Amandum et Sperandum/Szeretni és Remélni

32. Voldemort?

Mikor észhez térek hűvöset érzek magam körül. Térdelek a koszos földön, sötét van. Gyorsan körbe pillantok, a temetőben vagyok. Azonnal beugranak az egy éve történt dolgok, milyen rég is volt már és mégis most van. A szívem összeszorul, Marvolo itt van?

- Nagyu... - Hirtelen elhallgat a hang, én pedig azonnal felé fordulok. Tekintetem megakad a csapat közepén álló alakon, a szívem lassan lenyugszik, ajkaimra gonosz mosoly szalad.

- Tényleg borzalmasan nézel ki Marvolo! - Kuncogom, ahogy lassan felállok.

- Több, mint negyven évet vártam erre a pillanatra és mit kapok? Ejnye Hadrian, ejnye. Nem ezt a reakciót vártam tőled. - Leporolom a térdem és csípőre teszem a kezem miközben hallgatom kedvesemet.

- Jobban örültél volna a másik üdvözlésnek, úgy hogy itt van minden talpnyalód? - Húzom fel a szemöldökömet, ő úgy néz rám, mint mikor nem tudtam a legegyszerűbb kérdésekre a választ. Lába mellett megjelenik Nagini, akinek a szájába helyezi a pálcáját.

- Érdekelt engem valaha, hogy ki látja? - Kérdésére alig láthatóan megrázom a fejem. - Akkor megkapom végre a rendes üdvözlésem? Neked csak pár pillanat volt, nekem viszont évtizedek. - Erre azonnal megindulok felé, nem is foglalkozva a rám emelt pálcákkal.

- Hogy bírtad ki? - Suttogom, mikor már majdnem elérem, de nem hagyom válaszolni, átkarolom a nyakát és lehúzom magamhoz, hogy megcsókoljam. Amint ajkai az enyémhez érnek érzem, ahogy a karjai átkarolnak, az egyik keze a derekamat tartja, a másik pedig a nyakamat.

- Eszeveszett nehéz volt! - Válaszol a csók után, végigsimít az arcomon, én pedig belebámulok a vörösen csillogó szemeibe.

- Csinálnod kell valamit a kinézeteddel, hiányzik a hajad! - Suttogom, ahogy hozzá simulok.

- Mire legközelebb találkozunk megoldom ezt az apró kis gondot. - Simít végig a hajamon. - Ti meg mit bámultok? - Erre én is körbe nézek, mindenki tátott szájjal bámul ránk.

- Csak nem értik a helyzetet. - Hajtom vissza a fejem a mellkasára.

- Bármennyire is élvezem, hogy újra itt vagy Hadrian, de menned kell, Dumbydoor aggódni fog, ha sokáig nem jelensz meg. - Szomorúan nézek fel rá.

- Mikor látlak megint? - Kérdezem halkan, érzem a kezét a fejem hátulján.

- Tudom, hogy nem akarsz visszamenni a Dursleykhez, de csak estig kell ott kibírnod, odamegyek érted, rendben? - Csak biccentek egyet, mielőtt eltávolodnánk egymástól. - Legszívesebben magam mellett tartanálak és ölelnélek és csókolnálak, de nem tehetem. - Mély levegőt veszek.

- Tudom. Találkozunk a nyár első napján. - Egy pillanatra elgondolkodok. - A kapocs még mindig megvan, igaz? - Nem válaszol, de a szája szélén meglátok egy halvány mosolyt. - Este találkozunk, Marvolo. - Nézek rá melegen, ahogy Cedric holtteste mellé lépek és a tátott szájjal bámuló halálfalók szeme láttára megfogom a trimágus kupát, ami visszaránt a Roxfortba. Mély levegőket véve, könnyes szemekkel nézek végig a minket bámuló tömegen. Dumbly azonnal mellénk siet.

- Mi történt? Harry miért sírsz? Oh... - Hallgat el, mikor meglátja Cedric testét.

"Azért mert ahelyett, hogy Marvoloval lennék itt kell színjátszanom!" Morgom magamban, de nagy nehezen megszólalok egy hazugságot kinyomva magamból.

- Meghalt. Voldemort megölte. Igazgató úr! Voldemort él. - Mondom remegő hangon és ennyi elég is volt hozzá, hogy elinduljon a katasztrófa. Mindenki sugdolózik és siratják Cedricet. Minden olyan gyorsan történik, mire észbe kapok már a gyengélkedőről is kiengednek és az év végi ünnepségen ülök, eddigre már rengeteget beszéltem a tudatunk közös részében Marvoloval, viszont ezek a találkák csak rontottak az időérzékemen, de engem ez persze hidegen hagyott. Szóval itt ülök az ebédlő teremben és hallgatom, ahogy Dumbly szentmisét tart. Bár a Roxfort nyerte meg a Trimágus Tusát mégis mindenki gyászol a Hugrabugos diák halála miatt. Dumblydoor pedig olyan egyszerűséggel emlegeti az ÉN kedvesem nevét, mintha valami könyv címe lenne. Hamarosan az utunkra enged minket. Némán ülöm végig a vonatutat, majd szállok le a Kings Crosson és hagyom el a varázsvilágot. Dursleyék persze morogva fogadják, hogy megint visszatértem, de engem nem érdekel. Már nem kell sokat várnom, hogy megszabaduljak a rabságuktól. Hosszú órák múlva elérjük a börtönömet és persze a dolgaim azonnal a lépcső alatti szekrénybe lesznek zárva, még szerencse, hogy a pálcámat zsebre tettem, meg hogy Skylla nem volt hajlandó lejönni a nyakamból, mióta elhagytuk Roxfortot. Petunia néni azonnal beállít vacsorát csinálni, amit készségesen és némán meg is teszek. Hagyom, hogy kiélvezzék az utolsó vacsorát, amit én csinálok nekik. Mikor a vacsorával végeznek eltakarítok és felmegyek a szobámba, vagyis Dudley második szobájába, amint becsukom az ajtót, kinyitom az ablakot és Hedvig ketrecét, ami az egyetlen volt, a dolgaimból, ami nem került a szekrénybe.

