Hiccstrid - A nagy kaland

12. Rémes Astrid

Nashville, TennesseeAstrid még mindig aludt, amikor Hiccup felébredt. Meg volt lepődve saját magán, hogy ilyen korán kelt, hiába volt még álmos. Minden erejével azon volt, hogy összerakja a tegnap este történéseit a fejében. Nem ivott olyan sokat, mint a mellette fekvő szőke hölgyemény, de még így is nehezére esett visszaemlékeznie bizonyos dolgokra. Végül beugrott minden, onnantól, hogy hazahozta Astridot és mit műveltek este a nappaliban, meg az is, ahogy felcipeli az emeletre, mert ahogy befejezték, a lány elaludt. Így, utólag visszagondolva egyszerre volt bosszantó és édes dolog a fiú számára. Elmélkedését, és az Astrid látványa okozta bódulatot hangos dörömbölés szakította félbe. Valaki mintha rájuk készült volna törni az ajtót.

- Astrid! - hangzott Ruffnut üvöltése az ajtó másik oldaláról. Hiccup finoman megrázta a mellette alvó lány vállát, mert különös módon erre a kiabálásra és dörömbölésre sem kelt fel. Lassan kinyitotta a szemeit, de mint a kisgyerekek, a fejére húzta a takarót és csak az alól motyogott valamit.

- Elhiszem, hogy meredek éjszakád volt, de told ki a feneked a nappaliba, mert beszédem van veled! - ütlegelte tovább az ajtót Ruffnut. Szegény lány dolgát nem könnyítette meg a nyakában lihegő két fiú. Reggel óta nem hagyták békén, Tuffnutot elküldte reggeliért és kávéért az autóval, szóval azóta egyedül van velük. Általában nem zavarta, ha két srác körberajongta, de nem éppen Fishlegs és Snotlout az, akit elképzelt a bizonyos két ember személyében. Astrid lerántotta a takarót magáról, és a lendület, amivel ezt végrehajtotta egy éles fájdalmat eredményezett a fejében. Ahogy Ruff mondta, elég meredekre sikerült az este, őt pedig elképesztő másnaposság gyötörte.

- Ruff, szétmegy a fejem. Nem alhatnék még egy órát? - kérlelte Astrid, miközben halántékát masszírozta az ujjaival.

- Ki van zárva! Jössz nekem elég sokkal ahhoz, hogy most erre nemet mondjak. Szedjétek össze magatokat, és gyertek ki! - sipákolta tovább a lány.

- Nem értem, mi a baj, Édes, én nem vagyok neked elég jó? - kérdezte letörve Snotlout.

- Egy önző, beképzelt majom vagy, aki csak magával foglalkozik. Azt hiszem, ezt a kérdést sikerült megválaszolni – gúnyolódott Fishlegs. A két fiú belefeledkezett a szokásos kis szócsatájukba Ruffnut kegyeiért, de ezek az összetűzések soha nem fajultak verekedésbe, vagy más fizikai bántalmazásba, így nem is igazán vették komolyan a többiek. Ruffnutot viszont már az őrületbe kergette a dolog, mivel reggel óta ezt hallgatta.

- Astrid! - nyavajgott a lány. Astrid lemondóan sóhajtott egyet.

- Jó! Csak még tíz percet adj, hogy összeszedjem magam.

- Oké – mondta, majd utána már csak azt lehetett hallani, ahogy leüvölti a két veszekedő fiú fejét a lépcsőn lefele menet. Astrid álmosan nyújtózkodott egyet, mire feltűnt neki a kissé döbbent Hiccup.

- Oh, jó reggelt! - mondta mosolyogva, majd egy gyors puszit nyomott a fiú arcára, mielőtt felkelt volna az ágyból, hogy öltözhessen. Hiccup furcsának találta, amiért ennyivel elintézte a dolgot.

- Jó reggelt neked is – motyogta kissé bátortalanul. - Astrid!

- Mi az?

- A tegnap estéről kicsit bővebben – kezdte határozatlanul a fiú, és zavarában a tarkóját vakargatta.

- Igaz is, ne haragudj, hogy így elengedtem magam. Nem tudom mi volt velem, én nem szoktam ennyit inni. Kicsit homályos is az este emiatt, és nem sok dologra emlékszem – magyarázta nevetve a lány.

- Kifejtenéd pontosan mi is az, amire nem emlékszel? - kérdezte Hiccup, és előre tartott a választól.

- Lássuk csak – mondta Astrid, majd pár perc morfondírozás után folytatta -, arra emlékszem azt hiszem, hogy Ruffnut ruhát választ nekem. Meg arra, hogy táncoltam vele, meg azt hiszem a többiekkel is. Jah, meg arra is, hogy Ruff tequilát itatott velem, amiért még ki akarom nyírni. Öhm...

- Öhm, mi? - kérdezte már-már tűkön ülve Hiccup.

- Emlékszem arra is, hogy veled jöttem haza. Meg arra, hogy mit csináltunk, bár nem teljesen vagyok biztos benne, hogy nem csak álmodtam az egészet.

- Viccelsz – akadt ki Hiccup.

- Mondtam, hogy kissé sokat ittam. Magam sem tudom, hogyan történhetett, de ez van. Miért nem mondod el inkább, mi történt? Ugye nem csináltam semmi hülyeséget? - kérdezte aggódva a szöszi. Hiccup nem tudta hirtelen, hogy nevessen vagy kiboruljon a kialakult helyzeten. Egyszer az életben tesz olyan dolgokat valakiért, amiket még soha senkiért, és akkor az illető részegre issza magát, és szinte semmire sem emlékszik. Ilyen szerencsétlen is csak ő lehet.

- Oh, ne aggódj. Annál nagyobb hülyeséget nem csináltál, mint amekkorát most – mondta mérgesen Hiccup, majd magára kapta a nadrágját, és csak úgy póló nélkül kiviharzott a szobából, az ajtót rácsapva az értetlen Astridra.

- Hülye vagy? Mindjárt felrobban a fejem, ne csapkodd az ajtót! - kiáltott utána a lány, de ahhoz nem volt elég ereje, hogy utána menjen. Felöltözött, és miután elég erőt vett magán, lement a nappaliba, ahol Ruffnut az arcát tenyereibe temetve ült a kanapén, és hallgatta Snotlout és Fishlegs ömlengését arról, hogy mennyire imádják őt. Ahogy megpillantotta Astridot, szinte a nyakába ugrott, amitől olyan nevetséges volt a helyzet, mintha csak a szőke hercegre várt volna, aki megmenti a sárkány helyett ettől a két idiótától.

