Ház az erdő mélyén (Befejezett)

Őszinte érzések a jelenlegi helyzet tekintetében

- Fyodor! - kiáltott fel Dazai, de már elkésett. A kimondott szónak hatalma van, s abban az esetben is megtette hatását.

A barna hajú ijedten barátjára pillantott, aki csak kikerekedett szemekkel állt földbe cövekelt lábakkal.

- Chuuya...

- Ne! - A kék íriszek rémülettől csillogtak, miközben tulajdonosuk megtalálta erejét, s hátrébb lépett. - Ne gyere közelebb, ne merj hozzám érni, de még rám nézni se legyen merszed, hazug boszorkány! - köpte oda a méreggel átitatott szavakat. - Tudod, csodálkoztam, miért voltam képes megnyílni neked. Egy idegennek. Végre minden értelmet nyert. Rám raktál valami varázslatot, amitől követem minden egyes szavad, igaz? Becsaptál. Manipuláltál. Tényleg azért nem látom, mert... - A kulcscsontjához tette tenyerét, és gúnyosan elmosolyodott. - Habár, ha jobban belegondolok, simán el tudom képzelni, hogy amilyen mocskos gyilkos volt az anyád, úgy a saját gyerekét is bánthatta úgy, hogy beleégeti a bőrébe sorsát. Undorító.

- Chuuya! - Dazai dühös volt. Még úgy is, hogy tudta a kis vörös nem tudja az igazságot, fájtak neki az elhangzottak. - Hagyd abba!

- Most nem parancsolsz neki - ült le az egyik fotelba Fyodor, s keresztbe rakott lábakkal, hátradőlve figyelte tovább az eseményeket. - Ebben a házban nem hat rá semmilyen varázsige. Jól hallottad, az enyém se. Szóval nem miattam beszél így veled. Jelenleg ezek az őszinte érzései irányodba.

- A tiéd se? - kapta a másik férfira fejét az alacsonyabb. - Úgy érted te is boszorkány vagy?

- Ne mocskolódj, Chuuya! - horkantott a barna hajú. - Még hogy boszorkány? Inkább ördögnek nevezném. Ha még igazán az lenne el is ismerném. De nem. Ne dőlj be a trükkjeinek! Ő az igazi manipulátor, nem én. Hazug szavak egy hamis ördögtől; ennyit várhatsz akkor, ha egy légtérbe kerülsz vele.

- Mindketten a pokolban a helyetek! - csattant fel a vörös. Nem bírta tovább elviselni, hogy pont Dazai szid egy másik embert. Pont ő, aki eddig végig csak hazudott neki. - A ti fajtátok folyamatosan csak kihasználja a gyengébbeket. A tudat, hogy te is ugyanilyen vagy, és máris sikerült használnod... Mit akarsz tőlem? Miért jöttél velem? Van valami az ötödik városban, amit egyedül nem tudsz megszerezni? Esetleg csak az útra kellett egy kis szórakozás? Vagy jó volt isten játszani? Megmenteni ahelyett, hogy hagytál volna végre pihenni. - Gyorsan vette a levegőt. Pulzusa az egekbe szökött, szíve úgy kalapált, mintha ki akarna szakadni a mellkasából. Lassan, reménykedve folytatta. - Esetleg jóvá akartad tenni a fajtád bűneit? Azt, amit anyád tett? Tudtál róla?

- Én... - kezdte volna a barna hajú, ám Fyodor jólesően felkacagott, majd egy gonosz vigyorral így folytatta.

- Úgy csinálsz, mintha egy gyilkosság, amit nem is ő követett el, az ő számlájára lenne írandó; neki kéne jóvátenni. Mindeközben jól tudod, hogy még akkor is, ha a boszorkányokat alapból gyilkosnak tartod, akkor is három ember van jelen a szobában, aki ölt már embert.

Chuya abban a pillanatban el akart ájulni. A sötétségben nem kellett volna szembesülnie a barna szempárral, ami hitetlenkedve nézett felé. S ő állta is, egészen addig, amíg el nem tűnt a szeme elől a szoba, s azt fel nem váltotta valami egészen más.

Minden egyes emlékfoszlány újra lejátszódott előtte arról az éjszakáról. Amikor annak vége lett, a Dazaival való közös emlékei következtek.

A barna hajú párszor még megszólította az alacsonyabbat, aki nem reagált semmire. Végül a kék íriszekből könnyek gördültek ki, mire nem tehetett mást, átszelte a kettejük közti távolságot, s egyik tenyerét a vörös arcára tette. Aki ettől, kizökkent abból az állapotból, amiben volt, és értetlenül nézett az előtte állóra.

- Mi történt, Chuuya? Jól vagy? - kérdezte Dazai aggodalommal a hangjában. 

A hangja. Annyira mély és megnyugtató. A szemei. Őszinték, mintha tényleg törődne velem. A testéből áradó hő, amivel egyből átmelegíthetne, hiszen remegek. Fázom? Fázom. A lelkem fázik. A kezei, amivel beletúrhatna a hajamba, miközben a fülembe suttoghatná, hogy minden rendben.

Chuya megrázta a fejét, nagy levegőt vett, s megindult az ajtó felé.

- Ne merészelj követni! - Ezek voltak az utolsó szavai, miközben letörölte arcáról a könnycseppeket.

Dazai természetesen már rohant is volna utána, ám egy láthatatlan falba ütközött. Összehúzott szemöldökkel fordult Fyodor felé.

- Menekülni akart  -vont vállat a férfi. - Csak adtam neki egy kis előnyt.

- Miért csináltad ezt? Ennyire utálsz? Nem látta a címkémet. Az enyém volt, de neked muszáj tönkretenned mindent, igaz? - morgott a barna.

- Utállak téged, és megvetem a boszorkányokat. Nem érdemelsz meg egy olyan tiszta lelket, mint ő, miközben a véred utolsó cseppjéig rohadt vagy. Vagy ha mégis, tegyél érte. Ne használd az erőd, ha vele vagy.

- Nem tudom irányítani, ösztönből jön. Most pedig engedj ki! - dőlt neki a láthatatlan falnak Dazai. Sejtette, hogy még nincs vége a hamis ördög mondanivalójának. Igaza lett.

- Egy feltétellel engedlek el...