Eltelt két év, életem legcsodálatosabb napja óta. Amióta elvettem Vladimirt és király lettem. Minden erőmmel igyekeztem jól kormányozni a birodalmamat és a népnek megfelelő elvárásokat teljesíteni.
Egyik nap Vladimir bejött a dolgozószobámba. Arcán nagy mosollyal.
— Jó reggelt szerelmem! — álltam fel és megcsókoltam.
– A legjobb! – vigyorgott.
– Miért? Különleges nap talán a mai? – kérdeztem értetlenül, ugyanis fogalmam se volt, hogy miről beszél. Erre megfogta a kezem és a tenyeremet a hasára helyezte. Felvont szemöldökkel néztem rá. Csak kuncogott. Azonnal világossá vált minden.
— Ez komoly? – mosolyodtam el, és a fejemet azonnal a hasához tettem.
— Igen, várandós vagyok. A bába szerint lassan már 12 hete. — mondta mosolyogva, mire én nevetve felkaptam és megforgattam a levegőben. Ilyen boldog még sosem voltam eddig. Egy élő gyermek, belőle és belőlem. A közös kisbabánk!
***
Este apám elvitte Vladimirt színházba. Majd kicsattant örömében, hogy nagypapa lesz, akárcsak anyám. Én otthon maradtam és Ronanal sakkoztam, amikor hirtelen kicsapódott az ajtó és egy mindenhol vérző, őr botorkált be az ajtón. Odafutottam hozzá és elkaptam mielőtt a feje a padlón landolt volna. A hadnagy volt, aki apámat és Vladimirt kísérte a hintó mellett, mikor elindultak. Már a szájából is csorgott a fekete folyadék. Mondani próbált valamit:
— Meg...Megtá... Megtámadtak... Min...Minket... F...Farkasok... — csuklott el a hangja, majd a feje is hátra esett. Meghalt. Viszont mikor nekem eljut az agyamig, hogy mit mondott, mint az őrült futok a lovamhoz és az őrség kíséretében indulok el az úton. Az hegyi elágazóhoz érve olyan látvány fogad amit egész további életemben nem felejtek el.
YOU ARE READING
A szívem vére (Átírás alatt)
FantasyA 16. században a vámpírok elrejtőzve, a nagy Erdélyi hegyek közt élik az életüket saját királyságukban. Alkut kötve az emberekkel ott is maradnak és állatokal táplálkoznak egészen addig, amíg az állatvadászok egy kis vámpír fiút találnak a fenyvesb...