- Ruff, kérlek, ne szorongass, mert nem vagyok túl jól!

- Olyan jó, hogy végre itt vagy! Ez a kettő az őrületbe kerget, érzem, ahogy elpárolognak az agysejtjeim mellettük, kérlek, segíts! – suttogta, hogy ne hallja meg a két fiú. Astridnak még nevetni is fájt a másnaposságtól.

- Van valami fájdalomcsillapítód? Itt fogok meghalni a fejfájástól – nyöszörögte a szőke lány, majd barátnője után csoszogott a konyhába.

- Nem semmi este volt – kezdte Ruffnut.

- Ma már te vagy a második ember, aki megijeszt. Mi a fene történt tegnap este? - fakadt ki Astrid.

- Jézusom, semmire sem emlékszel? - nevetett a lány, miközben egy tablettát nyújtott át barátnőjének egy pohár vízzel. - Oké, hát minden azzal kezdődött, hogy jött az a srác, aki – Ám Ruff meséjét testvére berobbanása szakította félbe, aki szinte kitépte az ajtót a helyéről.

- Jó reggelt! - rikácsolta, amitől Astrid ismét a fejéhez kapott. Elég vicces látványt nyújtott Tuffnut fekete napszemüvegben, kávéval és fánkokkal a kezében.

- Haver, halkabban kérlek! - rivallt rá Astrid.

- Mi van Astrid, csak nem elkaptad a másnaposságot? - nevetett a fiú, majd a szőke lány kezébe nyomta az egyik pohár kávét.

- Nagyon vicces, tényleg.

- Azok után, amik történtek tegnap, minden okod megvan rá – magyarázta vigyorogva a fiú.

- Oké. Miért van az, hogy rajtam kívül mindenki tudja, mi történt tegnap este? Ennyit képtelenség inni, körülbelül úgy érzem magam, mint aki nem is veletek bulizott tegnap.

- Hát, ha nincs Hiccup, akkor ez majdnem így is történik – magyarázta Ruff, és ahogy felidézte a rémületet, amit tegnap barátnője és Hiccup arcán látott, kissé megkomolyodott. Astrid hol Tuffot, hol Ruffot nézte, és mindegyik olyan ijesztően rideg arcot vágott, hogy egyre jobban megijedt.

- Hiccup? Mit csinált Hiccup? - értetlenkedett tovább.

- Mi van velem? - kérdezte morcosan az emlegetett fiú, aki épp ezekre a szavakra toppant be a konyhába, már teljesen felöltözve.

- Épp felvilágosítjuk Astridot, mekkora hős voltál tegnap – magyarázta vigyorogva Tuffnut. Hiccup lenézően meredt a szőke lányra, és csak ennyit mondott:

- Egy lánynak nem kellene ilyen szégyentelenül részegre innia magát. Nem valami nőies.

Az ikrek álla leesett a hallottaktól, Astrid pedig értetlenül bámult Hiccupra. Miután pár másodperc múlva felfogta, mit mondtak neki, totálisan kiborult.

- Mert ugye azzal nincsen baj, ha egy férfi issza magát hülyére, igaz? Oh, bocsánat a férfi elég erős jelző, maradjunk csak a városi hülye gyereknél – gúnyolódott Astrid, ami természetesen csak olaj volt a tűzre. A Thorston ikrek fülüket, farkukat behúzva figyelték a kibontakozni készülő vitát. A feszültség szinte tapintható volt a levegőben, főleg azért, mert Hiccup iszonyatos haragra gerjedt, amiért Astrid ilyet mondott neki.

- Már megbocsáss, de a feltételezés is sértő. És ha már itt tartunk, le se tagadhatnád, hogy farmon nőttél fel, mert csak egy olyan lány beszélhet ilyen alpári módon!

- Érdekes, ez az alpári lány tegnap még nagyon jó volt neked – üvöltözött a fiúval Astrid. Nagyon bántotta most minden szó, amivel illette a fiú, hiszen azok után, amik történtek köztük, ő már igazán bízott benne, hogy lehet még valami komoly is a kettejük kapcsolatából.

- Amíg meg nem tudtam, milyen rémes, amikor valaki próbál vele valami jót tenni – vágott vissza Hiccup, majd kikapott egy kávét a hüledező Tuffnut kezéből, és kiviharzott vele a konyhából, de előtte még egy lesújtó pillantást vetett a dühös és egyben értetlen Astridra. A három fiatal meg sem tudott szólalni percekig, majd végül Tuffnut törte meg a csendet.

- Hugi – suttogta testvérének a fiú -, nem vagyok benne biztos, de azt hiszem, Hiccup és Astrid szexeltek!

- Tényleg, Tuff? Komolyan? - kérdezte gúnyosan Ruffnut, közben a fejét fogta, és azon gondolkodott, hogy lehet neki ilyen nehéz felfogású testvére.


Hiccup dühösen kiment a lakás hátsó udvarán lévő teraszra. Látta, hogy az asztalon van Ruffnut cigarettás doboza, és ő épp olyan mérges volt, hogy nem érdekelte, miben maradtak Astriddal, most szüksége volt egy kis nyugtató hatású nikotinra. Leült, majd rágyújtott, és minden erejével azon volt, hogy lecsillapodjon. Hihetetlen ez az Astrid, sőt, minden csaj egyformán szörnyű. Voltak már nehéz esetek, és Astridról igazán azt gondolta, hogy ő jó értelemben nehéz eset, de mostanra kezdte úgy érezni, hogy tévedett, és lehet, többet képzelt ebbe az egészbe, mint amennyit valójában ér. Viszont, ha arra gondolt, amik történtek köztük, teljesen elgyengült, még a gondolatba is beleremegett és a cigaretta is majdnem kiesett a kezéből. Hogy lehet valaki egyszerre ilyen kiállhatatlan és ellenállhatatlan?
Tisztában volt vele, hogy sokat köszönhet Astridnak, de most igazán úgy érezte, hogy bőven bizonyított a lánynak arról, hogy komolyan gondolja, amiket mondott neki, és amit érez iránta. Ilyen nyálas dologra, mint ez a tegnapi, biztosan nem lenne képes másért. És mi a hála? Astrid semmire sem emlékszik. Akárhogy is próbálta magát meggyőzni arról, hogy ez nem nagy dolog, egyszerűen nem ment. Csak egyszer erőlteti meg magát valakiért az életben, és az ilyen lazán megfeledkezik róla, pedig igazán fontos lett volna, hiszen ezzel is csak bizonyítani akart.

