Türelemjáték |Befejezett|

24. Fejezet - Emma

Tatianaval boldogan jegyeztük meg, hogy túl vagyunk a nap nagy részén, azonban számomra a legnehezebb csak most következett. A tanításnak vége volt mára, már csak az első úszóedzésünk állt előttünk.

Félve szorongattam a barátnőm kezét az öltőzőbe menet. Már egyáltalán nem tartottam jó ötletnek, hogy információk után koslassak, a boldog tudatlanság megnyerőbb volt. Ádámmal lehetne olyan, mint egy komolytalan nyári szerelem, amire úgy gondolnék vissza, hogy jól szórakoztam közben, egyikünknek se kéne tartoznia a másiknak semmivel. Egy szép kaland emléke.

- Nem hagynánk ezt annyiban inkább mégis? - torpantam meg. - Igazából én tök jól elvagyok most Ádámmal.

Tia a fejét rázta. - Tudom, hogy félsz, hogy kiderül valami rossz, de ne meséld be magadnak, hogy jelenleg minden oké köztetek, mert nem így van. Különben is, gondolj úgy erre az egészre, hogy edzeni mész, és átadod magad annak, amit szeretsz csinálni. Emma úgyse fog már az első alkalommal beavatni a magánéletébe.

- Igazad van - sóhajtottam megkönnyebbülten. Annyira hülye vagyok, én akartam ezt, nekem van szükségem válaszokra, és most megfutamodnék? Nem kényelmesedhetek bele ebbe a szar helyzetbe, amiben most vagyok, akkor sem, ha sokszor nagyszerűnek tűnik minden. Az csak Ádám varázsának hatása, itt mindenben hiba van. Legalább Tatiana gondolkodott helyettem, amiért nagyon hálás voltam.

Az öltözőbe lépve nem találtunk senkit, ezért mindkettőnket elkapott a pánik egy pillanatra. Kínos lett volna a legelső alkalommal elkésni. Elképesztő gyorsasággal öltöztünk át, és rohantunk az uszodába. A lányok egymás mellett sorakozva hallgatták Emma valamiféle lelkesítő beszédét, és egy emberként fordultak felénk, ahogy becsapódott mögöttünk az ajtó.

- Tatiana és Leila, igaz? - indult felénk Emma barátságosan. Mindketten bólintottunk. - Emma vagyok, a csapatkapitány, és ezen a héten az edzőnk helyettese. Általában nem fogadunk el év közbeni jelentkezést, de szép ajánlást kaptatok, ezért kivételt tettünk. A többiekkel épp a közelgő bajnokságról beszéltünk, tudnotok kell, hogy csak a legjobbakat válogatjuk be, nincs szükségünk hobbiúszókra. Figyelni fogom a teljesítményeteket, edzés végén fogom közölni, jöhettek-e következőleg vagy sem. - Tiával elmormoltunk pár rendben-t és okét, de ennél jobban nem jutottunk szóhoz, nagyon ledöbbentett minket a lány határozottsága.

Komolyan labdába rúghatok mellette? Hihetetlenül csinos, szép arca van, vállig érő, tépett vörös haja húsz lányból egynek állna jól, idősebb és biztosan tapasztaltabb is nálam, határozott, magabiztos, az úszócsapat kapitánya, az edző rábízza az edzés levezetését, ha vele történik valami... nem is tudom, meddig sorolhatnám még. Hogy tudott Ádám csak rám nézni, mikor ilyen tökéletes barátnője van?

- Rendben, lányok, tíz hossz bemelegítés - szólt mindenkihez. - Utána pedig meglátjuk, mi lesz veletek - fordult felénk, és eleresztett egy bátorító mosolyt.

Mindent beleadtam az edzésbe a bent maradásért, ami azért is fontossá vált, mert élveztem minden egyes percet, és tudtam, hogy amíg itt vagyok, újra úszni szeretnék. Nem is aggódtam azon, hogy Emma figyel, csak követtem az utasításait, és amint kész lettem valamivel, vártam az újabb kihívást.

Elégedetten szálltam ki a medencéből a tréning végén. Tekintetemmel a vetélytársam után kutattam, akit megláttam épp Tiával beszélgetni. Kicsavartam egy adag vizet a copfomból, és csatlakoztam hozzájuk. A többi lány időközben elhagyta az uszodát, hiába, nekik nem volt bizonyítani valójuk. Barátnőm is indulni készült, így egyedül maradtam a csapatkapitánnyal.

- Leila! Hol bujkáltál eddig? - kérdezte vidáman, én pedig értetlenül meredtem rá. Hát, a medencében...? Nem értettem, aztán folytatta. - Fantasztikus teljesítményt nyújtottál, fel se tudom fogni, miért nem csatlakoztál hozzánk korábban. Szükségünk van rád.