Türelemjáték |Befejezett|

29. Fejezet - A rohadék és a ribanc

Idejét sem tudom, mikor léptem be bárhova ilyen iszonyú gyomorgörccsel, mint a mai edzésre. Talán soha nem is voltam ennyire rosszul semmitől. Szándékosan késtem, hogy legalább az öltözőben ne érezzem magamon Emma rosszalló tekintetét, Tia pedig bajtársiasan velem tartott ebben, és addig szorongatta a kezem, hogy ezzel is bátorítson, amíg át nem léptük az uszoda küszöbét.

Az edző még mindig nem érkezett vissza, és Emma maradt a helyettesítője. Rá sem mertem nézni, futólépésben haladtam a legközelebbi üresen maradt pálya felé, és azonnal beugrottam elkezdeni a bemelegítő köröket. Barátnőm a mellettem lévő sávban úszott, és az én tempómhoz igazította az övét, mintha csak biztonságban akarna tudni.

Ám semmi kellemetlen nem történt, az edzés alatt nem éreztem, hogy Emma pikkelne rám, nem noszogatott jobban, mint a többieket, és nem is alázott meg, amitől annyira tartottam. Ha optimista lennék, azt gondolnám, megoldódott a probléma azzal, hogy a lány Danival randizgatott, mert ez talán elfeledtette vele az exét. De az utóbbi időben megtanultam, hogyan legyek szörnyen gyanakvó, így biztos voltam abban, hogy még messze nincs elintézve a kettőnk közti konfliktus, és a java még csak most fog jönni.

Ügyeltem arra, hogy az utolsók közt szálljak ki a medencéből, muszáj volt Emmával váltanom néhány szót. Ehhez össze kellett gyűjtenem minden bátorságomat és akaraterőmet, ugyanis sokkal szívesebben rohantam volna el innen szó nélkül, de azzal magamat hoztam volna még rosszabb helyzetbe. Nagy levegőt vettem, és odaléptem a lányhoz.

- Emma, tudom, hogy van köztünk ez a feszültség Ádám miatt, és... - Nem volt lehetőségem befejezni a mondatot, mert leintett.

- Ki ne ejtsd a nevét még egyszer - utasított, amit némán tudomásul vettem.

- Ha ezek után nem akarsz a csapatodban látni, teljesen megértem.

- Szó nincs erről.

- Hogyan? - ámultam el.

- Amit az előző edzés után mondtam, komolyan gondoltam. Baromi jó úszó vagy, és szükségünk van rád. Ezen nem változtat az sem, hogy veled csalt engem az exem. És ha ez nem lenne elég, a pasid is elég jó érveket hozott fel arra, miért ne repülj innen. - Óvatosan kezdett a lelkembe marni, lépésről lépésre, de nem jutott el hozzám, amit szeretett volna, ugyanis a döbbenet, hogy Ádám beszélt vele erről, kitörölt minden más érzést. A fel nem tett kérdésemre is azért kaphattam választ, mert nagyon bután nézhettem. - Igen, itt járt. Könyörgött, hogy téged ne érhessen semmi negatívum azért, amit ő tett, ami furcsa volt, általában az én asztalom volt a kétségbeesés. Fájt is rendesen. Engem soha nem szeretett, nem láthattam, mikre képes egy lányért.

- Annyira sajnálom, én nem tudtam, hogy... - Megint leintett, és a szavamba vágott.

- Látom, mit lát benned. Szép pofi, ártatlan kislányos tekintet, nőies alak... Elcsavartad a fejét a külsőddel, innentől csak egy lépés volt, hogy beleszeressen a személyiségedbe. Az első találkozásunkkor megkedveltelek, de gondolom, mondanom sem kell, hogy a történtek óta nem vagy a szívem csücske.

- Nézd, én nem tudtam, hogy ő kapcsolatban van, mikor összejöttem vele. Amióta pedig megtudtam az igazat, nem vagyunk együtt - magyarázkodtam, de Emmát ez nem hatotta meg. Sőt, egy pici gúnyos mosolyt láttam húzódni a szája sarkában.

- Őszinte leszek, mielőtt a nem pasid idejött hozzám - korrigálta, nyomatékosítva a „nem" szócskát -, tervezgettem, hogyan keserítsem meg az edzés alatt töltött idődet. De rájöttem, hogy jobb vagyok ennél, ezért letettem róla. Így utólag ennek még jobban örülök. Fikarcnyi erőfeszítést sem kell tegyek azért, hogy tönkretegyem bármelyikőtöket, ti nélkülem is nagyon szépen elintézitek egymást. - Belém hasított a kegyetlensége, és a felismerés, hogy valószínűleg igaza volt, de nem mutatkozhattam sebezhetőnek, ehelyett próbáltam rátapintani az ő gyenge pontjára.