- Hé, haver, – szólt halkan Tuff, ahogy megjelent a teraszon és leült Hiccup mellé.

- Hé – mosolyodott el Hiccup, majd barátságosan belecsapott Tuff tenyerébe. - Bocs az előbbi jelenetért, nem akartam, hogy szem-, vagy fültanúi legyetek. Amúgy kösz a kávét!

- Neked bejön Astrid – jelentette ki a szőke fiú. Hiccup először tátott szájjal bámult a másikra, nem jött szó a szájára, majd zavartan elnevette magát.

- Hát – kezdte határozatlanul, mert nem tudta, hogy tagadja-e még a dolgot vagy sem -, igen. Tessék, kimondom, nagyon bejön. Elegem van a titkolózásból, semmi értelme.

- Titok?

- Az. Mielőtt eljöttünk ide, tudod, volt otthon az a vihar. És én meg ott töltöttem az éjszakát nála, – Hiccup annyira zavarba jött, hogy képtelen volt befejezni a mondandóját. - Tudod, mit? A többit a fantáziádra bízom.

- Szóval akkor ti most jártok? - kérdezte alig érthetően, mivel a szája tele volt fánkkal.

- Nem – sóhajtozta csalódottan Hiccup. - Illetve nem tudom. Az eddigieket elnézve, azt hiszem, csak véletlenül történt.

- Pontosabban hányszor is történt meg ez?

- Öhm, ezt most miért kérdezed? - dadogta a fiú.

- Mert Astrid azt mondta, „tegnap még jó volt neked".

- Áh, hogy arra gondolsz. Őszinte leszek, tegnap történt meg harmadszorra.

- Szóval azt akarod mondani, hogy véletlenül háromszor lefeküdtetek? Lehet, hogy nem vagyok okos, de ezt még én sem veszem be – nevetett Tuffnut, majd ő is rágyújtott egy cigarettára.

- Tegnap tisztáztam a dolgokat, de mára nem emlékezett semmire sem. Szóval feleslegesen töröm magam – magyarázta, közben érezte, ahogy egyre jobban elönti ismét a düh. - Igazából nem is értem miért idegesítem magamat ezzel. Csak dühít, hogy ha megszakadok sem felelek meg neki, de azt hiszem, ennyi volt.

- Én nem hamarkodnám el a dolgot – próbált közbe szólni Tuff, de Hiccup látszólag hajthatatlan volt.


- Komolyan nem értem mi baja! - dühöngött Astrid barátnőjének. - Tegnap este még semmi baja nem volt. Én emlékszem, hogy hazaértünk és...

- És? - kérdezte kíváncsian Ruffnut.

- Hát, szóval mi – motyogta bátortalanul a szőke lány.

- Szórakozol? Mikor volt rá alkalmatok? Vagy még otthon történt? - fogta a fejét Ruff.

- Hát, ami azt illeti nem – válaszolta félve Astrid.

- Hihetetlenek vagytok, hogy nem bírjátok megállni – fakadt ki Ruffnut.

- Sajnálom, én nem tudom hogyan történt, azt sem, hogy miért, én csak – dobta le magát a kanapéra barátnője mellé. Teljesen tanácstalan volt.

- Azt hittem minden oké köztetek, de te nem úgy nézel ki. Lehet, jobb lenne egy kis gondolkodási idő mindkettőtöknek. Mit szólnál hozzá, ha elmennénk ketten vásárolni? Dumálhatnánk csak ketten, és nem mennek a pasik az agyunkra – javasolta lelkesen Ruffnut.

- Jó lenne, de bármilyen nehéz is lesz, muszáj beszélnem Hiccuppal. Jó lenne pontot tenni az ügy végére.

- Persze, megértem. Csak jó lett volna elszabadulni kicsit az őrültektől indulás előtt.

- Bocsi, ígérem, lerendezem, és ha nem most, akkor otthon elmegyünk lovagolni csak ketten – mondta mézes-mázos hangon, mert nagyon bánta, hogy elhanyagolja a legjobb barátnőjét, egy olyan balek miatt, mint Hiccup. Mert, ahogy viselkedett vele, amiatt más jelzővel nem tudja illetni.

- Jó, menj! De semmi etye-petye!

- Ha-ha – gúnyolódott Astrid, majd elindult megkeresni Hiccupot. Kiment az udvarra, de ott csak Tuffnut, Fishlegs és Snotlout beszélgettek.

- Hali srácok! Nem láttátok Hiccupot?

- Az előbb ment fel a szobájába. Megbeszéltük, hogy elmegyünk egy közeli játékterembe a srácokkal, és elment kicsit rendbe szedni magát – magyarázta Fishlegs.

- Remek. Köszi!

Astrid gyorsan felsietett az emeletre, hogy időben beszélhessen a fiúval, mert ki akarta használni a maradék időt, amíg még itt vannak, és vele szeretett volna menni a városba.

- Hát itt vagy – mondta megnyugodva, amikor megtalálta a szobájukban Hiccupot. - Végre megtaláltalak!

- Ennek egyesek jobban örülnek, mint mások – duzzogta.

- Mire véljem ezt a viselkedést? - értetlenkedett a szöszi.

- Nyugodtan vedd annak, aminek akarod, már nem érdekel. Már tudom, hogy igazából komolyabban gondoltam ezt az egészet kettőnkkel, mint te. Ami csak azért durva, mert életemben először teszek meg ilyen nevetséges és nyálas dolgot valakiért, de csak azt akartam, hogy neked jó legyen!

- Hiccup, sajnos nem értem mit értesz a nevetséges, nyálas dolog alatt.

- Hát pont ez az. Annyira érdekelt csak az egész, hogy simán elfelejtetted. Neked semmi sem elég jó!

- Na, állítsd szépen takarékra a szád, mert lehet, hogy nem tiszta minden a tegnapból, de te akkor sem beszélhetsz így velem! - rivallt rá kegyetlenül a lány.

- Azt csinálok, amit én szeretnék, mert bár meg volt az esélyed arra, hogy beleszólj miként is viselkedjek, de félvállról vetted. Én pedig belefáradtam. Egész eddig próbáltam neked megfelelni, a versenyt is megnyertem neked, visszaszereztem a szakmai hitelességedet az emberek szemében, de neked sem ez, sem minden más nem volt elég. Sajnálom Astrid, de úgy tűnik tényleg jobb lesz, ha hanyagoljuk ezt, ami kettőnk között történt. - Hiccup egy pillanatra sem állt le a szavakkal, hiába látta, hogy Astrid nem egyszer próbálta félbeszakítani.

