Tökéletlen valóság|✓

part four

Francia után Gloriával együtt siettünk a tornaterembe, közben pedig próbált nekem minél több mindent mesélni, hogy mit kell tudni az iskoláról és annak a közösségéről.

- A testnevelés zsákod, majd a tanárnőtől kapod meg. Majd odamegyek veled, mert elég fura modora van. - magyarázta Gloria.

- Gondolom téged bír, a jóga miatt. - néztem rá.

- Fogjuk rá, de tudod akkor is a pom pom lányok a kedvencei. - forgatta meg a szemét.

- Avery! Várj meg! - hallottam meg egy ismerős hangot. Mosolyogva fordultam hátra és megláttam Damiant, aki nagy léptekkel jött felénk. Gloria teljesen ledöbbenten nézett hol rám, hol pedig rá.

- Szia! Hát te? - néztem fel rá.

- Sziasztok! - nézett ránk kedves mosollyal, Gloria meg láthatólag majdnem összeesett ettől az egésztől. - Azt akartam kérdezni, hogy tudod akkor kit hozol magaddal a szezonnyitó meccsre?

- Öhm - gondolkoztam el, mert ezen azóta nem is agyaltam. Aztán beugrott, hiszen most szereztem egy barátot. - Gloriát viszem. - mosolyogtam a mellettem lévő lányra, aki annyira ledöbbent, hogy még a szája is tátva maradt. Na ezekután magyarázkodhatok neki.

- Király - vigyorodott el Damian. - Akkor én megyek, addig még úgyis összefutunk. - kacsintott egyet, majd sarkon fordult és elment.

Tovább indultam én is a tornaterem irányába, de Gloria földbe gyökerezett lábakkal csak állt.

- Gyere már! - néztem hátra szórakozottan.

- Avery Collins! Mi volt ez az egész?? - futott mellém és azonnal kérdőre vont. - Te ilyen jóban vagy Damian Dobrevvel a focicsapat kapitányával? Rokonok vagytok vagy mi? - bombázott kérdésekkel.

- Nem vagyunk rokoni kapcsolatban. Szimplán tegnap ő volt az egyetlen aki odajött hozzám, az ebédlőben és segített. - vontam vállat.

- Tudod, hogy milyen Damian? - nézett rám.

- Hallottam róla.

- Vigyázz vele, jó? - szólt aggódva Gloria.

- Vigyázok. - eresztettem meg felé egy halvány mosolyt.

- Amúgy, most komolyan engem viszel magaddal a meccsre?! - vigyorodott el.

- Igen. Azt mondta Damian, hogy vigyek magammal egy barátot. Tehát téged viszlek. - néztem rá kedvesen, ekkor pedig Gloria hangos sikongatásba és ugrálásba kezdett, majd magához ölelt.

Damian szemszöge

Az iskola végeztével minden kedden és pénteken edzés van, illetve csapat megbeszélés. Ez ma sem volt másképp. Csak ma közbejött egy kis dolog, ami miatt sietősebbre kellett fognom a lépteimet.

Nem kertelek, sokan odavannak értem és ezzel én el is vagyok - rajtam kívül még Kevin és Hayden is a lista élén áll. Nem azt mondom, hogy minden nap másik lánnyal lennék, mert az milyen már...de azért egy egy kalandot beiktatok az életembe. Aztán van amelyikből már kialakult egy hetes, két hetes kapcsolat, de volt már ami egy hónapig tartott. És biztos jön a kérdés, hogy boldog vagyok-e így? Erre a válaszom mindig is az volt, jelenleg igen, de még keresem az igazit.

A teremben már bent volt a csapat, mert az öltözőben mindenkinek szanaszét volt a cucca. Gyorsan magamra kapkodtam a ruhadarabokat és szinte kirepesztettem a helyiségből.

- Jól van srácok! Mai nap megnyomjuk a gázpedált, amennyire csak bírjuk. Rendben? - szólt az edző, ezekszerint nem késtem annyira sokat. Ahogy beléptem mindenki rám kapta a tekintetét. A legtöbben már megszokták és unottan visszanéztek az edzőre, aki már meg sem fordult. Azonban egy valaki még mindig nézett azzal a tipikus rosszalló nézéssel. Ő pedig nem más volt, mint Kevin Cartner. Maradjunk annyiban, hogy nem ápolunk jelenleg túl jó viszonyt. - Na lám, lám. Örülök, hogy Dobrev úr is betalált oda ahova kell. - nézett rám az edző bá'.