- Jól van kislány! Keresd meg Tom Marvolo Riddlet, rendben? Ő megmondja hová menj. - Mondom, ahogy a lábára tekerek egy üzenetet. Csak annyi van benne, hogy Hedvig az enyém és, hogy Marvolo találjon neki valami helyet. Amikor a madár elrepül, én lefekszem az ágyra és a plafont kezdem el bámulni. Hallgatom, ahogy az óra ketyeg és amikor elüti a következő kerek órát, halk pukkanást hallok. Azonnal talpra ugrok és nosztalgiával telt szemekkel nézek az előttem álló férfire. Idősebb, mint amilyenre emlékszem, de pontosan tudom, hogy ő az. Ő az én Marvolom.

- Hadrian! - Fordul felém arcán halvány mosollyal.

- Marvolo! - Suttogom, ahogy odasietek hozzá, hogy átkaroljam a nyakát. Karjai átölelik a derekam és magához húz, fejét az enyémre hajtja.

- Fogalmad sincs hányszor álmodoztam erről a pillanatról, kicsi kígyóm. - Bizsergés szalad végig a gerincemen, a hangja hallatán. Lassan felemelem a fejem, hogy a szemébe nézhessek, a vérvörös szempár kedvesen néz rám.

- Hiányoztál. - Hunyom le félig a szemeim.

- Te is nekem, kicsi kígyóm. - Hajol le az arcomhoz és azonnal megérzem az ajkait az enyémeken. Már gondolkodás nélkül eresztem be a számba, ő pedig mint mindig azonnal akcióba lép. Mikor keze a hajamba túr hangosan belenyögök a csókba. Nem tudok mit kezdeni a hangommal, egyszerűen megbabonáz minden alkalommal. Én is a selymes hajába túrok és csak élvezem a helyzetet, halkabbakat és hangosabbakat nyögve. Nem is foglalkozva a külvilággal, amíg valaki dörömbölni nem kezd az ajtómon. Morogva válok el Marvolo ajkaitól és mind a ketten szikrázó szemekkel nézzük az ajtót.

- Mi van? - Kérdezem morogva.

- Ne mi vanozzál itt nekem szörnyeteg! Mégis ki engedte meg neked, hogy élvezkedj a lakásomban, he? - Erre megforgatom a szemem és jobban megölelem kedvesem, mielőtt megölné a muglikat. Bár nagyon örülnék neki, ha ez történne, de túl feltűnő lenne.

- Szerezd meg a dolgaid, a madarad már biztonságban van. - Suttogja a fülembe, és valami keményet érzek meg a kezem mellett. Mikor oda pillantok a pálcáját látom, kérdőn nézek rá, de ő csak elmosolyodik. - A tiédet figyelik. - Válaszol halkan, én pedig visszamosolygok rá és elveszem a fehér pálcát, majd zsebembe téve az ajtóhoz lépek, csak annyira nyitom ki, hogy ki tudjak lépni. Vernon őrjöngve kiabál velem, de nem foglalkozom vele, csak lemegyek a földszintre és a szekrényhez lépek.

- Mit csinálsz? Oda nem mehetsz be, nyáron tilos a bűvészkedés! - Megforgatom a szemem és előhúzom Marvolo pálcáját, ki se mondom a varázslatot és kinyílik az ajtó. Még egy intés és a dolgaim összemennek, majd zsebre rakom őket és egyszerűen becsukom az ajtót és mit sem törődve Vernon szidásaival visszasétálok a szobámhoz.

- A helyedben örülnék, hogy életben vagyok és kiélvezném, amíg még tart mugli, mert higgy nekem az már nem hosszú idő. - Nézek még vissza a "családomra" mielőtt belépnék a szobámba és bezárnám az ajtót. Marvolo az ágyamon ül és az ablakon néz ki, mikor belépek felém fordul és azonnal fel is áll, hogy közelebb jöjjön.

- Készen vagy? - Teszi fel a kérdést, mire biccentek és felé nyújtom a pálcáját. Mosolyogva teszi el a tárgyat, majd megint megölel. - Rendben, akkor éppen itt az ideje, hogy haza vigyelek Hadrian! - Hajol az ajkaim felé, engedelmesen csókolok vissza és igyekszem nem foglalkozni azzal, hogy éppen velem együtt hopponál, valahova, amit én sem tudok hol van.