Türelemjáték |Befejezett|

19. Fejezet - Azt hiszem, szeretem őt

Nem kerestem Ádámot az elmúlt három napban. Nagyon vágytam rá, ő volt az első gondolatom reggelente, és az utolsó esténként, de nem éreztem biztonságosnak, hogy írjak neki. Fogalmam sem volt, mit kéne tennem, de azt tudtam, hogy nem akarok úgy járni, mint Justinnal, és nem akarom úgy végezni, ahogy Emma. A hétköznapok monotonitása is segítette a dolgot, próbáltam ráfeküdni a tanulásra is, hogy minél több dolog elvonja a figyelmem. Viszont eljött a péntek, ami lehetővé tette, hogy meginogjak, de próbáltam erős maradni.

Az Ádám-mentes idő alatt volt időm komolyan elbeszélgetni Vanessával és Joshsal a kapcsolatukról, amit mindketten nagyon komolyan gondolnak. Először elég furcsa volt ez számomra, de kezdem elfogadni lassan, hogy nemcsak táplálnak valami érzelmet egymás iránt, ami több, mint a szexuális vágy, hanem jól is működnek együtt.

Ashley megkért, hogy suli után találkozzak vele. Azt mondta, Vanessa említette neki, hogy szívesen segítenék a karácsonyi sulibuli megszervezésében, hisz olyan lelkes voltam Halloweenkor is. Lesz egy-két kéretlen szavam a barátnőmhöz, amiért ígérget a nevemben a megkérdezésem nélkül. Elismerem, szívesen segítenék megint, de nem Ashley társaságában. Bár elvileg ott lesz Nessy is, így is biztos kínosan fogom érezni magam, amiatt, hogy tudom, ami Ádám és Ash közt történt. Ráadásul benne van a pakliban, hogy Ádámmal is összetalálkozunk, hiszen Ashley a suliba hívott, hogy lássuk is magunk előtt, hogy lesz érdemes dekorálni. Ciki, nem ciki, túl kell esnem ezen.

- Leila, már megint el akarsz késni?! - kiabált rám Josh a nappaliból. Csak a szokásos idill.

- Megyek már, megyek - szóltam, és kiszálltam az ágyból. Igyekeztem a jobbik formámat hozni, hogy Ashley mellett ne érezzem magam egy zsák krumplinak. A körülményekhez és az időjáráshoz igazodva próbáltam minél stílusosabb lenni. Egy szürke, kockás hosszúnaci mellett döntöttem, amit vastag fekete övvel igazítottam magamra, plusz egy piros, pántos top, és egy pihe-puha piros pulcsi. Ettől még bármelyik tanár agyvérzést kapna, de ha nem tudják meg, mi van a pulóver alatt, tökéletes a szett. Majd nem húzom le a cipzárt, amíg véget nem érnek az óráim. Kapkodva készültem, enni se volt időm, Josh már rég elindult, mire kész lettem.

Bent egész nap elmélkedtem, aztán kapkodnom kellett, ha lemaradtam valamivel. Nem tudtam rávenni magam, hogy ne gondoljak arra, hogy Ádámot talán látom ma. Mi lesz akkor? El kéne kerülnöm? Vagy jót tenne, ha beszélnénk?

Ábrándozásaimból az egyik tanárom zökkentett ki, aki már szinte kiabálta a nevemet, és hogy mondjam a megoldást. Azt se tudtam, milyen feladatnál járunk. Néztem a táblára, hátha van ott valami segítség. Öt- és hatszögek a táblán. Szuper, tehát matekon vagyok, legalább erről megvilágosodtam. Mivel válaszolni nem tudtam, hiszen még a könyvem sem volt kinyitva a feladatnál, hisztizett nekem egy sort, de aztán végül is elfordult, hiszen cserediák vagyok, nem bánhat velem olyan szigorúan, mint a többiekkel.
Alig vártam a csengőt. A falon lévő óra már fél kettőt mutatott, ami azt jelentette, hogy hamarosan vége a szenvedéseimnek. Amint meghallottam, egy széles mosoly rajzolódott ki az arcomon és gyors pakolásba kezdtem. Innen hangyabokányi idő alatt odaérek Ash sulijába.

Korábban érkeztem meg, a lány még órán volt. Hogy lefoglaljam magam addig, a falon lévő tablókat kezdtem vizslatni. Bár sok érdekességet ez sem tartogatott, hisz egyik arc vagy név sem volt ismerős. Unaloműzőnek azonban megfelelt, annyira, hogy fel sem tűnt, hogy a mindeddig üres folyosókon már nem voltam egyedül.

Egy semmiből előbukkanó hideg kéz simította hátra a hajam a hátam mögül, ujjai egyesével siklottak végig a nyakamon. Jeges borzongás futott végig a hátamon, egy pillanatra lefagytam. Úgy éreztem magam, mintha megint az elhagyatott mosdóban lennék Krisztiánnal összezárva, és nem tudnék mozdulni. Szükség volt egy-két másodpercre ahhoz, hogy rájöjjek, jelenleg egyáltalán nem állt fent ez a helyzet. Sebesen fordultam meg, hogy a jéghideg kezek tulajdonosával szemtől szembe kerülhessek. Megkönnyebbülten vetettem hátamat a falnak, miután megláttam az ismerős tengerkék szempárt. Csak Ádám volt az.