- Én igen is viszonzom azt, amit tőled kaptam! Ha nem így lenne, szerinted lefeküdtem volna veled?

- Szóval azért feküdtél le velem, mert úgy érezted tartozol ezzel?

- Mi? Dehogy! Miért kell kiforgatni a szavaimat? - Astrid a végén már kiabált a fiúval. Nem értette, miért ilyen nehéz a felfogása, meg különben is, mi a fene történt az este, amin így kibukott?

- Tudod mit? Nem érdekel, felejtsük el, ami volt. Mindent – vágta rá mérgesen Hiccup, majd kiviharzott a szobából. Astrid fel tudott volna robbanni a dühtől, amit érzett. Már ő is úgy volt vele, hogy nem érdekli az egész. Ha Hiccup ilyen könnyen megsértődik, és neki ez a járhatóbb út ahelyett, hogy megbeszéljék, akkor legyen. Ennyi volt.


- Ruff, húzzunk el innen! - fakadt ki Astrid a teraszon beszélgető lánynak. A többiek szabályosan megijedtek tőle, Hiccup pedig próbált úgy tenni, mintha nem érdekelné a szöszi zaklatottsága.

- Öhm, most mi ez hirtelen? - értetlenkedett a lány, közben elnyomta a cigarettát, amit elszívott.

- Nem akarok itt lenni, menjünk el valahová. Ezt akartad nem?

- Hát jó, akkor menjünk el, hozom a tárcám!

- Astrid, minden rendben? Kissé feszültnek – Kezdte aggódóan Fishlegs, de Astrid dühösen félbeszakította.

- Semmi! Minden a legnagyobb rendben van – rivallt rá, de közben végig Hiccupot nézte, és ha szemmel ölni lehetne, meglehet, hogy a fiú holtan esett volna össze. Nem érdekelte Astrid idegessége, egyszerűen csak hátat fordított neki.

- Készen állok! - tért vissza kitörő lelkesedéssel Ruff. Astrid rögtön megragadta a kezét, és maga után rángatta kifelé a házból. Jó sokáig sétáltak, és csak pár szót váltottak. Astridról lerít a csalódottság, és a szomorúság. Dühös már nem igazán volt, csak úgy érezte, mintha összetörték volna a szívét. Biztos volt benne, hogy Hiccuppal minden rendben közöttük, hiszen tegnap sem történt volna meg újra az a dolog, ha ez nem így lenne. Vagy talán valóban csak kihasználta? És ez az egész cirkusz, amit most leművel csak a fedősztori a hazugságára? Már úgy érezte nem is akarja tudni, viszont így sem volt jó, mert nem volt semmi, amivel hitegethette magát, hogy jobb legyen. Szerette volna hinni, hogy Hiccup tényleg azért tette meg ezt vele, mert valahol legbelül érez iránta valamit, és nem csak szórakozásból. Nem bírta volna elviselni, ha nem így lenne, ahogy azt sem, hogy legelső alkalommal egy olyannak adta oda magát, aki simán kihasználta.

- Astrid! Figyelsz rám egyáltalán? - kérdezte értetlenül Ruffnut a látszólag magába zuhant barátnőjét. Épp egy ruhát mutogatott neki, amit talált, mert időközben betévedtek egy boltba. Astrid a gondolkodásban fel sem fogta merre mennek, igazából csak ment Ruff után.

- Persze! Nagyon csinos ez a ruha, tetszik.

- Na jó, ki vagy te, és mit tettél a barátnőmmel? - nevetett Ruffnut, majd visszaakasztotta a rózsaszín, fodros ruhát, amiről szent meggyőződése volt, hogy Astrid akkor sem venné fel, ha az egyetlen ruha lenne, amit választhat a meztelenkedésen kívül.

- Hiccup nem akar semmit tőlem – bökte ki a fájdalmas valóságot a szöszi. Ruff tudta, hogy nem ez a megfelelő hely arra, hogy ezt megbeszéljék, így a következővel állt elő:

- Van itt a közelben egy kávézó, meghívlak valamire, és megbeszéljük a stratégiát!

- Stratégiát?

- Azt bizony – vigyorgott a lány.


- A nők mind bolondok! - mérgelődött Hiccup. Már a játékteremben bowlingoztak, amikor hirtelen a fiú újra rákezdett az idegeskedésre. Talán az hozhatta ki belőle, hogy a harmadik menetet játsszák, de ő folyamatosan bénázott és kikapott, pedig otthon is sokat jártak játszani. Tuffnutot kivéve a többiek nem nagyon értették a kiborulásának okát, és igazából rákérdezni sem nagyon mertek.

- Én is ezt mondom már jó ideje. Szerinted nekem miért nincs barátnőm? - kérdezte felvont szemöldökkel a szőke srác. Erre a többiek összenéztek, Fishlegs és Snotlout pedig halkan el is nevették magukat.

- Igen, bizonyára a nőkkel van a baj – vihogott Snotlout.

- Mondja az, akinek már az idejét se tudom, mikor volt utoljára nője – kötekedett Tuff.

- Hát, – kezdte bizonytalanul a fiú. - Annak is meg van az oka. Tudod, én nem mindet akarom, csak egyet.

- Róla akár le is tehetsz, mert ő az enyém lesz – tette hozzá diadalmasan Fishlegs. A két fiú szemei ismét villámokat szórtak egymásra, és a játékban igyekeztek felülmúlni egymást.

- Nem értem, miért nem beszélitek meg – magyarázta Tuffnut. - Bár én azt sem értem, hogy hogyan kezdődött ez az egész köztetek.

- Azt én sem. Azt hiszem, azóta bejön, hogy először találkoztam vele. A többi pedig valahogy jött magától, a közös edzések a körzetire, meg csak simán mikor kimentünk lovagolni. Azt hiszem, valahogy akkor dőlt el ez az egész, amikor megnyertem a versenyt, és úgy volt, hogy hazamegyek. Aztán csak miatta nem mentem, és azóta furcsán más a kapcsolatunk, és a vihar estéjén pedig – ecsetelte, de aztán előtörtek belőle a forró emlékek, és zavarában képtelen volt folytatni.

- Mi? Mi történt közted és Astrid között? - kapta fel a fejét Snotlout, és erre már Fishlegs is felfigyelt.

- Öhm, semmi srácok, tényleg!

- Minek titkolózol előttük? A barátaid te állat – magyarázta Tuffnut, közben elővett egy szál cigarettát és rágyújtott.

- Azt ne mond, hogy megdöntötted a megdönthetetlent – idegeskedett Snoutlout. - Astrid Hoffersont, aki soha nem adta oda magát senkinek sem? Kizárt dolog!

