölt. Felnevetett. - Hát, így kell bánni azzal, aki megmentett a fagyhaláltól?

- Nem tudom, te hol nevelkedtél - kezdte Chuya. -, nem tudom, hogy bántak veled az emberek. De az biztos, hogy magamat ismerem annyira, hogy tudjam, okkal vagyok bunkó. Épp ezért nem fogok hálálkodni, hiszen.. senki sem kérte, hogy ments meg.

- Ha annyira ismered magad - lépett oda hozzá a barna hajú, és a magánszférát teljes egészében megsértő közelséggel odahajolt a kisebb füléhez. - Mesélj!

- Már tudod, hogy az árvaházban élek.  - Chuya minden kérdés nélkül elkezdett beszélni. Szeme homályossá vált. -  Ott neveltek fel, nem kellettem senkinek. Úgy döntöttem ott maradok, és nevelő leszek. Elég szegény körülmények között élünk, szóval muszáj volt valahogy pénzt szereznem, ezért én... - Nem folytatta tovább.

- Ezért te? - sürgette Dazai. Tudni akarta, amit a másik lakatra zárt, így még ő sem léphetett be, hogy megnézze, mit titkol. - Hm? Bíz bennem, Chuya! Nekem elmondhatod - suttogta mézédes hangon, s közben megsimította a másik fürtjeit.

- Nem - jött az egyszerű válasz.

A barna felegyenesedett, és fáradtan felsóhajtott.

- Rendben. Még egy dolgot megkérdezek, aztán hagylak tisztálkodni - lépett az ajtóhoz. -  Mit kerestél az erdőben?