A szívem vére (Átírás alatt)

Ötödik vércsepp

Eljött a próbák napja. A fejedelmek a díszpáholyba helyezkedtek el, mellettük pedig selyempárnán Vladimir. Gyönyörű fehér ruháját most némi arany hímzés díszítette, és fejére egy drágaköves homlokdíszt tettek. Megszorítom a nyakamban függő aranyláncot. Tegnap este a vallomásunk után adta nekem, mondván, hogy szerencsét adjon. Az egyik vetélytársamnak Dariusznak fel is tűnt, hogy nem pusztán barátság fűz Vladimirhoz.
— Az honnan van? — kérdezte indulatosan.
— Vladimir adta, hogy szerencsét hozzon.
— Ne bízd el magad! Amint megnyertem a próbákat, és az enyém lett a trón, az enyém lesz ő is! Akkor pedig gondoskodok róla, hogy látni se lásd többet! — sziszegte. Ahogy sejtettem, ő is oda van Vladiért. Vladimirba az összes versenyző fülig szerelmes volt, de én vagyok az, akinek ő is szerelmet vallott, és ez megnyugtat.

Kezdetét vette a verseny. Az akadálypálya az ember számára lehetetlen lenne, a vámpírok közül is csak a legügyesebbek képesek végig menni rajta. Forró olaj és pengék borították be az első akadályt. Ha nem figyelsz, ott pusztulsz el. Szerencsére én ismertem a járást és a sok edzés is megtette a hatását. Én és Dariusz fej—fej mellett értünk a célba.
A második próbát szintén egyszerre oldottuk meg.
"Mi az ami az égig ér, nem fa és mégis megnő?"
A válasz egyszerű volt: A hegy.
Ezután jött at utolsó próba, ezen már csak mi ketten vettünk részt. Egy nagy, szürke farkast hoztak az arénába. Már vicsorgott és csorgott a nyála. Egy röpke pillantást vetettem Vladimirra. Aggódva figyelte az állatot. Még mindig a létező összes lényt szereti és tiszteli. Kicsit elgondolkodtam ezen, de nem volt sok időm, mert a farkas egyből nekünk rontott. Kiugrottam előle, de nem tágított. Újra rám akart ugrani, de egy cselhez folyamodva, felkaptam a dárdát és mikor a földre ért, rávetve magamat, a fa dárdát a nyaka alá szorítva kezdtem folytogatni. Sok ember szörnyülködve, nézte a csata jelenetet. Vámpír létünkre nem kedveljük a vérontást, bár nálunk is vannak kívételek. Egy pillantra ismét Vladra néztem. Az arcán rémület és aggódás tükröződött. Döntenem kellett, vagy nem ölöm meg a farkast és elveszítem a kezét, vagy megölöm a farkast, de elveszítem a bizalmát. Végül döntöttem.