- Megtennéd, hogy nem beszélsz úgy róla, mintha valami elérhetetlen szajha lenne? - morogta kissé ingerülten Hiccup. A fiúk le voltak döbbenve.

- Uramisten, ti lefeküdtetek egymással – vigyorgott Fishlegs. Hiccup lángoló arccal tűrte a többiek nevetését és gúnyolódását.

- De várjunk, hiszen te egy hónap múlva hazamész! - kapott a fejéhez Tuffnut.

- Ez életed első helyes észrevétele volt – mondta Hiccup. - Szerinted miért olyan kiborító a dolog?

- Na jó, nyugodjunk meg! A következő kört én fizetem, kivéve neked Tuff. Bocs, de ma még élve akarok hazajutni, és így is te vagy a sofőr, ami önmagában egy halálos merénylet. Hiccup te pedig elmesélsz mindent, és majd mi segítünk! - jelentette ki Snotlout. A többiek csak pislogtak, ki gondolta volna, hogy ez a srác tud jó fej is lenni, nem csak egy egoista paraszt.

- Engem megvettél – tette hozzá Tuffnut, Fishlegs meg csak bólintott egyet.

- Kösz srácok, ez rendes tőletek – mosolyodott el Hiccup is végre.


- Mit hozhatok a hölgyeknek? - kérdezte egy jóképű pincér Astridtól és Ruffnuttól, akik épp, hogy helyet foglaltak a kávézóban már rohant is hozzájuk ez a srác.

- Két limonádét kérünk – zavarta le gyorsan Ruff a rendelésüket. Normális esetben addig marasztalja az ilyen helyes fiúkat, amíg lehet, de most Astrid ügyével akart foglalkozni. Így hát csak vágyakozva nézte az egyre távolodó pincért.

- Tudod, úgy érzem, hogy ha a tegnapi buli nem lett volna, talán most nem itt bőgnék neked – magyarázta Astrid, aki az óta többszöri sikertelen próbálkozás után végül már képtelen volt visszatartani egyre csak kitörni készülő könnyeit.

- Nyugodj meg, csajszi! - simogatta meg barátnője hátát Ruff. - Beszéljünk kicsit a tegnapról, és akkor hátha meg lesz, mi a baja ennek az idiótának.

- Ruffnut, alig emlékszem dolgokra a tegnapból.

- Igaz is, már próbáltalak korábban felvilágosítani, csak nem jött össze – ugrott be a szőke lánynak, így hát elmesélte töviről-hegyire az este történéseit. Kisebb hatásszünetet tartott, amikor a pincér fiú visszatért a rendeléssel, és ismét nem bírta levenni róla a szemeit. Ezt valószínűleg ő is észrevette, így gyorsan letette a poharakat, és már tovább is állt.

- Hiccup verekedett értem? - akadt ki Astrid, ahogy a másikat hallgatta.

- Hát igen, mert a csávó állítólag már eléggé rád mozdult.

- Ez szörnyű. Én meg nem is emlékszem erre, pedig jövök neki miatta – fogta a fejét Astrid, és az asztalba tudta volna verni, amiért ilyen szerencsétlenül leitta magát tegnap.

- Igazából, szerintem nem ezért haragszik rád – nevette el magát Ruff, majd rágyújtott egy cigire.

- Jézusom, mit csináltam? - hüledezett a lány, és szinte az asztal alá csúszott szégyenében.

- Te semmit sem csináltál, de Hiccup mondhatni szerelmet vallott neked. Tudod kért neked egy dalt, amire aztán táncoltatok is. Hoobstanktől a Reason-t kérte, mivel én elmondtam neki, hogy az a kedvenced – magyarázta Ruffnut. - Azonban sajnos fogalmam sincs mi történt, miközben táncoltatok, hogy mondott-e neked valamit, mivel nem voltam veletek. Mi utána csatlakoztunk hozzátok. - Astrid próbált emlékezni a dologra, és ahogy felidézte magában a dalt, nagyjából be is ugrott neki a dolog. Nem csak táncoltak, de Hiccup meg is csókolta, sőt tényleg szerelmet vallott neki. A felismeréstől egyszerre volt boldog és dühös, amiért Hiccup ilyen kedves volt vele, ő pedig azzal hálálta meg, hogy semmire sem emlékezett.

- Én tényleg rémes vagyok – ennyi volt, amit hozzá tudott tenni a dolgokhoz. - Ruff, már emlékszem! Felkért táncolni, megszólalt a dalom, aztán azt mondta szeret.

- Hűha.

- Bocsánatot kell kérnem tőle! - pattant fel Astrid, és épp a cuccait kezdte el szedni, amikor Ruff karon ragadta és visszatessékelte a székre.
- Várj egy kicsit! Először is, nincsenek is otthon, valamint azt sem tudjuk, hogy hol van a játékterem, ahol vannak! Másrészt pedig, nem lehet, hogy mégis így jó, ahogy most van?

- Nem értem, miért mondod most ezt nekem. Eddig te bátorítottál – értetlenkedett Astrid.

- Igen, de – magyarázta szomorú tekintettel. - Gondolkoztál már azon, hogy mi lesz, ha visszamegy? Mármint, egészen biztos, hogy bele akarsz vágni egy olyan dologba, aminek már tudod, mikor jön el a vége? Nem lehet, hogy jobb ez így mindkettőtöknek?
Astrid szótlanul bámulta hol Ruffnutot, hol csak maga elé. Hogy gondolt-e erre? Folyamatosan ez aggasztja. Talán Hiccupnak is jobb lenne nem nehéz szívvel visszautaznia, hogy ne kelljen őt úgy itt hagynia. Bár lehet, az sem lenne könnyebb, ha nem tennének semmit, és mindketten azon gondolkodnának mi lett volna ha.

- Tudom, hogy ilyen körülmények között ez nehéz, és most sem azért mondom ezt, mert nem akarom, hogy együtt legyetek. Nagyon jól néznétek ki együtt, de biztosan kibírnátok a távkapcsolatot? - folytatta Ruffnut.

- Nem kérhetem tőle, hogy máshogy élje az életét csak miattam – motyogta szomorúan Astrid. - Azt hiszem, jobb lenne neki nélkülem.


- Igen! Öt meccsből öt – kiáltott győzedelmesen Snotlout. - Na, hogy ízlik a vereség a népnek?

- Nyomd már el magad! Csaltál! - hordta le Tuffnut a fiút.

- Hülye vagy? Hogyan csaltam volna?

