Hiccstrid - A nagy kaland

1. Talán

Denver, Colorado

Hiccup álmosan ütött az ébresztő órájára, mely kora reggel, kitörő zsibongással ébresztette gazdáját. Szegény masina minden reggel egyre mélyebb horpadás tulajdonosa lett, mintha csak ő tehetne arról, hogy létezik a világon egyetem. Mint minden alkalommal, Hiccup most sem volt hajlandó kikelni az ágyból, helyette inkább teljesen a fejére húzta a takarót. Hiába, így ment ez minden reggel, amikor tanítási nap volt. A fiú utálta az egyetemet, a tanárokat, és mindenki mást is, aki megpróbálta megmondani mit csináljon. Alapjába véve elég makacs volt, nem szerette, ha valaki nemet mond neki, vagy ha valami nem teljesen úgy történik, ahogyan azt ő eltervezte. Emiatt meglehetősen megromlott a kapcsolata a szüleivel is.
Régen minden rendben volt, Hiccupot könnyen lehetett kezelni és nem volt olyan ellenséges, mint most. Sokat voltak együtt kirándulni, rengeteget nevettek és sosem veszekedtek. Ám a fiú felnőtt és kissé rossz társaságba is keveredett. Régen osztályelső volt az iskolában, most pedig folyamatosan ront a jegyein.
Az édesanyja, Valka igazán hitt benne, hiszen ha olyan buta lenne az ő egy szem fia, nem valószínű, hogy eljutott volna az egyetemig. Bízott benne, hogy ez csak egy átmeneti időszak a fiúnál, amolyan kamasz kor. A baj ezzel az elgondolással csak az volt, hogy Hiccup már tizenkilenc éves is elmúlt, az pedig már jócskán a kamaszkoron túl van. Az is lehet, hogy csak későn érő típus, mert régen nem voltak vele ilyen problémák. Az édesanyja bízott benne, hogy egy nap még Hiccup újra az a barátságos, emberszerető fiú lesz, aki volt.
Édesapjának, Stoicknak már egészen más volt a véleménye. Ő lassacskán kezdett lemondani fiáról, mivel nem ez az első eset a családban, hogy valaki így viselkedik. Folyamatosan csak azon törte a fejét, hogy vajon hol ronthatták el vagy mi történt, mi változhatott meg. Számtalanszor próbált vele beszélni, de természetesen ezek hasztalan próbálkozások voltak, sőt, némelyik beszélgetésnek igencsak keserű vége lett. A legutóbbi hegyi beszéd, amit apa tartott fiának azzal végződött, hogy Hiccup otthagyta őket, eltűnt az éjszakában és csak másnap reggel jött haza. Stoick nem akarta, hogy ez többször előforduljon így elvetette inkább ezeket a beszélgetéseket, mielőtt még a fia valami komoly butaságra szánná el magát.

Szóval így éltek ők, békésnek kevésbé mondható módon. Hiccupot minden rossz cselekedete ellenére szerették a szülei, hogyne szerették volna az egyetlen gyereküket. Ha büntették is, csak jót akartak vele, hogy ne viselkedjen így, mert ezzel egy nap mindenkit eltaszít majd maga mellől.
Bár a jelenlegi helyzetben nincs sok személy az életében, akit el tudott volna taszítani magától. Barátai voltak, de ezeket az embereket a szülei sosem látták a házukban szívesen. Úgy látták, hogy csak bizonyos érdekek fűzik őket a fiúhoz. Az igazi barátok tűzbe tennék a kezüket a másikért, de ők csak a rossz dolgokhoz értettek, amibe rendszeresen belerángatták Hiccupot is. Ha pedig épp nem volt szükség a fiúra, akkor egyszerűen csak nem keresték. Hiccup persze ebből semmit sem érzékelt, még akkor sem, amikor szó szerint ott hagyták őt a bajban.

Szerelmes sem volt még soha. Ezt abból gondolták a szülei, hogy minden valaha volt kapcsolata rövid ideig tartott. Talán néhány hétig vagy addig sem. Hiccup persze nagyon népszerű volt a lányok körében, de régen ez sem volt így, kevésbé álltak szóba vele a lányok, meg úgy egyáltalán bárki is. Meg természetesen onnan is lehetett gyanítani a dolgot, hogy haza sem vitt bemutatni senkit. Valka egy ideje innen-onnan hall dolgokat más anyukáktól, hogy mennyire megbántotta a fia az ő lányát, és hogyan tudják még az apjával elviselni. A múltkor éppen bevásárolt, amikor egy környékbeli ismerőse lépett oda hozzá és nem túl kedves hangnemben ecsetelte neki, hogy az ő bunkó fia miatt a lánya sírva ment haza, és napokig beszélni sem volt hajlandó senkivel sem, meg enni sem. Valkát lesújtották ezek a pletykák a fiáról. Eleinte szerette volna azt hinni, hogy valami tévedés van a dolgok mögött, de aztán egyre több mérges szülői fenyegetést kapott. Soha nem gondolta volna, hogy a fiából egyszer ilyen ember lesz. Nem tanult, rossz társaságba keveredett, így válva maga is rossz emberré. Most pedig el fog késni az utolsó tanítási napjáról az egyetemen, ahova olyan kemény munkával jutott be.