- Dobrev máshol is biztos betalált, ahova kell. - szólalt meg gúnyos hangon Cartner.

- A helyedben én inkább nem szólnék egy szót sem. Tudod, nehogy véletlenül kispadra tegyelek. - néztem rá szúrósan.

Alapból nem lenne bajom Cartnerrel, mert egy nagyon jó játékos és régen még jóban is voltunk, szinte legjobb barátok. Együtt kezdtük az amerikai focit is. Hála égnek a szüleim mindig mindenben támogattak, egy erős fal áll mögöttem, mondhatjuk így is. Kevinnek kicsit nehezebb volt, ezért úgymond felkaroltam és segítettem ahol csak tudtam. Aztán tavalyelőtt minden megváltozott...akkor volt a csapatkapitány választás. Mindketten indultunk a posztra, először csak poén miatt, vagyis én amiatt. Ő pedig komolyan gondolta, de ezt egy szóval sem mondta. Engem választottak ki, ezt pedig nagyon rosszul érte meg. Így megromlott teljesen a barátságunk, pedig az elején még próbáltuk menteni. Igazából ez volt a fő ok, de ezenkívül voltak kisebb ügyek is, amik kábé az utálat szintjére vittek minket.

-

Az edzéseken nincs vita és örülnék ha végre rendeznétek ezt a kis mizériát, nem tesz jót a csapatnak, illetve a bajnokságnak sem. - nézett felváltva ránk az edző. - Nyomás, 15 kör bemelegítésnek, majd 10 hossz oda vissza labdahajítással. - adta ki a feladatokat, mi pedig neki kezdtünk.

A bemelegítés után felállt a csapat és gyorsan megtartottuk a csapat megbeszélést, ami annyiból állt, hogy a táblára felrajzoltam ki hova álljon, mit csináljon az edzőnk meg formalitás szempontjából ott állt, de igazából nem szólt bele semmibe sem.

Edzés közben kijöttek a pompom lányok, akik szintén gőzerővel gyakoroltak a pénteki meccsre. Épp szünetet tartottunk, így teljesen jól hallottuk a szurkoló kiáltásukat vagy minek nevezik ezt.

"Mi mindenhol ott vagyunk
A Lincolnak szurkolunk
Bajnok lesz a csapatunk
Láláláá.."

- Ez így nem jó! Ruth az isten szerelmére ide figyelnél?! - csattant fel idegesen Amber Henderson, a pompom lányok vezetője. Elnéztem volna mit veszekednek, mert ez mindig vicces, de ekkor valaki oldalba dobott a labdával.

- Gyere már játszani, ember! - kiabált oda Mike és mögötte a csapat unottan ácsorgott. Szemforgatva indultam meg feléjük, hogy befejezhessük a meccset.

---------

Az öltözőben az a tipikus nagy lárma fogadott és persze az nagy bűz.

- Pfuj, Cartner fogd már vissza magadat. - léptem be befogott orral.

- Anyád fogta volna vissza magát. - szólt oda rám sem nézve. Tudta, hogy erre ugrom, ha anyukámat valaki a szájára veszi. A többiek csendben figyeltek, ez már szinte minden napos volt.

- Mondtam valamit, Cartner. - léptem felé figyelmeztetően, ő pedig felemelkedett a padról és farkasszemezt néztünj egymással.

- Srácok! Elég lesz! - lépett közénk Philip. - Unalmas már, hogy mindig itt balhéztok, meg hergelitek egymást. Leállhatnátok már igazán, a csajos ügyeiteket intézzétek el máshol. - nézett figyelmeztetően ránk.

- Oké. Pont leszarom mi van Cartnerrel. - léptem egyet hátrébb és gúnyosan ránéztem még.

Ha ő így, én úgy. Nem fogok meghátrálni miatta, már rég nem az a Kevin, akit anno ismertem.

-------------

Sziasztok!😊

Íme itt a negyedik rész.

Először is szeretném megköszönni, a 300 feletti olvasottságot!❤️❤️

Mit gondoltok róla? Damian és Kevin között valaha megváltozik majd a mostani haragos kapcsolat?

Ha tetszett nyomj rá a csillagra.😊