Hiccstrid - A nagy kaland

13. Áldás vagy átok?

Walland, Tennessee

Hiccup ébresztő órája, ami a megszokottól eltérően most a mobiljáról szólt, már kora reggel csörömpölt. Ami még nem mindennapi dolog volt, az az, hogy az első csörgésre azonnal felkelt, és úgy érezte, majd kicsattan az energiától.

- Jó reggelt, Morgó! - köszöntötte vidáman a vén négylábút, ami csakugyan nem tartozott a napi teendői közé, sőt kifejezetten utálta, ha a kutya reggel a szobájában van. Viszont már megközelítőleg egy hete semmiért nem szól, mindennel meg van elégedve, és kitűnően érzi magát. Most is szaladt a fürdőszobába, hogy gyorsan rendbe szedje magát, felöltözzön és már el is kezdje a napot. Lerohant a földszintre, ahol nagybátyja épp reggelizett.

- Ha ezt nem látnám a saját szememmel, el sem hinném – motyogta döbbenten Gobber.

- Jó reggelt, Gobber! - vigyorgott Hiccup.

- Kinek jó ez a reggel? Annyi munkám halmozódott fel, hogy egész nap dolgozni fogok megint.

- Nekem nagyon jó a reggelem, mert ha reggel van, az azt jelenti, hogy egy újabb teljes napot tölthetek Astriddal – magyarázta Hiccup, és szinte elolvadt a széken.

- Tudod, az utóbbi egy hétben mást sem csináltok, csak együtt vagytok. Nem sok ez egy kicsit? - értetlenkedett Gobber.

- Már hogyan lenne sok, amikor kevesebb, mint egy hónapunk maradt egymásra?

- Csak, mert nem nagyon láttalak mással foglalkozni az utóbbi időben. Nem lógtok a srácokkal, és Dean panaszkodott, hogy Astrid néha vállalhatatlan időkben érkezik haza éjszaka – ecsetelte a tényeket Gobber.

- Szóval ő kért meg téged, hogy beszélj velünk – forgatta a szemeit mosolyogva Hiccup. - Nem értem miért nem örül mindenki velünk. Ennél jobban nem is alakulhattak volna a dolgok, erre olyan negatívak vagytok. Amúgy meg, vigyázok Astridra – fejtette ki álláspontját a fiú.

- Tudni sem akarom – fintorgott Gobber. – Viszont, komolyan mondom, hogy szükség lenne a segítségedre. Van egy komoly megrendelésem, aminek közeleg a határideje, és nem haladtam vele túl sokat.

- Az nem túl jó – sóhajtozta a fiú és lerítt róla, hogy teljesen másfele jár az esze.

- Úgyhogy, korán kezdünk dolgozni. Csak ezt az egyet kérem tőled, semmi többet.

- Jó-jó, persze. Most viszont mennem kell, mert a késést még a pasijától sem tűri el – vigyorgott Hiccup, majd barátságosan hátbaveregette nagybátyját, s azzal távozott.

- Kölykök – jegyezte meg Gobber, majd tovább reggelizett.


- Pajti! - örvendezett Hiccup. Fogatlan épp úgy örült gazdájának, mint fordítva, és alig várta, hogy végre lovagoljanak kicsit. - Készen állsz a mai edzésre?
Gyorsan felnyergelte a jószágot, majd elindult át a szomszédba, a Hofferson birtokra. Még mindig alig hitte el, ami mostanában körülötte zajlott. Most van minden a helyén, és úgy érzi, most él csak igazán. Vannak normális barátai, az új hobbija egyben a legjobb barátja, és együtt van a világ legdögösebb, legokosabb, legügyesebb nőjével, Astriddal. Kell ennél több?

- Jó reggelt, Mr. Hofferson! - köszöntötte barátságosan Deant, aki épp egy nyerget fényezett az udvaron.

- Reggelt! - préselte ki magából a férfi. Kedvelte a fiút, de amióta együtt van a lányával, azóta az egyik szemét mindig rajtuk tartotta, már amikor ez lehetséges volt, és nem tűntek el órákra, hol lovagolni, hol pedig a lánya szobájába. Hiccup érezte is, hogy megváltozott a Hofferson családfő hozzá való viszonyulása, így igyekezett minél kevesebbet a közelében lenni.

- Jó reggelt, Hiccup! - köszöntötte mosolyogva a fiút Isabella.

- Jó reggelt! Öhm, Astrid? - tért gyorsan a lényegre.

