Türelemjáték |Befejezett|

32. Fejezet - A végső döntés

Hiányzik.

Elhatároztam magam. Azt hittem, könnyű lesz. Nem hívott, nem írt, nem keresett semmilyen formában, még csak nem is futottunk össze az utcán véletlenül, vagy hasonlók. Mégis. Másfél hét telt el azóta, hogy utoljára velem volt, eldöntöttem, hogy bölcs döntést hozok, a vele kapcsolatos érzéseimet feltettem egy képzeletbeli felső polcra, leláncoltam őket, rátettem egy plusz lakatot is, valahogy azonban mégis kiszabadultak.

Próbáltam a rosszra koncentrálni. A hazugságokra, az egyértelműen benne halmozódó lelki szarságokra, amiket cipelt, és amik miatt folyton helytelen és önző döntéseket hozott. De az emlékek nem hagyták, hogy megvezessem magam. Nem hagyták előnybe kerülni a rosszat, újra és újra előtérbe hozták a szép dolgokat. A kedves szavakat. Azt a gyengédséget, ahogy bánt velem, a törődést, amit kimutatott, az odaadó pillantást, amivel minden rezdülésemre odafigyelt.

Igyekeztem erős maradni, de ez az érzés szorongatott legbelül, annyira, hogy végül már nem is akartam ellenállni neki. Fél napot sem töltöttem Ádámmal legutóbb, mégis, olyan könnyen elérte, hogy kínozzon a hiánya. A hiánya, ami minden más ésszerű elvet egyre csak halványított, és ami miatt Tatiana ijedten méregetett az ebédlőasztalnál, ugyanis az érzés rávett arra, hogy az eddigi elveimmel szemben tegyek lépéseket, és közelítsek a fiúhoz. Ezt pedig legelőször Tiának volt a legkevésbé kockázatos felvetni.

- Nem is tudom, Leila... - fürkésztek aggályosan a barna bociszemek. - Annyiszor koppantál már.

- Már mindent tudok, nincs oka hazudni. És tényleg szeret engem.

- Én ezt nem merném így kijelenteni. Honnan tudod, hogy nincs még több titka?

- Sehonnan - sóhajtottam. - Csak annyira örülnék, ha működne.

Tia együttérzően lebiggyesztette az ajkait, de nem kívánt többet szólni a témához. Helyette inkább más irányba igyekezett elkanyarodni.

- Következőleg el kéne jönnöd Krisztián társaságával bulizni. Annyi szuper embert ismertem meg ott a hétvégén, a te figyelmed is elterelhetné az újdonság.

- Hmm, mintha azt mondtad volna, hogy a srác képtelen elviselni a jelenlétem is - emlékeztettem egy nagyon fontos információra. Tatiana beszámolt a hétvégi buliról, arról, hogy igyekezett minél többet Krisztián társaságában lenni, és engem fényezni, de a fiút még ő is képtelen volt meghatni. Tiszta szívből utált. Ez van.

- Elvegyülnél a sok ember közt, észre se venne!

- Tia... - dorgáltam. - Ne terelj, légyszi.

- Nézd - sóhajtott -, egyáltalán nem fog tetszeni, amit gondolok. Ez tök olyan, mint én és Shawn.

- Dehogy. Mi tényleg szeretjük egymást. - Gyorsan a szám elé kaptam a kezem, miután leesett, mit mondtam, de visszavonni már nem tudtam, ami kicsúszott a számon. A lány szemöldöke az egekbe szökött, a levegő megfagyott körülöttünk.

- Kösz - mondta egy megvető pillantás kíséretében.

- Nem úgy gondoltam... Ne haragudj. - Kétségbeesetten néztem a barátnőmre, majd körbepillantottam, mintha csak keresnék valakit, akit megkérhetnék, hogy verjen fejbe, amiért ilyen idiótán viselkedtem.

- Tisztában vagyok vele, hogy a végén már csak én voltam szerelmes. De szeretem hallani, hogy ő nem, jólesik, hogy az orrom alá dörgölöd - mondta a sértettségtől szarkasztikusan. - Én jóllaktam. - Megfogta a tálcáját és felállt az asztaltól, pedig még a kajája feléhez hozzá sem nyúlt.

Istenem, hogy lehettem ennyire bunkó? Tudtam, hogy Tiának a világon a legérzékenyebb téma a volt barátja, mégis tettem egy ilyen kijelentést, miközben el voltam havazva a saját gondolataimmal. Talán még ebben is passzoltunk Ádámmal, bennem is ott lapult az önzőség.