Az én nevem Harry Potter. (Az írás eltűnik a napló lapján.)
Hello Harry Potter, az én nevem Tom Riddle. (Jelenik meg a helyén elegáns kézírással.)
"~ Mit mondtam neked arról a naplóról?! ~" (Szólal meg a fejemben a már jól ismert hang.)
- Hogy ne ír...
A Weasley lányt másnap holtan találták, úgyhogy nem volt meglepő, hogy az egész iskola gyászba borult. Még szerencse, hogy majdnem év vége volt, így nem kellett sokáig játszani, hogy megrázott a dolog. Igaz annak nem örültem, hogy vissza kellett mennem a nagynénémékhez, de hamar rájöttem, hogy ha elképzelem, hogyan fogom őket megkínozni kész elviselhetővé válnak a mindennapok. Így viszonylag gyorsan túléltem a nyarat és szinte rohanva igyekeztem szeptember elsején a 9 és ¾-ik vágányhoz. Némán lépek fel a vonatra, de sajnos csak abban a kocsiban van hely, ahol Ronald és Hermione ül valami idegennel. Mégis mosolyogva lépek be a fülkébe és ülök le egy idegen felnőtt mellé.
"~ Oda nézzenek, Remus! De régen láttam! Viszont, ha ő itt van, akkor valahol itt kell lennie Siriusnak is, benne biztosan megbízhatsz. Mondanám, hogy Remusban is megbízhatsz, de nem tudom, hogy Dumbly vajon ki tudta-e mosni az agyát. ~" Hallom meg Marvolo hangját.
"Akkor egyelőre jobb, ha nem kockáztatok." Hunyom le a szemem, hogy nyugodtan élvezhessem a vonatutat. Már majdnem elérünk Roxmortsba, mikor megáll a vonat. Összeráncolt homlokkal nézek körbe. Az ablaküveg hirtelen befagy és a hőmérséklet is hatalmasat zuhan.
"~ Ez nem tetszik! Nagyon úgy néz ki, mintha dementorok lennének. ~" Nagyot nyelek, mesélt már róluk és valahogy nincs kedvem velük találkozni. Viszont hamarosan egy csuklyás alak jelenik meg a fülke ajtajában. Azonnal felállok. Akármennyire is utálom a két diákot, akikkel együtt utazom, azt nem kockáztatom, hogy meghalnak, nem úgy hogy azt rám lehetne kenni, meg különben is nem lenne igazságos, ha a dementorok ölnék meg őket az az én feladatom, az én agyamra mennek már két éve. Nagyot nyelve állok a csuklyás lény előtt. Szomorúság fog el, hideg van és halványodni kezd minden.
"~ Nem! ~" Még hallom Marvolo kiáltását, utána csak a fehér fényt látom, majd teljes sötétséget.
Remus POV
Mikor Harry felpattan a helyéről én is felállok. Már készülök elmondani a varázslatot, mikor hófehér fény tör ki a keresztfiamból. A dementor visítva távolodik el, a szemközti ablaküvegen meglátom a fiú arcát. Szemei vérvörösek és haragot tükröznek.
Oops! Ang larawang ito ay hindi sumusunod sa aming mga alituntunin sa nilalaman. Upang magpatuloy sa pag-publish, subukan itong alisin o mag-upload ng bago.
"Tom? De mégis hogyan?" Teszem fel magamban a kérdést, de a helyzet hirtelen kirángat a gondolataimból. Elkapom az éppen összeeső Harryt és lefektetem az ülésre, majd lassan élesztgetni kezdem. Nem is foglalkozva a másik két diákkal.
Harry POV
Fájós fejjel nyitom ki a szemem és egy tábla csokival találom magam szemben. Nagyokat pislogok, mikor meghallok egy kedves hangot.
- Edd meg, segít! - Lassan felülök és elmajszolom a csokit.
- Köszönöm. - Biccentek felé.
"Mi történt?" Tudakolom Marvolotól, de valószínűleg a sokk miatt nem tudtam a kérdést az arcomról is eltüntetni, mert Lupin professzor válaszol.
- Gondolom tudni akarod mi történt. Amikor bejöttek a dementorok megtámadtak téged. Te pedig elűzted őket. Mondd csak Harry, honnan ismered a Patrónus bűbájt, ráadásul olyan szinten, hogy pálca nélkül, nonverbálisan használd?
- Én...
"~ Mondd, hogy nem tudod, hogyan csináltad. Ne adjunk okot a férgeknek, hogy gyanakodjanak. ~" Meg kell állítanom magam, hogy ne szökjön az arcomra egy gonosz mosoly, mikor meghallom Marvolo hangját.