- Azt nem tudom, de biztosan így van! - Hiccup és Fishlegs jót nevetett a két fiú veszekedésén. Hiába a jókedv, a fiú nem tudta teljesen leplezni az aggodalmát.

- Hogy érzed magad? - kérdezte barátságosan Fishlegs.

- Kicsit jobban. Nem tudom, mi lesz velem nélkületek Denverben – mosolygott Hiccup. Ezek a pasis délutánok valahogy másak, mint az otthoniak. Nem keveredik semmilyen bajba, és mégis nagyon jól érzi magát a srácokkal. Nem is lehet hasonlítani a denveri barátaihoz, akiket már nem is igazán tartott azoknak, mióta megismerte ezeket az embereket. Kissé kezdte úgy érezni, mintha mindig is közéjük tartozott volna, és így sokkal jobb volt minden.

- A végén még zavarba hozol – nevetett Fishlegs. - És mi lesz Astriddal?

- Nem tudom. Össze vagyok zavarodva kicsit, mert úgy érzem, hogy már félig a részemmé vált. Totál elképzelhetetlen nélküle akárcsak egy nap is. Viszont másrészről nem akarok űrt hagyni magam után, ha elmegyek – magyarázta szomorúan Hiccup.

- Ezzel már elkéstél.

- Ezt miből gondolod?

- Haver, nekünk is nagyon hiányozni fogsz, és ha ez így van, akkor képzeld el, neki mennyire fogsz majd – magyarázta Fishlegs. Nem kellett semmit elképzelnie a fiúnak, hiszen nagyon is tisztában volt ezzel a ténnyel.

- Tudom – ennyit tett hozzá mindössze.

- Gondolkodtál már azon, hogy talán emiatt ilyen veled? Nem azért viselkedik veled így, mert nem akar veled komoly dolgokba kezdeni, hanem csak fél, hogy megsérültök. Hiszen te elmész, és gyakorlatilag a ti kapcsolatotok dátumhoz van kötve. Szerintem az ő helyében bárki így viselkedne.

- Erre még egyáltalán nem gondoltam – kapta fel a fejét Hiccup. - Azt mondod, hogy azért csinálja ezt, mert nem akarja, hogy úgy menjek vissza, hogy szenvedjek amiatt, hogy itt kell hagynom? - Fishlegs válasz helyett csak bólintott egyet, Hiccuppal pedig fordult egyet a világ. Olyan egyszerű volt megfejteni, mégis ez volt az utolsó dolog, amire gondolt. Abból indult ki, hogy a lány már a megismerkedésük óta sokszor durván viselkedik vele, gondolta, ezek a dolgok is annak tudhatók be. Közben csak egyfajta védekezési mechanizmus mindkettejükért. Hiccupot viszont nem érdekli a távolság, ő akkor is szeretni fogja, ha több kilométerre lesznek egymástól, és csak ritkán találkozhatnak.

- Egy barom vagyok – jelentette ki a fiú. Fishlegs elnevette magát.

- Dehogy vagy, csak belezuhantál Astridba.

- Bocsánatot kell tőle kérnem! Borzasztóan viselkedtem vele – mondta Hiccup, és azonnal felpattant a székből, hogy Astridhoz siessen. Aztán mikor megindult volna eszébe jutott, hogy feltehetőleg otthon sincsenek, és ekkor néhány káromkodó szó után visszahuppant a székbe.

- Nyugodj meg! Nemsokára vissza kell indulnunk, bőven lesz alkalmad még megbeszélni vele. Legalább addig gondolkozol, mit akarsz mondani pontosan – nyugtatta barátját Fishlegs.

- Igen, igazad van.


Astrid és Ruffnut épp visszaértek a lakáshoz, és meglepődve tapasztalták, hogy a fiúk még sehol. Gondolták kihasználják az időt, és bepakolnak addig. Astridban különböző érzések kavarogtak, hogy mit mondjon végül Hiccupnak. Túlnyomó részt úgy érezte, hogy bármennyire is fáj neki, el kellene engednie a fiút, hogy nehéz szív nélkül mehessen haza. Ezek a zavaros gondolatok újabb könnyeket csaltak a szemébe, és az ágy szélén ülve arcát tenyereibe temette. Ruffnut szomorúan vette tudomásul a dolgot, és egyre csak azon gondolkozott, mi lenne a legjobb mindkettejüknek. Nem akarta zavarni barátnőjét, tudta, hogy ezt a háborút, ami a lelkében zajlik most, egyedül kell megvívnia, de ettől még fájt neki is így látni, az amúgy erős és vakmerő Astrid Hoffersont.

- Ami igaz, az igaz. Verhetetlen vagyok a pályán is és a bowlingban is – magyarázta fennhangon az épp hazaérkező társaságból Snotlout. Mindenkinek nagyon jó kedve volt, Hiccup is kicsit felszabadultabb volt egészen addig, amíg meg nem látta az aggodalmas tekintetű Ruffnutot. Ránézett, és egyszerűen rá volt írva, hogy „Astrid nincs jól". A többiek is elhallgattak, ők is érezték a feszültséget a levegőben. Hiccup mély lélegzetet vett, mielőtt felindult volna a lépcsőn. Halkan bekopogott a szobájukba, ahol Astrid már indulásra készen állt, és épp a földszintre indult volna a többiekhez.

- Szia – köszönt bátortalanul Hiccup. Astrid még mindig könnyes szemekkel, bámult a kissé kétségbeesett fiúra.

- Te sírtál?

- Nem – mondta lekezelően, és egy laza mozdulattal félrelökte a fiút, és elsétált mellette. Hiccup teljesen jogosnak érezte, amit a lány tett, viszont ennek ellenére is mindenképp beszélni akart vele.

- Kérlek, siessetek, minél hamarabb otthon akarok lenni – mondta könnyes szemekkel, megtörve a szőke szépség. A többiek egy szó nélkül mentek csomagolni, úgy érezték, ez most nem a viccelődés ideje. Ruffnut kikísérte Astridot, és betették az autóba a csomagját.

- Jól vagy? - kérdezte Ruff.

- Persze – mondta mosolyt erőltetve a lány.

- Mihez akarsz kezdeni?

- Minden, amit tudok, hogy most hazamegyek és elmegyek éjszakai lovaglásra Viharbogárral. Kiszellőztetem kicsit a fejem – magyarázta, és bár mosolygott még mindig a szemeit törölgette. Beszélgetésüket a kiérkező Tuffnut zavarta meg, aki szó szerint bedobta a táskáját az autóba.

