Türelemjáték |Befejezett|

4. Fejezet - Új projekt

Anya és apa nagyon örültek az Ádámmal való barátságomnak, ami azzal járt, hogy nagyjából mindent tudni akartak a fiúról, amit lehetséges. Ez azért is volt rossz, mert valójában én sem sokat tudtam róla, azonkívül, hogy Josh régi barátja, plátói a szerelme Ashleyvel, meg persze azt a pici foltot a múltjából, de azt nem fogom a szüleim orrára kötni. A végén teljes fordulatot venne az örömük, és aggódni kezdenének, hogy a pici lányuk ideje jelentős részét egy megjavult rosszfiúval tölti.

Annyira lelkesek voltak amiatt, hogy újdonsült barátom mindent megtesz azért, hogy kimozdítson a komfortzónámból, hogy az összes szünetben a messenger üzeneteikre válaszolgattam, még akkor is, amikor Tiával töltöttem az időt, aminek ő nem feltétlenül örült eleinte, ám később elfogadta, hogy csak fél füllel tudok rá figyelni.

Az első két itt töltött hét óta nem bombáztak ennyi üzenettel a szüleim, a kilenc órás időeltolódás miatt pedig már végeztek a munkában, így bőven volt idejük írni. Én is furcsálltam és Tia is, de valahol értettem, honnan ez az izgalom. Justinnal való szakításom óta most nyitok először új emberek felé, anyáék valószínűleg megkönnyebbülten nyugtázták, hogy ez csak egy komolytalan tiniszerelem volt, így nem küldött a padlóra, mikor vége lett. Szomorkodtam egy kicsit, de hamar túlléptem rajta. Persze nem mintha tudnák, pontosan mennyire is fájt, ha mindenbe beavattam volna őket, valószínűleg már otthon lennék.

Az órák után a "Mennem kell, Ádámmal találkozok" igazi aduász mondat volt, miután jó szórakozást kívántak, természetesen egy sornyi mosolygós és szivecskés smileyval, a végeláthatatlan üzengetésnek vége szakadt.

Dani volt az első, akibe belebotlottam a sulijuk udvarán. Egyszerű fehér pólót viselt, ami lazán lógott rajta, fekete keretes szemüvege mögül ugyanolyan kedvesen pillantott rám mogyoróbarna szemeivel, mint az első találkozásunk alkalmával. Elmagyaráztam neki, hogy Ádámot keresem, mire ravasz mosoly jelent meg a szája sarkában. Ez a kis mozdulat ugyanolyan aranyosan pimasz volt, mint amit akkor láttam, mikor az engem cseszegető srácot oltotta le a matekfaktosok termében.

- Alakul valami köztetek? - tette fel a legirrelevánsabb kérdést, amit csak el tudtam képzelni.

- Nem, dehogy - tiltakoztam. - Csak barátok vagyunk, nem is szeretnék mást.

- Te tudod - hagyta rám sejtelmesen -, de szerintem ő módfelett érdeklődhet irántad, ha ilyen sokat van veled.

- Ugyan már, csak segít - legyintettem, közben megírtam Ádámnak, hogy jöjjön ki értem. Én úgysem fogom megtalálni őt.

- A cikkről van szó?

- Nem - sóhajtottam -, nem írok semmilyen cikket. - Dani nagyon édes volt, képtelen voltam hazudni neki. - Azért járkáltunk itt körbe tegnap, hogy kapjak egy kis önbizalmat a válaszoktól.

- Attól akarsz magabiztosabb lenni, hogy srácok véleményét hallgatod a külsődről? - csóválta a fejét.

- Egy fiú tett tönkre, talán egy másik fog helyrerakni - vontam meg a vállam.

- Hát, nem vagyok a téma mestere, de szerintem nem jó, ha külső hatások alapján próbálod összerakni magad, úgy sosem leszel elégedett. Én magamban keresném a megoldást - javasolta.

Eldöntöttem, hogy megfogadom, bár nem igazán láttam módot arra, hogy kezdhetnék neki, Dani pedig elköszönt és hazaindult, mielőtt részletesebb tanácsot kérhettem volna tőle. Szerencsére Ádám felbukkant néhány percen belül, így nem rágtam magam sokáig a dolgon.

- Leila, ne haragudj, elfelejtettem szólni, mégse tudok ma foglalkozni veled, segítenem kell egy barátomnak - szabadkozott.

- Akkor megyek is.