- Hiccup! - dörömbölt Valka a fia szobájának ajtaján. - Kelj fel gyorsan, mert el fogsz késni!

A fiú azonban nem válaszolt. Valka benyitott, hogy megnézze fent van-e a fiú, de látta, hogy takarót a fejére húzva alszik. Belépett a szobába Hiccup ágya mellé és egy határozott mozdulattal lerántotta a fiúról a takarót. Hiccup csak morgott valamit, majd a fejére húzta a párnáját.

- Csak öt percet - dünnyögte a párna alól.

- Azt már nem! Helyette van öt perced felöltözni és reggelizni. El fogsz késni. Legalább az utolsó napon megerőltethetnéd magad.

Hiccup belátva, hogy semmi esélye az anyukájával szemben, felkelt az ágyból.

- Még az utolsó napot is utálom - jelentette ki bosszankodva, majd öltözni kezdett.

Valka lesietett a konyhába, hogy készítsen valami gyors reggelit a fiának. Stoick már kényelmesen falatozott, és a reggeli kávéját szürcsölgette. Épp elkezdte volna olvasni az újságot, amikor felesége szinte berontott a konyhába.

- Szívem! Mi ez a nagy sietség? - kérdezte értetlenül.

- Hiccupnak csinálok reggelit. Elaludt, és nem akarom üres hassal útjára engedni - felelte, miközben sürgött, forgott a konyhában. Stoick nem nézte jó szemmel, ahogy a neje mindent megtesz a fiú helyett. Csak a felesége fárad el benne, és semmi hálát nem tanúsít cserébe Hiccup. Valka épp a kenyérért nyúlt a szendvicshez, amit készíteni akart, amikor Stoick odalépett hozzá és elkapta a kezét. Valka értetlenül meredt férjére.

- Nem szolgálhatod ki őt állandóan. Nem a bejárónője vagy, hanem az édesanyja. Meg kell tanulnia tisztelni téged és megbecsülni. Tizenkilenc éves, azt hiszem egy szendvicset még futólépésben is meg tud csinálni magának. - Stoick szigorúan, mégis biztatóan nézett felesége szemébe. Valkának viszont nem igazán tetszett ez az ötlet.

- Drágám, kérlek, ez csak a reggelije.

- Amit tökéletesen meg tud csinálni egyedül is. Most pedig ülj le, és inkább te is egyél valamit, mert amióta felkeltél csak Hiccupnak ugrálsz.

Valka tudta, hogy a férjének igaza van, viszont azzal is tisztában volt, hogy Hiccup inkább elmegy éhesen, mintsem magának csináljon bármit is. Hiába, a makacsság családi betegség volt náluk. Gondolta, egy próbát megér a dolog, így hát leült a férje mellé. Hamarosan megjelent Hiccup is.

- Reggelt - mondta álmosan.

- Jó reggelt! Nem félsz, hogy elkésel? - kérdezte morcosan Stoick.

- Kellene? - Hiccup a reggelijét kereste, de lassan rájött, hogy édesanyja nem készített neki - Attól jobban félek, hogy az éhségtől összeesek útközben.
Valka nagyot nyelt a kávéjából és idegesen szorongatta a csészét. Tudta, hogy ez a kis megjegyzés neki szólt, még ha háttal is ült a fiának.

- Hát a reggeli nem készül el magától, úgyhogy ha nem akarsz elkésni, jobban teszed, ha hamar nekilátsz. - gúnyolódott Stoick. Ő kifejezetten élvezte, hogy néha ilyen kis dolgokkal is meg tudta szorongatni a fiút. Hiccup azonban nem találta túl viccesnek a helyzetet.

- Igazából nem is vagyok annyira éhes. Talán túl fogom élni - vágott vissza. Tisztában volt vele, hogy a stratégia, amit az apja kieszelt ellene fordítva is tökéletesen működik.

- Szóval, ha már nem teszik eléd az ételt, inkább nem is eszel.

- Mit nem értesz azon, hogy nem vagyok éhes? - Hiccup kezdett mérges lenni. Stoick dühösen az asztalra csapott és felállt.

