Miért kell, hogy szeresselek? ~Befejezett~

16

Taehyung pov. 

Rosszulléttel és hatalmas hányingerrel ülök fel az ágyban, talán túl gyorsan, mert a hányinger erősödőt. Mi a franc történt tegnap este? Emlékszem, hogy sokat ittam, ettem, de más nagyon nem dereng a múlt éjszakáról. Megdörzsölöm a halántékomat, hátha enyhíteni tudom a fejfájást, ami jelenpillanatban széttépi a fejem. Próbálok pislogni, vagy csak dörzsölgetni a szemem, hogy tisztuljon a látásom, de nem segít sokat. 

Meghallok egy halk szuszogást magam mellöl, amire rögtön odakapom az íriszeimet. Döbbenten már sokkolva nézem az alvó fiút feküdni mellettem, aki szorosan öleli a csupasz derekamat, amit eddig észre se vettem. Miért fekszik mellettem Jungkook? Egyáltalán, miért fekszem mellette félmeztelenül?! Ijedten leveszem magamról az ölelő kezeit, persze vigyázva nehogy felébresszem és kimászok mellöle. Mi ugye nem csináltunk semmit? 

Besietek a fürdőszobába és rátapadok a tükörre akár egy örült. A tükörképemmel szemezve nem látok magamon semmi oda nem valót, így valamelyest lenyugszok. Lehet, csak túl részeg voltam ,ezért bemásztam a legközelebb lévő ágyba, ami Jungkooké. Nem történt semmi, nem csináltunk semmit. Ellépek a tükörtől, de újra elkap a hányinger, ezért gyorsan a vécéhez térdelek, felkészülve arra, hogy lassan kitör belőlem a gyomrom tartalma. Mennyit ihattam én múlt éjszaka? Várok, de nem történik semmi, a hányinger megmarad, de nem akar a felszínre jönni a kis Vuk, szóval nehezen, de feltápászkodok a földről. Rettentően szédülök, a fejem majd, szétszakad és nagyon rosszul vagyok. Haza akarok menni. 

Kijövök a fürdőből és vissza nézek Jungkookra, aki még mindig mélyen alszik. Az ágyamhoz megyek, ahova le is ülök kicsit félretolva a táskámat az ágyon. Visszavezetem a tekintettem az alvó fiúra, aki olyan édesen alszik, hogy muszáj vagyok elmosolyodni.

Már nem is emlékszem, mióta láttam öt alvás közben....talán akkor, mikor még jártunk. Akkoriban imádtam nézni, ahogy alszik, mert olyankor olyan gyermekiesen aranyos és szép volt. Nem mintha most nem lenne az, bár inkább már helyesnek mondanám, mit szépnek. 

Sokat gondolok arra, hogy mi lett volna, ha nem történt volna meg az a táncteremben. Ha még mindig együtt lennénk? Boldogok lennénk, vagy ugyan így végződőt volna minden? Az igazság szerint már nem haragszom amiatt, ami a táncteremben történt, sőt már másnap képes lettem volna megbocsájtani neki és a karjaiba ugrani. Soha nem tudtam rá sokáig haragudni, ahogy akkor sem tudtam. Ha a többiek nem lettek volna, már réges-rég  meg bocsájtottam volna neki, ha nem teszik az amit, akkor ez mind nem történt volna meg. 

Miután Jungkoot otthagytam és haza jöttem sírva, véresen, meggyötörve, akkor a többiek durván lerohantak engem. Jin kiabálni kezdet, őrjöngeni azon, hogy képes voltam egyedül hagyni a kicsi Jungkook-ot a táncteremben, miközben már odakint sötét volt. Azt ordibálta, hogy milyen felelőtlen vagyok, majd kocsiba szállt és elment Jungkook-ért, velem nem is törődve. Hoseok volt az egyetlen, aki megkérdezte, hogy mi történt velem, aki átölelve megvigasztalt és ellátta a sérüléseimet...de én mégis hazudtam neki. Azt mondtam, hogy összevesztünk, majd egymásnak estünk.Hit nekem, pedig a sérüléseim másra utaltak még sem kérdezett semmit. Miután Jin haza szállította a szegény kisfiút, akinek vérzett a picike orra, ami miatt csak még jobban kaptam a lebaszásokat tőle, majd Namjoontol is érkeztek a fejmosások. Jimin mintha mindent tudót volna, engem védelmezett és Jungkookot bántotta. Na meg, ha ez nem volt elég később egy rajongó feltette a nettre a rólam készült képet, amin sírva vérző szájjal szaladok a járdán. Hatalmas botrányt kavart ez a kép a világhálón, ami úgy haladt végig az egész világon mint egy vírus. A menedzserünk kiakart venni a bandából, bár erről senki sem tud, kivéve Hoseokot...neki mondtam el csak.Mérges voltam, úgy éreztem hogy az egész világ ellenem van pedig én voltam az áldozat, még is én szenvedtem el más helyet mindent.