Tökéletlen valóság|✓

part two

Az ebédet együtt fogyasztottuk el Damiannal, akivel nagyon sokat beszélgettünk és remekül kijöttünk, aminek nagyon örültem. Miután végeztünk szintén együtt sétáltunk ki a folyosóra, miközben mindenki minket nézett.

- Nem zavar? - néztem rá.

- Micsoda?

- Hát hogy mindenki téged néz, meg a nyálát csorgatja rád. - pillantottam körbe kicsit megszeppenten.

- Nem igazán, már megszoktam. - vont vállat, mintha semmiség lenne. Nekem viszont még szoknom kellett. - Téged? - nézett rám szórakozottan.

- Egy kicsit. Fura érzés. - nevettem el magam kínosan. Damian csak egy enyhe mosollyal bélyegezte az egészet.

- Mit szeretnél tudni, mi hol van?

- Hát...jó lenne ha megmutatnád, hogy hol van a szekrényem. Iszonyatosan húzza a hátam ez a sok cucc. - böktem a táskám felé.

- Kérése számomra parancs! - hajolt meg előttem, amitől elkapott a röhögőgörcs. 

Felmentünk egy emeletet, majd jobbra fordultunk, aztán balra és ott sorakozott előttünk egy csomó szekrény, aztán kibogarásztuk melyik a B23-as.

- Ez a szép sárga lenne az. - csapott rá az ajtajára Damian, miután meglett a szekrény.

- Köszönöm a segítséget. - néztem rá hálásan.

- Igazán nincs mit. - dőlt neki mosolyogva a mellettem lévő szekrénynek. Amíg én beraktam a holmijaim ő csak nézett, amitől kicsit zavarba jöttem. - Majd dekoráld ki, attól vidámabb lesz az egész. - szólalt meg egy kis idő után. Igaza volt, most nagyon vérszegénynek hatott, szürkén azzal a pár füzettel amit bele tettem.

- Oké. - motyogtam még mindig zavartan.

- Hol lesz a következő órád? - vette ki a kezemből a papírfecnit, amire a termek meg az óráim voltak felfirkantva. - Biosz, a 232-es teremben. - olvasta le. - Király, egy folyosón lesz az óránk legalább.

- Milyen a biosz tanár? - kérdeztem kíváncsian, miközben a terem felé lépkedtünk.

- Hát, fura. Eléggé. Kinézetre olyan, mint egy texasi farmer, de úgyis öltözködik. Fura szalmaszál haja van, amiből egyszer a Föld napján, komolyan mondom, hogy faágak álltak ki. - elevenítette fel a dolgokat Damian. - Ez a nő teljesen a természetnek él és fura bohém stílusa van. Általában monoton diktál, de leszarja, hogy figyelnek-e rá, vagy sem.

- Akkor nem vészes. Hála égnek .- nyugodtam meg. - A biológia és én ősi ellenségek vagyunk.

- Akkor pacsit, mert mi is hadilábon állunk. - nevette el magát Damian, én pedig vigyorogva belecsaptam a tenyerébe.

Egy darabig csendben mentünk egymás mellett, de annyi kérdés kavargott bennem, hogy muszáj volt kérdeznem.

- Focizol? - néztem fel rá, bár nekem hála istennek nincs törpe magasságom, ő mégis két fejjel magasabb volt nálam.

- Igen, miből találtad ezt ki? - nevetett fel. - Én vagyok az irányító poszt betöltője, illetve a csapatkapitány.

- Oh, az tök jó. - reagáltam le valamivel, mivel nem nagyon értettem az amerikai focihoz, Sammel inkább a kosárért vagyunk oda.

- A hétvégén lesz az őszi nyitó meccs. Eljöhetnél rá, jó lesz. - nézett rám mosolyogva.

- Rendben, köszi a meghívást. - álltam meg, mivel megérkeztünk a teremhez.

- Sok sikert az órához. Ha unod, csak írj. - kacsintott rám és már sarkon is fordult. Na most a bökkenő ott volt, hogy nem tudom a számát, így pedig elég nehéz lesz írni neki.