Till The Day Of Spring

Tizenhatodik fejezet +18

Kim TaeHyung:

Izgatottan akasztom fel a piros díszt a fenyőfára, aminek jellegzetes illata megtölti a szobát, karácsonyi hangulatot teremtve, amihez hozzájárul a sütőben sülő sütemény aromája, és a kirakott díszítőelemek tömkelege is, amitől elfog a mámorító érzés. Az évnek ez a szaka általában nem túl jól telt, mivel otthon kellett lennem, nem menekülhettem az iskolába, így szabad préda voltam apámnak, aki kiélhette rajtam a vágyait, és valahogy a szeretet ünnepe nekem csak kínszenvedéssel teli szünet volt, ám lelkesedéssel várom az első közös karácsonyomat az új családommal és a párommal.

Halkan dúdolok egy ide illő dalt, miközben lábujjhegyre állva teszem fel a csillagot a viszonylag kicsi méretű fa tetejére, hátrapillantva a vállam fölött, elmosolyodva figyelve a barátomat, ahogyan a karácsonyfaégőket próbálja kicsomózni, hogy feltehessük a helyére, megkoronázva a dekorációt.

- Basszus-, nyög fel koncentrálva a műveletre, és leül a földre, hátha ezzel könnyebb dolga lesz, ám annyira elmerül ebben, hogy észre sem veszi, hogy odaosonok hozzá, csak akkor reagál a jelenlétemre, amikor leguggolva elé csókolok az ajkaira-, eltereled a figyelmem, kicsim-, mosolyodik el megsimítva a nyakamat, mire elpirulva húzódok el, nyelvet öltve rá, hagyva a feladatával bíbelődni.

A konyhába megyek, kinézve az ablakon, elgondolkodva, hogy a bulinak köszönhetően a fél napot ágyban töltöttük, ezért eléggé későn álltunk neki a készülődésnek, szóval nem igazán készítek időigényes fogást, mert azért szeretnénk időben étkezni, aztán pedig ajándékokat bontogatni.

Zavartan bámulom a sötét égboltot, arra gondolva, hogy hagytam magam rábeszélni egy bizonyos meglepetésre, amit Amber szemelt ki HoSeok-nak, és órákig győzködött, hogy vegyem meg, míg végül engedtem neki, az általam kinézett ötlet mellett kifizetve azt is, bár kezdem úgy érezni, hogy hibát követtem el vele.

Felszusszanva keverem meg a levest, majd egy kanalat előkerítve veszek ki egy kicsit belőle, gondosan megfújva, nehogy ismét megégessem a nyelvemet, és azután, hogy megízlelem, teszek még bele sót, hogy elég finom legyen, majd megfordítom a sülő húst a serpenyőben, nehogy leégjen.

Hallom, ahogyan az idősebb morogva kínlódik tovább, amitől muszáj felkacagnom, és rápillantva, a pultnak dőlve nézem, miképpen próbálkozik egyedül megküzdeni a küldetéssel, de nem hagyom túl sokáig szenvedni, odasietve segítek neki felrakni az égősort a fára, és miután bedugja, felkapcsolódik a sok kis lámpa, és tökéletessé teszi a képet.

- Na, végre-, fújja ki a levegőt HoSeok elégedetten szemlélve a művünket, átkarolva a derekamat húzva közelebb magához, mire a nyakába karolva vezetem ujjaimat a hajtincsei közé, leengedve az államat, mikor megcsókol, ezért nyelve az enyém mellé csúszhat.

- Mindjárt vacsora-, lépek el tőle néhány perccel később, visszafordulva a készülő étel felé, kiszedve a készre sült főételt, betéve az utolsó szeletet, közben kinyitva a sütőt ellenőrzöm, hogy megsült-e a krumpli, amit el is zárok, mert jónak ítélem, tehát már csak az utolsó simítások maradtak.

HoSeok hátulról átkarolja a derekamat, a vállamra ejtve az állát, onnan figyelve, mit ügyködök még a párolt zöldségekkel, átkeverve őket, minőségükre odafigyelve, ugyanis ez az első alkalom, hogy ilyesfajta célból készítek ennivalót, és őszintén szólva, kissé ideges vagyok, mert ezek közül van, amit soha nem főztem meg eddig, a mai alkalom az első, mégis remélem, hogy ízleni fog a szerelmemnek az, amit itt összedobtam kettőnknek.

Elzárom a gázt a leves alatt, de mielőtt megfoghatnám a lábast, a lakótársam arrébb tol, felemelve azt, ne nekem kelljen elcipelni az asztalig, ettől pedig mosoly kúszik az ajkaira, hiszen annyira csodálatos a fiúm, ügyel rám minden percben, nehogy bajom essen, vagy megerőltessem magam.