- Azt, hogy elegem van belőled és abból, hogy játszod itthon a kis királyfit. Miért nem tudsz te rendesen viselkedni? Miért kell ugráltatnod az anyádat minden kis óhajodért? - Stoick kissé felemelte a hangját.

- Senki sem kérte, hogy ugráljon. Hagyhatott volna aludni is. Nem dőlt volna össze a világ, ha nem megyek be az utolsó napon. Inkább te vagy az, akinek sosem jó semmi! - Hiccup is kiabált már a mondandója végén.

- Neked még van képed ezt mondani? - dühöngött Stoick. - Anyád és én mindent csak érted teszünk és ez a hála? Ha valami nem úgy történik, ahogy azt te a kis fejedben elképzeled, már nem lehet veled bírni!

- Oké, tudod mit? Téged egyszerűen nem lehet elviselni Ha lett volna választásom, hogy megszülessek-e vagy sem, hidd el, most nem kellene megtűrnünk egymást. - Hiccupnál teljesen betelt a pohár. Azelőtt sosem mondott volna ilyet az apjának, de nem bírta tovább. Stoick csak dühösen bámulta fiát. Mi lett belőle? Először fel sem fogta, milyen otromba dolgokat mondott.

- Ha választhattam volna, biztosan nem egy olyan fiút kérek, akivel csak a baj! - vágott vissza végül durván Stoick. Hiccup már épp mondani akart valamit, amikor hirtelen felállt az asztaltól Valka. Ökölbe szorította a kezét, és arcáról könnyek hullottak le.

- Elég volt - mondta alig hallhatóan, a sírástól elcsuklott hangon. A két férfi arca megenyhült. Valka odalépett Hiccuphoz.

- Tessék, vegyél magadnak valamit útközben - s azzal adott neki egy kis pénzt. Hiccup nem tudta mit kellene mondania. Azt azért nem akarta, hogy ez legyen. Tudta ő magáról, hogy nem éppen a legjobb ember, de ha az anyukája sírt rosszabbul érezte magát, mint bármikor máskor.

- K-köszönöm. A legjobb lesz ha én most megyek. - Hiccup olyan gyorsan hagyta el a konyhát, ahogy csak tudta, mielőtt az apja újabb megjegyzést tehetett volna. Amint Valka hallotta, hogy csukódik a bejárati ajtó Stoick felé fordult. Tekintete csalódottságot és szomorúságot sugárzott. Stoick kicsit megbánta, amiket mondott. Nem Hiccup miatt, csak a neje miatt.

- Tudod, hogy nem úgy értettem.

- Pontosan tudom, hogy hogyan értetted - mondta Valka, miközben újra könnyek szöktek a szemébe - Én ezt képtelen vagyok tovább csinálni Stoick. Eddig nem érdekelt az, ahogyan Hiccup viselkedik, de én még egy ilyen vitát nem tudok elviselni. Nekem fáj ezt látni.

- Sajnálom Szívem - mondta, majd megölelte zokogó feleségét. Ismét azon törte a fejét, hogy miként lehetne kicsit javítani a helyzeten. Egy bizonyos dolog már régóta foglalkoztatja, mint lehetséges megoldás. Mostanra azonban világossá vált számára, hogy mit kell tennie.



Hiccup dühösen sétált az egyetem felé. Az előbbi jelenet jobban felzaklatta, mint valaha bármi is. Sokat veszekedett már az apjával, de ezzel a maival túl messzire ment. Legszívesebben belenyomta volna az apja fejét a reggelijébe, aztán dühönghetett volna kenyérrel az arcában. Nem értette, hogy miért nem hagyják őt békén. Ő sem mondja meg neki mit csináljon, akkor ő miért teszi ezt.

Az anyukája is sokszor csak megtesz neki dolgokat, ő egyáltalán nem várja el. Az anyukája, akit nagyon megbántott. Ezt is az apja számlájára írta, mert ő kezdte a kötekedést és szegény Valka lett a vitájuk legnagyobb áldozata. Olyan mérges volt, hogy az étvágya is elment, így inkább elrakta az édesanyjától kapott pénzt. Ezt az egy dolgot legalább felelősségteljesen csinálta, jól bánt a pénzzel. Amikor kapott zsebpénzt az anyukájától alig költött belőle valamit. Ezt minden különösebb ok nélkül tette így, nem volt a félretett pénzével semmi célja, nem akart valami nagy dolgot venni belőle vagy ilyesmi. Talán arra gondolt, hogy ha ezt látják otthon egy dologgal kevesebb lesz, amiért leszidhatná Stoick. Talán egyszer az a nap is eljön, amikor az apja nem csak az idegeire megy, hanem újra békésen megférnek egymás mellett, mint egy igazi család. Talán.