Amandum et Sperandum/Szeretni és Remélni

1. Megőrültem

Dudley születésnapja van, az állatkertbe mentünk mindig is nagyon szerettem volna állatkertbe menni és most végre mehetek. Csillogó szemekkel néztem az állatok sokaságát. Amíg egy bizonyos állat meg nem ragadta a tekintetem. Elbűvölve figyeltem a nagy kígyót az üveg mögött. Persze az unokatestvéremnek nem tetszett, hogy az állat csak egy helyben fekszik, meg is próbálta felébreszteni, de a kígyó a füle botját se mozdította. Mikor Dudley elment a terrárium elől, én is odaálltam elé és mosolygok az állatra. A kígyó felemeli a fejét és legnagyobb meglepetésemre értelmesnek tűnik az állat, ugyanúgy be van zárva, mint én. Pontosan értem, hogy min megy keresztül. Viszont mivel a kígyó megmozdult Dudley azonnal visszasietett, közben sikeresen a földre lökött, mérgesen nézek rá. Ekkor hirtelen sikoly tölti be a helyet, az üvegfal eltűnik, a kígyó pedig gyorsan kisiklik a helyéről, elmond felém egy köszönömöt és elsiet.

Ahogy eltűnik visszanézek Dudleyra, aki a boa vizébe esett és most igyekszik kimászni onnan, de nem tud, mert az üvegfal visszakerült a helyére.

"~ Ügyes vagy Harry! Megmutattad annak az elhízott malacnak mit kap egy koszos mugli, ha egy párszaszájú varázslóval kezd ki! ~" A szemeim hirtelen kitágulnak, a fejemben megszólalt idegen hang hatására, hatalmasat nyelek.

"Petunia néniéknek igaza lett, tényleg megőrültem. Hangokat hallok a fejemben." Nyelek egy hatalmasat.

"~ Harry, te hallasz? ~" Jön a meglepett válasz.

"Igen!" Válaszolok bár kezdem megkérdőjelezni a józan eszemet.

"~ Hidd el szeretnék még társalogni veled, de jönnek a muglik. ~" Amikor felnézek Vernon bácsi mérges arcát látom és nagyot nyelek. Már ekkor sejtettem, hogy nagy büntetésre számíthatok, ha egyszer haza értünk. Ezt meg is kaptam, életem eddigi leghosszabb gardróbfogságának képében, ami aznap kezdődött.

Még vacsorát se kaptam, csak bezártak a gardróbba, mondván, hogy majd reggel kiengednek. Halkan kezdtem el sírni, mikor már úgy gondoltam, hogy nem láthat senki.

"~ Na, nyugalom Harry! Minden rendben lesz! Ne aggódj! ~" A hirtelen hangra azonnal abbahagyom a sírást, el is felejtettem, hogy ő itt van. "~ Úgy-úgy szárítsd fel a könnyeid. Ne sírj azok miatt a féreg muglik miatt! ~"

- Miért hívod őket mugliknak? Mi az a mugli? Valami kifejezés a családra? - Kérdezem magamat is meglepve az érdeklődő hangnememmel. - Teljesen elment az eszem, beszélgetek a hanggal a fejemben. - Rázom meg a fejem.

"~ Nevem is van és nem vagyok hang! ~" Jön a mérges válasz, mire pislogni kezdek magam elé. "~ A mugli pedig egyáltalán nem családot jelent. Muglinak a semmire kellő varázstalan embereket hívják, akik csukott szemmel mennek el a varázslok felsőbbrendű világa mellett. ~" Ezekre a szavakra először eltátom a számat, majd megrázom a fejem.

- Mi a neved? - Teszem fel a fontosabb kérdést, mikor pedig nem válaszol tovább folytatom. - Tényleg vannak varázslók? Nem csak mese az egész?

"~ Te komolyan megkérdezed, hogy mese-e, azok után, ami ma történt? ~" Kínosan érzem magam és megvakarom a nyakamat zavaromban, mire nevetni kezd. "~ Igen Harry vannak varázslók! Nagyon is sokan. Én is varázsló vagyok, ami pedig a nevemet illeti... ~" Elhallgat egy darabig, majd folytatja. "~ Tom Marvolo Riddle, de szólíts csak Marvolonak. ~"

- Rendben van Marvolo. - Biccentek egyet. - Hogy kerültél a fejembe?