- Nem tudom hogy csináltam. Csak jött. Nem is igazán emlékszem mi történt. - Vakarom meg a fejem ártatlanul, majd a keresztapámra nézek.
- Veszélyes úgy használni egy varázslatot, hogy nem tudod irányítani. Jobb lesz, ha megtanítom neked. - Mosolyog rám, majd kezet nyújt. - Remus Lupin, az új Sötét Varázslatok Kivédése tanár.
- Harry Potter! A fiú, akinek semmi sem úgy jön össze ahogy akarja. - Húzom el a számat, majd lehunyom a szemem, hogy kicsit magamban legyek. Szerencsére ezt hagyják is, így nyugodt utam van Roxfortba. Az év eleje természetesen unalmasan telt, bár szerintem a Grifisek kezdik megszokni, hogy első nap mindig hisztizek a házam miatt. Az óráim is ugyanolyan unalmasak voltak, mint mindig. Egyedül Lupin professzor első órája volt izgalmas. Mumussal kellett szembe szállnunk. Mondanom sem kell, hogy már nagyon vártam, hogy sorra kerüljek.
- Harry, te jössz! - Lép az ajtóhoz a professzor, majd mikor biccentek kinyitja az ajtót. A fekete lény egy darabig kering a levegőben előttem, majd lassan alakot ölt. Pár fejjel magasabb nálam, egy férfi a vonalaiból ítélve. Mély barna haj és végül azok a vérvörös szemek. Ajka bosszúsan félre húzva, kezei csípőn. Érzem, ahogy a lábam remegni kezd, a szívem hevesebben ver és nagyot nyelek. Ez Marvolo!
- Komolyan azt hitted, hogy egy olyan kis senki, mint te kellhet nekem? Elhitted, hogy valaha is szeretni foglak, Harry? - Remegek, ahogy hallgatom a kígyók beszédét, de mikor a nevemen szólít valami elpattan bennem. Lehajtom a fejem és halkan kuncogni kezdek.
- Harry? - Hallom meg Draco hangját, de csak hangosabban kezdek nevetni, lassan felemelem a fejem, érzem a könnyeket az arcomon, de még csak pálcát sem emelek a lényre, egyszerűen csak elé sétálok.
- Te nem ő vagy! - Hajolok közel a lényhez, kezemet a mellkasára rakom, a teremben teljes csend honol. Lehunyom a szemem és mély levegőt veszek. - Ő már két éve nem hív így! - Sziszegem abban a pillanatban, mikor szabadjára engedem a mágiámat a teremben. A mumus megremeg előttem, alakja halványodni kezd, majd hirtelen felrobban. Lassan engedem le a kezem magam mellé, nem is foglalkozva a figyelő tekintetekkel, ahogy visszazárom a mágiám a helyére.
- Harry szeretném, ha itt maradnál kicsit! A többiek mehetnek! Az órának vége! - Ahogy ezt kimondja a diákok kirohannak a teremből. - Harry, jól vagy? - Lép mellém és teszi vállamra a kezét.
- Azt hiszem. - Biccentek, de még mindig csak bámulok ki a fejemből. Most mennyivel szívesebben lennék az ágyamban Marvolo naplóját ölelve.
- A mumus, beszélhetünk róla? - Hallom meg a professzor kérdését, mire biccentek egyet. - Harry, tudod kinek az alakját vette fel? - Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy kinevessem, még szép, hogy tudom kié, de megállítom magam.
- Fogalmam sincs tanár úr! Csak azt tudom, hogy egy emlékemben láttam, abban ami arról az estéről van. - Pislantok fel rá, és elégedetten könyvelem el, hogy megleptem. - Ha őt képzelem magam mellé biztonságban érzem magam. - Vonom meg a vállam. - Gyerek kori szokás.
- Mit mondott? - Kérdezi óvatosan, nekem pedig eszem ágában sincs elmondani neki az igazat.
- Azt, hogy egyedül fogok meghalni és hogy senki sem szeret. - Húzom el a szám, hogy eljátsszam, hogy rosszul esik. - De tudom, hogy ez csak egy mumus volt. Csak azt akarta, hogy rosszul érezzem magam. - Biccentek határozottan.
- Igen, biztos ez a helyzet. Harry, gondolkodtam, hogy mikor legyen az első óránk a Patrónus bűbájjal kapcsolatban. Mit szólsz, a két hét múlva péntekhez? - Vált témát, aminek egy kicsit talán hálás is vagyok.
- Tökéletes lesz professzor. - Biccentek, majd elköszönök és távozom, hogy minél hamarabb magamban lehessek.
