Ház az erdő mélyén (Befejezett)

Maga az ördög (Part 2)

A negyedik városban Chuyát elsősorban a régi könyvtár nyűgözte le; órákig elidőzött ott. Mintha sosem akarná otthagyni a helyet.  Dazai már szörnyen éhes volt, de még akkor sem szólt semmit, hagyta a kisebbet nézelődni. Jólesett látnia, hogy mennyire lekötik a figyelmét a könyvek, és nem gondol a vonaton elhangzottakra.

Amikor a könyvtáros kitessékelte őket zárórára hivatkozva, Dazai rögtön célba vette az első éttermet, ami az útjukba került. Az sem érdekelte, hogy az emberek hülyének nézik, amiért berontott az ajtón. Csupán egy célt tartott szem előtt: Az ételt.

Mire kiléptek az étteremből, addigra a napot már felváltotta a csillagos ég. Az utcai lámpák fénye árnyékot vetett a betonra. Két alak árnyékát. A magasabbik forma a másikra dőlt.

- Chuuya, nyöszörgött a barna hajú. - Meghalok! - Hasát fogva folytatta mondandóját. - Biztos, hogy megmérgezett a pincér! Láttam, hogy nézett rám. Nem tetszettem neki.

- Ugyan, már! Én is ettem a kajádból, és semmi bajom. Igaz, én fele annyit sem tömtem magamba, mint egy bizonyos valaki...

- A méreg a hibás nem a mennyiség! - torpant meg Dazai, s a hatás kedvéért még dobbantott is egyet a lábával, mint egy nagyon érett ötéves.

- Méreg a seggem! Nem kéne úgy zabálnod, mint egy disznónak! Nem is értelek, általában nem eszel ennyit.

- Éhes voltam; sokat rendeltem. Amikor pedig rengeteg étel van előtted, egy dolgot tehetsz: Eszel. Sokat. Mindet - mormogta a magasabb. Látszott az arcán, hogy tényleg fájdalmai vannak; nem színészkedik, mint ahogy mindig teszi, ha egy kis figyelmet vár a vöröstől.

Chuya felsóhajtott, majd egy lágy mosollyal a másikra tekintett.

. Gyere, keressünk egy gyógyszertárat! Ha szerencsénk van találunk egyet, mielőtt bezá...

S ekkor a mellettük levő, emeletes ház egyik ablakából kiszólt hozzájuk egy idős néni.

- Oh, kedveskéim, ha egy utcával lejjebb mennek, s ott balra fordulnak, s mennek még pár percet, ott lesz a város gyógyszertára. Már zárva van, de csöngessenek be nyugodtan! A doktor úr fia egy nagyon rendes fiatalember.

- Maga végighallgatta  a beszélgetésünket? - kérdezte a vörös felháborodva.

- Amilyen hangosak, nem volt nehéz - legyintett a néni, mire Dazai hálásan tekintett fel rá.

- Köszönjük szépen!

- Én ezt már nem bírom idegekkel - morgott Chuya, s a zsebéhez nyúlt. Csak néhány alkalommal gyújtott rá, s ez is egy ilyen volt.  - Magánéletről hallottak már? - Gyújtotta meg a szálat, majd ajkához emelte azt, s mélyet szippantott belőle.

- Fiatalember, figyelmeztetem, hogyha a házam előtt dobja el  a csikket, lemegyek, és eltörök egy seprűt a hátán!

*********

- Nem kéne dohányoznod! - kulcsolta össze ujjaikat Dazai, miközben a gyógyszertár felé tartottak.

- Ha nem ez öl meg, akkor megteszi más - vont vállat a vörös. - A  következő állomásunknál lehet meghalok. S ez lenne a legjobb opció - mosolyodott el keserűen.

Ha megunja őket, végez velük. Engem még megunni sem volt ideje, de remélem elmegy tőlem a kedve, s inkább rögtön átküld a másvilágra...

Miért nem menekülsz?

Nem akarok félelemben élni. Az nem megoldás.

Majd én megvédelek.

Te nem vagy igazi. Csak egy hang a fejemben...

...

Boldog lennék, ha ő mondaná ezt. Ha ő akarna megvédeni.

Ő?

Dazai.

- Chuya? Minden rendben? - érdeklődött a barna hajú, mire a másik megszorította a kezét. - Egy ilyen után csak úgy hirtelen elhallgattál...

- Minden rendben.

**********

Gyorsabban odaértek, mint azt gondolták volna. Természetesen zárva volt, de a néni tanácsára becsöngettek.

Senki sem akart ajtót nyitni.

- Rosszul csinálod, Chuya! - jelentette ki a magasabb, s azzal a lendülettel rá is tenyerelt a csengőre.

- Normális vagy? - érdeklődött a vörös, ám mielőtt kioktathatta volna , kinyílt az ajtó, s szembekerültek a város orvosának fiával.

A húszas évei végében járhatott. Fekete tincsei az arcába lógtak. Lila szemei szinte világítottak a sötétben.

- Fyodor Dostoevsky - mutatkozott be a két idegennek. - Miben segíthetek? - Tekintetével szinte gyilkolni lehetett volna. Chuya egy pillanatra megijedt, hogy dühös rájuk, amiért ilyenkor zavarják, de aztán rájött, ez a tekintet nem nekik szól. Csak Dazainak.