"~ Hosszú történet, egyszer majd elmesélem teljesen. Egyelőre legyen elég annyi, hogy volt egy varázsló, aki meg akart téged védeni és az egyetlen módja ennek az volt, hogy a lelke egy részét neked adta. Ez pedig én lennék. ~" Nem tudok válaszolni, csak tátogni hosszú percekig úgy nézek ki mint egy kacsa, mikor megint meg tudok mukkanni.

- Mitől kellett engem megvédened Marvolo? - Hangom olyan halk, hogy én is alig hallom. Boldogságot érzek szétáradni magamban, ami egyenesen a homlokomon lévő sebhelyből indul ki.

"~ Hogy egy álszent varázsló rád tehesse a kezét és manipulálni tudjon téged. Nem hagyhattam, hogy megtehesse. ~" Magyarázza az új barátom, mert ennek tartom őt, még csak ma ismertem meg és csak a fejemben van, de akkor is olyan, mintha már rég ismerném és hiszek neki.

- Miért akart ez a varázsló manipulálni engem? Én csak egy olyan mugli vagyok. - Szavaimra Marvolo felkacag a fejemben, boldog meleg kacaj ez, ami engem is megmosolyogtat.

"~ Harry Potter egy egyszerű mugli! Ez az évtized poénja! ~" Nyögi ki a nevetés közepette. "~ Nem, Harry te nem vagy mugli! Te egy varázsló vagy. Valószínűleg nagyon erős varázsló. ~"

- Én varázsló? - Mikor helyeslő választ kapok megrázom a fejem. - Nem lehet, akkor nem lennék ilyen szerencsétlen.

"~ Még nem tudod irányítani a varázserőt. Erre vannak a varázslóiskolák. Addig viszont, ha nem akarod elhinni, hogy varázsló vagy be tudom neked bizonyítani. ~" Hangjában valami titokzatosat hallok, mintha lenne valami, amit nem mond el.

- Hogyan? - Kérdezek vissza.

"~ Kezdjük egy rendes vacsorával, ki kell nyitni a zárat az ajtón. Tedd szépen a kezed az ajtóra. ~" Megteszem, amire kér és várom a további utasítást. "~ Most képzeld el, hogy kinyílik a zár. Csak erre koncentrálj. ~" Erősen koncentrálni kezdek és szinte látom a lelki szemeim előtt, ahogy kinyílik a zár. "~ Most pedig mondd utánam. Alohomora! ~" Bizsergés fut végig rajtam, ahogy kimondja azt a szót.

- Alohomora! - Ismétlem el a parancsot és legnagyobb meglepetésemre hallom, ahogy kattan a zár. Tágra nyílt szemekkel bámulok az ajtóra, csak egy kicsit lököm meg és az könnyen ki is nyílik. Arcomra széles mosoly szalad.

"~ Ez ügyes volt, nagyon ügyes! Most pedig, a terep a tiéd Harry! Szerezz valamit enni és gyere vissza! Utána becsukjuk azt a fránya ajtót és még társaloghatunk. ~" Hallom a hangján, hogy büszke rám, ami kicsit furcsa érzés még soha senki nem volt rám büszke, de nagyon jól érzem magam ettől az érzéstől. Óvatosan kidugom a fejem az ajtón és szélesebben kezdek el mosolyogni, mikor csak sötétséget látok.

- Köszönöm, Marvolo, nagyon köszönöm. - Furcsa meglepettség és zavartság keveréke lep el egy pillanatra, amit csak annak tudok betudni, hogy Marvolo érzéseit éreztem, bár nem értem miért érez így.

"~ Igazán nincs mit Harry! ~" Megremegek a kedves hangtól szinte eltudom képzelni, ahogy egy fiatal férfi mosolyogva áll előttem, kedvesen csillogó szemekkel, de mielőtt jobban kirajzolódna az alakja megrázom a fejem és kilopózok a konyhába, hogy pár perc múlva egy kisebb adag étellel visszatérjek a gardróbba, aminek az ajtaját Marvolo segítségével be is zártam magam után. Gondosan eltettem a vacsorám egy részét, a másikat pedig boldogan megettem miközben hallgattam, ahogy új barátom a varázsló világ szépségeiről és árnyoldalairól mesélt nekem. Tudtam, hogy valami fontos történt akkor, csak azt nem tudtam még mi történt.