Till The Day Of Spring

Tizedik fejezet

Kim TaeHyung:

Az ecsetet belemártom a világosbarna festékbe, majd lehúzom róla a felesleges cseppeket, hogy ne legyen rajta túl sok, ezt pedig a fehér falra nyomom, hogy egyetlen csuklómozdulattal végigvezessem az eszközt az előre felvázolt fa törzsén, ezt követően a másik oldalán is megteszem ugyanezt, hogy legalább a külső vonalakkal készen legyek.

Miután ezzel megvagyok, az alap árnyalatot viszem fel az ágakra és a törzsre, hagyva kicsit száradni, bár néhol majd használnom kell a félig megszáradt anyagot, hogy megfelelő állapotban keverhessem a sötétebb színekkel, bár egyelőre van egy kis időm pihenni, addig innom kellene valamit.

- Hobie?- fordulok meg, páromat keresve a tekintetemmel, nem tudva, hogy befejezte-e már az asztal összeszerelését, így felsóhajtva teszem le a munkaeszközömet, majd megtörlöm az arcomat, érezve, hogy néhány foltot elkenek rajta, de fürdéskor rendesen megtisztítom a bőrömet. – Hyung...-, húzom össze a szemöldökeimet, elindulva a konyha felé, ám amikor belépek a világos krémszínű helyiségbe, megszeppenve látom, hogy ő már nincs ott, bár a bútor legalább fel van állítva, és a terítő is rajta van.

Lepillantok a padlóra, a fekete kő tisztán csillog, már nyoma sincsen rajta a festékfoltoknak, amik a munkálatok közepette rájuk kerültek, ez pedig halvány mosolyt csal az arcomra, mert gyakorlatilag késznek nyilvánítható ez a helyiség, amint bekerülnek ide a székek. Már csak a használati tárgyaink elpakolása van hátra, amik jelenleg dobozokban pihennek a gardróbban, de még venni is kell párat, mert sok mindenből csak annyi van, amennyit HoSeok egymagában használt, viszont ez kettőnknek nem lesz elég.

Mély lélegzetet véve sétálok el a fenyőfapult mellett, nézve a frissen lakkozott bútort, ezt követően kilépek az előszobaként funkcionáló helyiségbe, lepillantva a cipőkre, és meglepetten konstatálom, hogy a barátomé nincs itt, így levonom a következtetést, hogy amikor a koncentrálás lefoglalt engem, ő meglépett, hogy intézzen valamit.

Hallgatva a zenét egészítem ki az egyelőre viszonylag csupasz, nagy ágakat kisebb gallyakkal, élvezve a festés örömét, ami ismét átjár, ráadásul most valami olyasmit készítek el, amit nagyon gyakran fogok látni a közös életünk folyamán, pláne, ha sikerül apát meggyőznöm arról, hogy összeköltözhessek az idősebbel. Mindenkinek jobb, ha JiMin és én nem konfrontálódunk minden hétvégén, kevesebb lesz a párom és a srác közötti összetűzés is, ezáltal talán nem fog megsérülni megint.

Felkapom a fejemet, amikor hallom, hogy nyílik a bejárati ajtó, ezért hát elindulok megnézni, hogy mégis merre járt ez a vadbarom, de először csak a hátát pillantom meg, mert éppen azzal kínlódik, hogy becsukja a nyílászárót maga mögött, de mire odalépnek, sikerrel jár, és meglepetten pillant felém.

- Tae-, mosolyodik el szelíden, végigmérve a testemet, megállapítva magában, mennyire belelendültem a mázolásba, hiszen tetőtől-talpig a használt tónusok borítják a ruháimat, bár esélyes, hogy az arcom megint foltos, és talán a fekete fürtjeimet is borítja pár oda nem illő paca. – Ne haragudj-, rúgja le a cipőjét, fogva a zacskókat, amiket cipel, és bemegy velük a négy elkészült fal közé, én meg szemeimet megforgatva baktatok utána. – Nem akartalak megzavarni, szívem-, teszi hozzá, kiszedve a dobozokat, amelyeknek finom illata hamar megtölti a légkört, és a gyomrom hangosan megkordulva jelzi, hogy egész nap nem juttattam táplálékot bele.

- Csak aggódtam-, rántok vállat halványan elpirulva, mivel a pasim felém fordulva nyújt át egy szál vörös rózsát, és bocsánatkérő pillantását az enyémbe fúrja, én meg még jobban zavarba jövök, és közelebb lépve veszem át a virágot a nyakába karolva. – Nem kellett volna...-, suttogom lábujjhegyre állva, őt pedig nem zavarja, hogy valószínűleg foltos lesz tőle a ruhája, derekamnál fogva magához ránt, és az ajkaimra tapad. – Szeretlek....-, engedem le az államat, ujjaimat a tincsei közé vezetve, összekenve őket, bár nem izgat, majd ő is alaposan letusol este.