Ház az erdő mélyén (Befejezett)

A faládáknak dőlve...

Dazai váltott pár szót a matrózokkal, de hogy pontosan mit, arról a kis vörösnek fogalma sem volt. Annyira ideges volt, hogy rájönnek kilétére, hogy a semmit sem hallott egyre gyorsuló szívverésén kívül. 

A magasabb bocsánatot kért a barátja udvariatlansága miatt, és elmagyarázta, hogy szegény nagyon félénk. Szerencséjére a matrózok könnyen megbocsátottak neki, főleg amikor meghallották, kinek az ismerőse Dazai.

A név hallatán segítőkészebbek lettek, mint valaha bármikor, és az egyikőjük felajánlotta, hogy elviszi őket a túlpartra, természetesen ingyen.

***

A kis áruszállító hajó belsejében hatalmas ládák utaztak. Köztük kaptak helyet a fiúk is. Hátukat a ládáknak dőlve élvezték az utazást. Eleinte csöndben ültek, aztán Dazai dúdolni kezdett egy dalt. Egy dalt, amitől Chuya úgy érezte, azonnal el tudna aludni, ha még pár másodpercig hallgatná. Ám nem akart aludni. Kérdései voltak a másik felé, amit fel kellett tennie, mielőtt valami olyan történik, ami teljesen eltereli a figyelmét, s később elfelejtődik az egész.

A barna hajú szájára tapasztotta tenyerét, miközben így szólt:

- Ha abbahagynád egy pillanatra, akkor nem is hinnéd, mennyire hálás lennék! - sóhajtott fel frusztráltan. - Miért voltak olyan kedvesek azok a matrózok olyan hirtelen? Ki vagy te?

- Oh, mi a baj, Chuya? - mormogta a másik, majd mikor a vörös levette róla kezét, játékosan elmosolyodott. - Nem bízol bennem?

- Ugyan, kérlek! - forgatta meg kék szemeit. - Hogyan bízhatnék benned? Semmit sem tudok rólad, azon kívül, hogy az erdőben élsz, és takarod a címkédet - bökött a barna kulcscsontja alatti helyre. - Valamit titkolsz.

- Mindenkinek vannak titkai - vont vállat a magasabb, és a derekát átkarolva egy mozdulattal közelebb húzta magához Chuyát. - Te sem mondasz el mindent. Igaz, többet tudok rólad, mint te rólam, de nekem nincs annyi titkolnivalóm, mint neked lett volna. Az arányokat tekintve...

- Nem! - kiáltott fel Chuya, ám nem mozdult a férfi mellől. Nem nézett rá. A bakancsát kezdte bámulni maga előtt, miközben nyugodtabb hangon folytatta. - Nem érdekelnek az arányok. Tudni akarom a titkaid, a pokolba is! Az sem érdekel, ha csupán egyetlen egy titkod van, de azt akarom, hogy mondd el nekem! Az évek során nem igazán osztottam meg senkivel semmit, de most igen. De nem az a legidegesítőbb, hanem az, hogy tudni akarok akármit is egy másik emberről. Egy olyan emberről, aki nem a családom része. Fogalmam sincs, miért vagyok ennyire fennakadva ezen, de ez a helyzet, szóval mondd el! Mondj valamit...

Csönd ült köréjük. Nyomasztó, fullasztó csönd.

- Először is megoszthatnád velem, hogyan kaptunk ingyen fuvart - köszörülte meg a torkát a vörös, és ezúttal felnézett a másikra, akinek szemei tányérnagyságúra nyúltak a hallottaktól. - Mi van? Valami furcsát mondtam, igaz? Hát sajnálom, nem tehetek róla, hogy néha seggfej vagyok! de tudod mit? Ha nem válaszolsz, te ugyanolyan seggfej leszel, mint én!

Dazai felnevetett.

- Ne merjél kiröhögni, mert megütlek! - Már emelte is a karját, ám a magasabb megfogta a csuklóját, majd gyengéden egymásba fonta ujjaikat.

- Azért jöhettünk fel a hajóra -  Dazai mély hangjától az idősebb lefagyott egy pillanatra, és el is felejtett panaszt tenni a kézfogás miatt. -, mert ismerek egy férfit. Egy kocsmában dolgozott, amikor először találkoztunk. Elég más nézeteket vallott, mint én. Személyes okokból utáltam a gyerekeket, ám ahogy egyre többet beszélgettem vele, és láttam, hogyan foglalkozik a kicsikkel, lassan nekem is megváltozott a véleményen. Nem mondom, hogy imádom őket, de már közel sem úgy állok hozzájuk, mint régen. Ez az ember remekül vezette a kis kocsmáját. Imádták őt a matrózok. Olcsón adott jó minőséget, ráadásul még vigyázott is a gyerekeikre, amikor kimentek a vízre, és a család nem tudott figyelni a kicsikre. Így jutottunk fel, mert emlékeztek rá, arra, hogy milyen nagyszerű ember volt. S arra, hogy én voltam az, aki beszédet mondott a temetésén.

Chuya nagyot nyelt.

- Mi történt?

- Kocsmai verekedés. Két idióta közé állt, hogy ne tegyenek kárt egymásban - hunyta le a szemét a barna.  - Így benne tettek kárt. Ráadásul ott voltam én is. Mire eljutottam vele az orvoshoz, már késő volt. Ha csak egy kicsit gyorsabb lettem volna...

Ahogy hallotta elcsuklani a hangját, úgy érezte meg a vörös hajú ujjainak szorítását. Nem engedhette meg magának, hogy az érzelmei eluralkodjanak rajta. Tudta, nem lenne jó vége. Helyette gyengéden elmosolyodott, és hüvelykujjával simogatni kezdte a másik kezét., s közben újra dúdolni kezdett, ám ezúttal Chuya nem állította le.

Nem kellett sokat várnia, míg megérezte a másik elernyedt testét, ahogy nekidőlve már az igazak álmát alussza.

Kinyújtotta szabad kezét a kisebb felé, és kulcscsontjához tette a kezét.

- Üres vagy. Szabad vagy.

Koszos vagyok. Rab vagyok. - Szólt egy hang, mire Chuya álmában mozgolódni kezdett, szemöldökét összehúzta. 

Dazai ezúttal hagyta, hogy rémálmok zavarják a vörös pihenését. Nem akart jobban belepiszkálni a másik fejébe, már így is elég zűrt kavart. Inkább azon gondolkozott, mit jelenthet, amit hallott.

Koszos vagyok. Rab vagyok.

A saját feliratára helyezte tenyerét.

- Mintha csak rólam beszélnél, miközben magadra gondolsz...