Amandum et Sperandum/Szeretni és Remélni

15. Főnixtoll és tiszafa

Már eltelt pár nap mióta megvettem Skyllát és megváltoztattam a nevem, viszont Marvoloról, még mindig semmi hírem nincs, megint néma lett. Ezt ma unom meg és úgy döntök, hogy meglátogatom a tudatomban. Nyugodtan léptem be az ismerős világba és már meg se lepődtem, hogy a Szükség Szobájában találom magam, viszont az meglepett, hogy Marvolo nem volt sehol. Idegesen nézek körül a szobában és ekkor megakad a szemem a tükrön. Összehúzott szemöldökkel lépek közelebb, a most alakokkal teli tükörhöz. Látom, ahogy egy furcsa alak térdel előttem és meglátom a tükör egyik oldalában Mr. Malfoyt is.

- Mi a fene folyik itt? - Kérdezem és majdnem szívrohamot kapok, mikor válasz is érkezik.

~ A Tükröm most éppen ezt látja. A kapcsolat az elmétek között egyre erősebb. ~ Összeszorul a szívem, mikor felé fordulok és meglátom elnyúzott arcát, de még így is mosolyog rám. Nem is gondolkodok, mikor odalépek hozzá és átölelem.

- Még sose láttalak ilyen nyomottnak, ha valami baj van, pihenj le! - Nézek fel aggódóan a szemeibe, azokban mintha valami furcsa fény csillanna. Már megtanultam, hogy elnyomjam magamban a vágyat, ami körülötte elfog, mióta megvan a napló sokkal egyszerűbb dolgom van, hiszen minden este a mellkasomhoz ölelve alszom el és az olyan meleg érzést ad, mintha ő ölelne meg. Viszont most ettől a tekintettől megint elöntött a vágy, hogy megcsókoljam őt. Nagyot nyelek, alig lehetett egy fél éve, hogy rá jöttem, hogy szerelmes vagyok belé. Hiába Dumblydoor minden magánórája, amikre rákényszerített, hogy elmagyarázza, hogy mekkora veszélyt jelentene, ha Marvolo visszatérne. Az az ostoba vénember azt hiszi, hogy azzal, hogy kedveskedik a Griffendélnek, meg hagyja, hogy évente egyszer egy hónapig Mardekáros legyek, már mindent megcsinálok neki, amit kér. Hát azt lesheti! Ha tehetném azonnal visszahoznám Marvolo Tükrét. Bár már megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha ez megtörténne és a fejemben lévő Marvolo eltűnne, a Tükre pedig nem emlékezne rám. Nem, azt még talán el tudnám viselni, de azt, hogy az a Marvolo, akinek a szemében látom a vágyat, hogy hozzám érjen, hogy az nyomtalanul eltűnjön azt nem. Ha akár csak egy kicsi esélyt is látnék rá, hogy a visszatérése után ott legyen benne az én Marvolom, addig nem nyugodnék, amíg meg nem találom és el nem érem, hogy a Tükre belém szeressen.

~ Jól vagyok, kicsi kígyóm! Csak kicsit lefáraszt, hogy megakadályozzam, hogy minden érzését megkapd. Még gyenge, hogy irányítsa. Nem akarom, hogy ne tudj nyugodtan aludni a látomásoktól, amik esetleg átszűrődnének a tükrön. ~ Magyarázza, ahogy megsimogatja az arcomat.

- De ha itt a tükör miért nem próbálunk meg vele kommunikálni és megmondani neki, hogy figyeljen oda! Biztos vagyok benne, hogy segítene. - Mondom határozottan, ahogy elindulnék a tükör felé, de elkapja a kezem és magához ránt.

~ Mondtam, hogy még nagyon gyenge! Különben is... ~ Leül az egyik fotelbe és az ölébe húz. ~ Attól, hogy itt vagy máris jobban érzem magam. ~ Mosolyog rám, én pedig igyekszem elrejteni paprika vörös arcomat. ~ Na mesélj csak mi történt az Abszol úton? ~ Kérdezi kíváncsian, mire szélesen elvigyorodok és felemelem a kezem. ~ Áh, felvetted az örökségeid. Ezt örömmel hallom kicsi Lordom! ~ Kuncogja.

- A kicsi kígyó jobban tetszett! - Motyogom az orrom alatt, amivel elérem, hogy maga felé fordítsa a fejem és adjon egy csókot a homlokomra.

~ Akármit is csinálsz, te akkor is az én kicsi kígyóm leszel! ~ Biztosít, én pedig szélesen elmosolyodok.

- Apropó nevek. - Köszörülöm meg a torkomat. - Azt hiszem itt az ideje, hogy bemutatkozzak. - Kihúzom magam az ölében. - Hadrian Peverell szolgálatára, Lord Marvolo Mardekár! - Mosolygok rá, mély levegőt vesz és lehunyja a szemeit. - Valami baj van? - Pánikolok be, de ő csak megrázza a fejét.