Ház az erdő mélyén (Befejezett)

Régi üzenet

- Gyógyszerért jöttünk. Elrontotta a gyomrát - mutatott Chuya a barna hajúra, s igyekezett nem foglalkozni azzal, milyen gyilkos pillantásokat is kap a másik. Egészen addig, amíg észre nem vette, hogy barátja is ugyanolyan tekintettel figyeli az idegent. Kissé oldalba bökte, mire Dazai immár felé irányította figyelmét.

Az előttük álló gúnyosan elmosolyodott.

- Keverj magadnak valami főzetet.

- Jó lesz az, amit te kotyvasztasz, hamis ördög.

- Én vigyáznék a számra - tűnt el a mosoly a férfi arcáról. - A végén véletlenül mérget szórok a "gyógyszeredbe". Vagy talán ez a célod? Még mindig annyira hasztalan az életed, hogy a halált kergeted?

Dazai nem akart válaszolni. Nem tudott. Persze, az élete gyökeres fordulatot vett azzal, hogy a kis vörös vele van, de mi garantálja, hogy vele is marad? Amint elérik az ötödik várost, mindennek vége.

- Van gyógyszere, vagy nincs?  - kérdezte végül Chuya. Hangja fojtott volt. Idegesnek tűnt.

Fyodor egy pár pillanatra rajta felejtette pillantását. Tetszett neki a látvány. Ismerős aurát érzett, ám nem tudta honnan. Amikor a barna hajú felé fordította a fejét, már késő volt Dazainak. Az ördög pontosan tudta, kicsoda Chuya.

- Persze, hogy van - bólintott. - Ez egy gyógyszertár. Gyertek csak be! Amúgy is régóta találkozni akartam veled.

- Velem? - vonta fel kérdőn szemöldökét a vörös. - Ugyan miért?

- Chuuya, már jobban vagyok! - jelentette ki hirtelen Dazai. - Menjünk inkább! - ragadta meg a másik csuklóját, ám az kirántotta azt  a szorításból.

- Várj már, Dazai! Tudni akarom, honnan ismer engem ez az ember.

- Nem mondanám igazán, hogy ismerlek - mondta Fyodor, miközben arrébb lépett az ajtóból, s jelezte, hogy fáradjanak beljebb. - Viszont egyszer régen kaptál tőlem egy üzenetet.

A kék íriszek tányérnagyságúra kerekedtek. Ha ez a férfi arról az üzenetre gondolt, amire ő maga is, akkor muszáj beszélnie vele. Többet akart tudni.

Belépett a küszöbön. Nem állt meg. Dazai bármennyire is azt akarta, de egyszerűen nem állt meg, nem maradt vele.

- Szórakozni akarsz? - érdeklődött dühös tekintettel, amikor Fyodor egy lesajnáló vigyort küldött felé.

- Szórakozni? Nem. Befolyás nélkül engedni neki, hogy döntsön? Ez a célom. - Azzal bement a vörös után.

Dazai követte őket. Nem értette miről hadovált a hamis ördög. Elgondolkodott egy pillanatra, s amikor leesett neki, mi az, ami ennyire érdekelheti kedvesét, és mi az amiről Fyodor tudhat, megijedt.

Egy nappaliban foglaltak helyet. Egy nappaliban, ami a barna hajúnak túlságosan élénken élt az elméjében. Persze, hisz ez a helyszín szerepelt álmában.

- Chuya... -  kezdte a barna, ám elcsuklott a hangja. Nyelnie kellett. - Hogy halt meg pontosan édesanyád?

Az említett lehajtotta fejét.

- Már mondtam, hogy megölték.

- Tudod, mire gondoltam. Ki ölte meg?  - kérdezte Dazai előre rettegve a választól.

- Egy boszorkány. - A kék szemek találkoztak a barnával. Mindketten próbáltak kiolvasni valamit a másikból, bele akartak látni egymás lelkébe. De egyikőjük sem kapott választ.

- Ezt azt információt pedig én adtam át neki egy levélben, amit még akkor rejtettem a kosarába, amikor apám elvitte őt az ötödik városba - szólalt meg Fyodor, mire mindkét vendége felé kapta a fejét. - A részletekről is beszámolnék, de azt hiszem, ezt akár te is megteheted, Dazai. Hiszen a te édesanyád volt a tettes.