- Muszáj dobálni azt az istenverte táskát? - üvöltött rá Ruffnut.

- Most mit vagy úgy oda? Attól, hogy Astrid magába zuhant, neked még nem kell idegbetegnek lenni – vágott vissza Tuff. A két testvér hangos veszekedésbe kezdett, amitől Astrid szíve szerint az autó ajtajába verte volna a fejét. Más se hiányzott, csak hogy még ezt is hallgatni kelljen. Lassan a többiek is megérkeztek indulásra készen. Mielőtt útnak eredtek volna Ruffnut leellenőrzött mindent, és bezárta az ajtókat.

- Felkészült mindenki a második menetre? - kérdezte idétlenül vigyorogva Tuffnut. Fishlegsnek már előre kavargott a gyomra a fiú vezetési stílusától, pedig még el sem indultak. Most kivételesen Snotlout ült Tuffnut mellé, mert Astrid ragaszkodott hozzá, hogy Ruff mellé üljön, hogy Hiccupnak véletlenül se legyen lehetősége beszélni a lánnyal. Nem akarta hallani, ahogy visszautasítja, vagy ilyesmi, próbálta kímélni magát a fájdalomtól. Amint hazaérnek, ez az egész már csak egy fájdalmas emlék lesz, és többé nem keresi a fiút.
A versenyt is meg fogja oldani egyedül, hiszen eddig is sikerült neki, szóval, még ha vérző szívvel is, de ezután is menni fog. Egész úton rá se nézett a fiúra, amit az észre is vett. Nem értette, hogy miért drámázik most Astrid, miért nem jobb, ha megbeszélik? Bár talán erre mondják azt, hogy edd meg, amit főztél? Ő is nagyon durván viselkedett vele, és nem hagyta szóhoz jutni, amikor ő beszélni szeretett volna vele. Mindenesetre, akkor sem hagyja annyiban, mindenképp beszélni fog vele. Ha most nem is, akkor majd otthon náluk, hiszen Fogatlan még náluk van, és akkor elkerülhetetlen lesz, hogy beszéljenek.

- Tuffnut, az ég szerelmére! Ne nyomd padlóig azt a kurva gázt! - üvöltött ismét testvérére Ruffnut.

- Fogd már be a szád! Nálad a kormány? Ha nem tűnt volna még fel, én vagyok a sofőr, szóval úgy vezetek, ahogy nekem jó – rivallt rá a fiú. Olyan gyorsan haladt, hogy még Snotlout is, aki általában bulisnak találja a száguldozást, még ő is görcsösen kapaszkodott. Fishlegs és Hiccup csak nevettek, amikor az ikrek újra elkezdtek veszekedni, Snotlout pedig, mint egy megszeppent kisfiú, összeszorított szemhéjakkal ült Tuff mellett.

- Mi a helyzet bowling király? - gúnyolódott Hiccup.

- Kuss legyen! Csak valami belement a szemembe – magyarázkodott a fiú. Astrid egyszerűen nem tudott nevetni, csak töretlenül bámult kifelé az ablakon. Hiccup reménykedett, hogy legalább ettől a nevetséges helyzettől kicsit jobb kedve lesz, de semmi. Már nagyon várta, hogy hazaérjenek, megölelje, megcsókolja és minden rendben legyen most már végleg közöttük, és csak magáénak tudhassa. Astrid ugyan nem, de Ruffnut észrevette, hogy Hiccup folyamatosan a lányt bámulja.
Nagyon kíváncsi lett volna, mi jár a fejében, de barátnője jelenlétében ezt nem tudta megkérdezni, így hát eldöntötte, hogy kérdőre vonja a fiút érkezéskor. Ez hamarabb eljött, mint ahogy ők várták így, hogy Tuffnut a megengedettnél jóval gyorsabban száguldozott. Snotlout, ahogy kiszállt az autóból, még a földet is képes lett volna megcsókolni, hogy ezt az utat épségben megúszta. Először Astridékhoz mentek, mivel ott tették ki őt is és Hiccupot is.

- Neked elment az eszed ember! - hordta le barátját a fiú.

- Ideértünk, nem? - vont vállat Tuff. - Nem értem mit rinyál mindenki. Amúgy is sietnünk kellett haza, mert nekem fontos dolgom van!

- Nekem ezt eddig nem említetted – értetlenkedett Ruffnut. - Mi olyan fontos?

- Hát, az nem tartozik rád!

- Tuffnut! - rivallt rá testvére.

- Jól van! - fakadt ki a fiú, és már-már sírva fakadt. - Nagyon hiányzik már Böff! Haza akarok menni, és megölelni! - mondta, majd visszafutott az autóba. A többiek elnevették magukat, mert pont valami ilyesmire számítottak a rettenetes ikerpár férfi tagjától.

- Hiccup! Tudnánk váltani pár szót? - kérdezte halkan Ruffnut, majd kissé távolabb a többiektől maga után invitálta a fiút.

- Miről lenne szó?

- Mik a terveid Astriddal? - tért rögtön a lényegre.

- Öhm – hebegte Hiccup. - Hát szeretnék vele beszélni.

- Ha ezek után kidobod, ember, én széttéplek!

- Mi? Miért akarnám kidobni? - kérdezte meglepődve.

- Hát-hát nem akarod?

- Nem.

- De nekem ő azt mondta, hogy – kezdte volna Ruff, de aztán Hiccup félbeszakította.

- Igen, tudom, hogy szörnyű dolgokat mondtam neki, de én nem akarok róla lemondani. Szükségem van rá, és már nem is tudnám elképzelni egyetlen napomat sem nélküle – magyarázta kissé zavartan a fiú.

- Azta! Nos, akkor jól teszed, ha beszélsz vele, mert Astridnak szent meggyőződése, hogy részedről ennyi volt a történet. Azért nem áll veled szóba, mert attól fél, hogy azt fogod mondani neki, többet ne is találkozzatok – ecsetelte a kínos tényeket Ruffnut. Hiccup ledöbbent, de valahol megértette, miért is gondol ilyeneket a szöszi, hiszen elég világosan a tudtára adta neki, hogy jobb lenne mindkettejüknek, ha hanyagolnák egymást.

- Ruffnut, menjünk már! - kiabálta Tuffnut. A lány még barátságosan megveregette Hiccup vállát, majd az autóhoz szaladt türelmetlen testvéréhez, és a két rajongójához, akik szinte egyszerre kezdtek rá újra az ömlengésre Ruff iránt. Miután elhajtottak, Hiccup és Astrid szótlanul álltak a háztól alig pár méterre. Astrid lehajtott fejjel a földet bámulta, nem tudta mit mondjon, így inkább elindult befelé.

