Hiccstrid - A nagy kaland

11. Városi kiruccanás

Walland, Tennessee

Astrid lassan kinyitotta szemeit. Az ablakon átszűrődő napfényből arra következtetett, hogy a vihar elmúlt. Egy meleg kezet érzett, amely a derekát átölelve pihent, tulajdonosa pedig szorosan a lányhoz simulva aludta az igazak álmát. Óvatosan megfordult, nem akarta felébreszteni Hiccupot.

Gyengéden végigsimított a fiú arcán, mely most olyan békés volt. A szőke lehunyta égkék szemeit, majd visszagondolt a tegnap estére. Kellemes borzongás járta át a testét, ahogy felelevenítette a Hiccuptól kapott minden érintést. Ahogy fokozatosan visszapörgetett minden történést a fejében, eszébe jutott, hogy a ruháik talán még mindig szétdobálva hevernek a lépcsőn, már ha az anyukája össze nem szedte őket. Nem akart kísérletezni a dologgal, így lassan próbált kiszabadulni a másik öleléséből, hogy gyorsan összeszedje a ruháikat, majd mihamarabb visszatérhessen szerelméhez. Ám ez korántsem volt olyan egyszerű elhatározás, mivel ahogy megpróbált kibújni a fiú öleléséből az visszahúzta magához. A mocorgásra Hiccup is felébredt.

- Hová akarsz menni? - morogta álmosan.

- Össze kell szednem a gönceinket. Nem tudom rémlik-e, de tegnap a nagy sietségben csak szétdobáltuk őket – magyarázta nyugtalanul a lány, és továbbra is szabadulni próbált. - Sietek vissza, ígérem!

- Egy perce van hölgyem – dünnyögte, fejét a párnába nyomva. - Számolni fogom!

Astrid miután elszabadult, magára tekerte a takaróját, és halkan nyitotta ki szobájának ajtaját, majd szinte macskalépteket megszégyenítően osont a lépcsőhöz. Amikor odaért megkönnyebbülve tapasztalta, hogy ruháik még mindig a földön hevernek.

Gyorsan összeszedte őket közben észrevette, hogy szülei kabátja és csizmáik még nincsenek a helyükön. Ebből arra mert következtetni, hogy valószínűleg még nem értek haza. Ennek tudatában megnyugodva tért vissza szobájába, a még mindig lustálkodó Hiccuphoz. Gyorsan visszabújt mellé az ágyba, mielőtt a fiú panaszkodni kezdene. A másik újra magához ölelte a lányt, aki ezúttal egyáltalán nem menekült.

- Meg tudnám szokni ezt az egészet – mondta a fiú, majd gyengéd csókot lehelt szerelme vállára.

- Hát én meg nem szeretnék minden reggel azon aggódni, hogy az anyám megtalálja a lépcsőn szétdobált ruháinkat, mert valaki nem bírt magával az éjszaka, és már a lépcsőn felfelé jőve fel akart falni – mondta morcosan Astrid. Hiccup ezen elmosolyodott.

- Érdekes, akkor nem volt ellenedre a dolog - mondta sunyin mosolyogva, majd apró csókokat nyomott a lány nyakára. Tudta, hogy ettől egyből megenyhül majd. Astrid lehunyta szemét, és élvezte a fiú gyengéd érintéseit. Minden egyes apró csók után eszébe jutott egy-egy kép a tegnapból, amitől kissé elpirult.

- Csak nem zavarba jöttünk? - gúnyolódott Hiccup. Astrid megfordult és jó erősen vállba vágta a kötekedő fiút. - Áú. Oké, oké felfogtam.

- Na azért - dünnyögte. Egyenesen egymás szemébe néztek, és néhány percig csak így voltak mozdulatlanul. Fel sem tűnt nekik, hogy mindketten lassan közelítenek a másik arcához, majd végül gyengéd csókban forrtak össze. Hiccup a lány arcát simogatta, Astrid pedig beletúrt a fiú hajába. Kezdetben lágy csókjuk fokozatosan ment át vad csókcsatába, ezzel egyre jobban feltüzelve egymást.

Hiccup keze lassan megindult lefelé a lány testén, melynek hatására Astrid halkan belenyögött a csókba. A lány gyengéden masszírozta szerelme fejét és a nyakát, teljesen belefeledkezve abba, amit csinálnak. Lassan ő is csúsztatta lefelé a kezét, amibe Hiccup beleborzongott. Már szinte teljesen elmerültek egymásban, Hiccup a lány fölé emelkedve csókolgatta annak nyakát, és cirógatta a felsőtestét.