A szívem vére (Átírás alatt)

Tizenhatodik vércsepp

Igor pov.
Haza érve Ronan egyből a nyakamba ugrott.
– Hol voltál? Miért nem jöttél? Mi tartott eddig? Mi ez a bamba pofa? – bombázott a kérdéseivel, mire én csak nevetve kezdtem el vele forogni.
— Életben van!
– Ki?
– Vladimir! Életben van és a gyermekemnek sincs semmi baja! — nevettem boldogan és forogtunk tovább.
– Pajtás! Ez csodás, de én mindjárt kidobom a taccsot! — öklendezett. Azonnal abbahagytuk a pörgést, és letettem a földre. Az kéne még csak, hogy rám okádjon. Felrohantam anyámhoz és neki is elmondtam mindent. Mikor viszont odáig jutottam, hogy a gyermekem is hamarosan megszületik elsírta magát, de ezek nem örömkönnyek voltak.
– Anyám? – kérdeztem aggódva és kezemet a vállára tettem.
– Jaj, gyermekem! Már reménykedtem, hogy ezt el tudom kerülni, de így muszáj megtudnod!
– Mit anyám? Miről beszélsz? — kérdeztem már kétségbeesve.
– Ha eljön az idő választanod kell a gyermeked és a szerelmed között! — zokogott fel hangosan. Teljesen lefagytam. Ez nem lehet igaz! Nem lehet, hogy egy ilyen döntés elé állítsanak...Nem lehet!
— De...Ez nem... Hogy...— rogytam térdre előtte.
– Az omegák képesek gyermeket szülni, de sajnos a szülésre az összes életerejüket elhasználják. Van mód, hogy megmentsék az anyát, de csak úgy ha megölik a magzatot. Ha ezt választják már nem lehet utána gyermekük. Elveszik a lelkük egy darabja. Többé nem önmaguk. Sajnálom, fiam! — zokogta. Miért történik ez? Az nem lehet, hogy választanom kell életem szerelme és az újszülött gyermekem között! Vissza kell mennem hozzá. Méghozzá gyorsan!

Vladimir pov.
Ültem a fűzfa alatt és a hasamat simogattam. Nem tudtam, hogy fiú lesz e vagy lány, de azt tudtam, hogy már most szeretem. Nem érdekel, ha belehalok, de meg akarom szülni. Azt akarom, hogy hallhassam a sírását, és azt amikor először fellélegzik. És még ha csak pár percig is, de látni akartam. Tudtam, hogy Igor nem akar majd elveszíteni, de én pedig a gyermekemet nem akarom. Shamina emberi alakja nagyon csinos, fehér bőre és sötét vörös haja van, ami a válláig ér. Többnyire egy fekete ruhát szoktam rajta látni, de néha felvesz egy pirosat is. Szerintem szép lány, de nekem biztosan nem tetszene.
– Vladimir! — hallom meg az elrablóm hangját.
— Mit akarsz?
— Csupán egy szavadba kerül és feloldom az átkot. Csupán csak egyetlen aprócska szavadba. Hozzám jössz?
– Ezt minden áldott este megkérdezed tőlem és én minden áldott este ugyanazt válaszolom: Inkább a halál! — ordítottam a képébe, de hirtelen olyan fájdalom nyilalt a hasamba, hogy összerogytam. Shamina rögtön ott termett mellettem.
— Mi a baj... — rémülten nézett a lábaimra. Mikor én oda néztem olyan rémület fogott el, hogy majdnem elájultam. A fehér ruhám alján egyre csak terebélyesedett a fekete vérfolt. Ez pedig csak azt jelentheti, hogy eljött az idő.