- Astrid! - szólt utána Hiccup.

- Tudom, Fogatlant szeretnéd elvinni. Hát, tudod merre találod, jól ismered már a házunkat ugyebár – mondta, és továbbra sem akart a fiúra nézni.

- Ne már, Astrid! Kérlek, beszéljünk – szólt, és csak ment a lány után.

- Nem kell, nyugi! Megértettem, amit mondtál, és igazad van. Jobb, ha megkíméljük magunkat a dologtól.

- Micsoda? Nem értem miről beszélsz – értetlenkedett Hiccup, Astrid pedig érezte, ahogy egyre dühösebb lesz, és ha nem hagyja békén a fiú, akkor leüti, vagy legalábbis nagyon kiabálni fog vele.

- Már értem, mire gondoltál, amikor azokat a dolgokat mondtad nekem Nashvilleben.

- Felejtsd el, amit mondtam, egyáltalán nem úgy gondolom! - magyarázkodott tovább Hiccup, de a szőke lány csak nem akart megállni. - Astrid!

- Mi van már? - fordult meg dühösen, a táskáját a földre dobta, és úgy sétált oda Hiccuphoz, hogy a fiú azt hitte még meg is üti majd a lány. - Nem tudsz egy percre csöndbe maradni? Egyáltalán minek erőlteted még ezt? Azt akarod, hogy ne kelljen így visszamenned Denverbe, nem? Nem akarsz távkapcsolatot, sem semmi ilyesmibe belevágni. Nagyon szép volt, amíg tartott Hiccup, de ahogy te is mondtad, itt van vége a történetnek – fakadt ki sírva a szöszi, amikor Hiccup hirtelen és teljesen váratlanul magához ölelte. Úgy szorította, hogy kissé még fájt is Astridnak, és képtelen volt szabadulni az ölelésből.

- Engedj el Hiccup! - rivallt rá a lány.

- Nem!

- Ha nem engedsz el, sikítani fogok! – figyelmeztette.

- Tényleg? Szerintem nem fogsz tudni mivel sikítani – magyarázta vigyorogva.

- Szerinted ez vicces? Egy tapló vagy! Amúgy is mi az, hogy nem – Astrid szerette volna megkérdezni, hogy miért is ne tudna sikítani, de aztán megértette, amikor Hiccup félbeszakította egy csókkal. Astridnak esélye sem volt ellenkezni. Imádta minden érintését és csókját a fiúnak, csak ez az egy, ami pokolian fájt most neki. Miért csinálja ezt? Játszik az idegeivel? Csak arra tudott gondolni, hogy mi lesz, miután hazamegy, hogy nagyon sokáig nem érezheti Hiccup csókját. Végül csók közben patakokban kezdtek el folyni a könnyei, amit Hiccup észre is vett.

- Nem értelek – suttogta Astrid.

- Én sem magamat. Majdnem elengedtelek, pedig nem akarlak, mert te hozzám tartozol. Szeretlek, Astrid! – mondta halkan, közben végig a lány könnyes, égkék szemeibe nézett. - Veled akarok lenni, és nem csak addig, amíg itt vagyok. Azt sajnos nem tudom, hogy ez hogyan lesz kivitelezhető, de most nem is akarok rajta gondolkodni. Csak tisztázni akarom, hogy végre megértsd, nem érdekel a távolság sem most, sem később.

- Hiccup, – hebegte meglepődve a szöszi. - Miért mondod ezt most nekem?

- Hát, mert nem az zavar, hogy mi lesz velünk, ha elmegyek? - értetlenkedett a fiú.

- Igen, tényleg kicsit aggódom, de már tegnap óta nem gondoltam erre, hanem csak arra, hogy mennyire jó veled. Ezért is nem értettem, miért változtál olyan seggfejjé, amikor a buliról kérdezgettél. Aztán már tudom, hogy csak azért volt, mert bántott, amiért nem emlékeztem mindenre a hülye lerészegedés miatt – magyarázta szemeit törölgetve Astrid. - Viszont már nagyjából rémlik minden, és Ruff is mesélt pár dolgot.

- Öhm, és pedig?

- Tudom, hogy megvédtél tegnap attól a valakitől, meg táncoltunk a kedvenc számomra, és te szerelmet vallottál.

- És most ezért el fogod törni a karomat? - kérdezte kissé félénken Hiccup. Nem tudta, hogy Astrid hogyan viszonyul majd ehhez a kissé nyálas húzásához.

- Nem, nyugi – mondta, és már egy huncut mosoly megjelent az arcán. - A lábadat fogom eltörni.

- Hallod, te tényleg rémes vagy! - mondta duzzogva Hiccup, amin Astrid végre úgy igazán elnevette magát. Még mindig úgy álltak ott egymást átkarolva.

- Szóval, akkor mi most? - kérdezte némi értetlenséget tettetve a lány.

- Nos, azt hiszem igen – válaszolta a másik, aki zavarában a tarkóját vakargatta.

- Akkor mit szólnál hozzá, ha mutatnék valamit az istállóban, kedves pasim? - kérdezte ravaszul mosolyogva Astrid, és épp olyan közel hajolt Hiccup arcához, mintha meg akarná csókolni, majd az utolsó pillanatban mégis elhúzódott.

- Milyen aljas vagy! - mondta nevetve a fiú, és felkapta újdonsült barátnőjét, aki már ezen is csak vigyorgott, majd ismét megcsókolta.

- Nahát, mik vannak – mondta mosolyogva Bella a férjének. Az ablakon keresztül vette észre a két fiatalt, és épp megnyugodva tapasztalta, hogy hazaértek, amikor ez a látvány tárult a szeme elé.

- Mit nézel annyira? - kérdezte kíváncsian Dean, ő azonban nem fogadta olyan vidáman az elé táruló látványt. – Na, nem! Ez ki van zárva, ő az én kislányom!

- Meg se forduljon a fejedben, hogy kimész! Hagyd már őket, Astrid felnőtt és azt csinál, amit akar! - hordta le férjét, aki duzzogva visszahuppant foteljébe, míg felesége vidáman mosolyogva ment vissza a dolgára. Közben kint Hiccup még mindig a karjaiban tartotta Astridot, amikor megkérdezte:

- Szóval, mit szeretne mutatni az istállóban, Hölgyem? - kérdezte sunyin vigyorogva.

- Ha beviszel, megtudod - suttogta a fiú fülébe Astrid, akinek ezután több sem kellett, a karjaiban vitte be a lányt.