- Még mindig alszik. Szörnyű, sohasem szokott eddig aludni, de menj és ébreszd fel – bátorította az asszony. Dean erre felkapta a fejét, és épp valami nagyon rondát akart mondani, mire felesége lecsitította. Hiccup gyorsan bement a házba, mielőtt még tényleg a fejéhez vágnak valamit. Halkan felment az emeletre, egyenesen Astrid szobájába. Az ajtó nyitva volt, ahonnan tökéletesen rá lehetett látni az ágyra, és az azon alvó szőke lányra. Hiccup az ágyhoz sétált, majd leült, és amikor épp gyengéden meg akarta cirógatni szerelme arcát, feltűnt neki valami, amitől borzasztóan zavarba jött.
Astridon egy igencsak rövid, vékony pántos, fekete hálóing volt, ami elég keveset takart el belőle. Hiccup újra és újra végigmérte kedvesét, és nem bírt betelni még sokadjára sem ezzel a látvánnyal. Lassan az arcához hajolt, és gyengéd csókot lehelt az ajkaira, majd meglepődve tapasztalta, amikor Astrid átölelte a vállainál és viszonozta a csókot. A lehető legjobban magához húzta, hogy minél jobban elmélyítse a csókot, ezáltal Hiccup már teljesen a lány fölé emelkedett. Kezdte úgy érezni, hogy ezt az egészet előre eltervezte Astrid, mivel nem éppen olyan volt, mint aki most ébredt fel.

- Szóval, – kezdte volna Hiccup, egy pillanatra ezzel megszakítva a csókot, de akkor Astrid játékosan beleharapott az ajkába, s ezután folytatták heves csókcsatájukat, így megnehezítve a másik dolgát. - Ez a mai terv?

- Van ellene valami kifogásod? - kérdezte ravaszan vigyorogva a szöszi, majd egy ügyes mozdulattal felülkerekedett a fiún. Hiccup lassan csúsztatta fel a kezét Astrid combján, a lány pedig az alatta fekvő ingét gombolgatta ki. Lehajolt és gyengéd puszikkal borította be szerelme nyakát. Egyre jobban belemerültek egymás társaságába, amikor hangos csörömpölésre lettek figyelmesek.

- Francba! A mobilom – nyöszörögte Hiccup, Astridot pedig látszólag nem érdekelte a dolog.

- Felveszed? - suttogta szerelme fülébe, majd gyengéden megharapta azt.

- Hát, így biztosan nem – válaszolta lélegzetvisszafojtva. Nehezen, de sikerült előhalászni a mobilt a zsebéből, és nagyon nem örült a névnek, amit a kijelzőn olvasott.

- Az anyám az – sóhajtotta lemondóan. - Ezt muszáj felvennem.

- Csak tessék – mondta vigyorogva Astrid, de esze ágában sem volt leszállni Hiccupról, vagy abbahagyni, amit épp csinált.

- Hello, anya! - köszönt bele kissé zavartan.

- Szia, szívem! Sajnálom, hogy ilyen korán hívlak, csak szerettem volna hallani a hangod. Hogy érzed magad? - kérdezte kicsit aggodalmasan Valka. Astrid mindeközben egyre lejjebb haladt a csókjaival. Hiccup minden erejével azon volt, hogy csendben maradjon.

- Hát – hebegte a fiú. - Most épp egész jól.

Astrid halkan kuncogott a helyzeten, majd megfogta szerelme szabad kezét, hogy ismét felfedező útra indíthassa a testén. Hiccup ideges tekintettel próbálta kedvese tudtára adni, hogy talán ezt nem kellene.

- Ezt örömmel hallom. Astrid is jól van? - faggatózott tovább az édesanya.

- Hogy Astrid? - kérdezett vissza, amire a lány is érdeklődve kapta fel a fejét. - Nos, ő is jól van. Éppen készülnünk kellene a nyár végi versenyre. – Ezt a mondatot is egyfajta felszólításnak szánta, hogy komolyan nem akkor kellene ezt csinálnia Astridnak, amikor az anyukájával beszél telefonon. Persze, semmit sem ért, és Astrid ismét lejjebb vette az irányt. Hiccup egyre szaporábban vette a levegőt, és rossz előérzete volt a lány szándékait illetően.

- Úgy örülök, hogy végre találtál magadnak egy rendes és tisztességes lányt.

- Persze, ő nagyon tisztességes – csóválta a fejét, és nyugodtságot próbált erőltetni magára. Ez azonban lehetetlenné vált, amikor Astrid a fogaival kezdte el kicsatolni a nadrágján az övet.

- A verseny előtti nap utazunk. Mondta Gobber? - mesélte izgatottan Valka, miközben Hiccup a vonal másik végén azzal küzdött, hogy nyugton maradjon.

- Nahát, valóban? Egyáltalán nem említette – hebegte a fiú. - Mondd csak anya, nem beszélhetnénk meg ezt később? Csak mert lassan Astriddal megyünk edzeni, és le kellene tennem – magyarázkodott a szavakkal küszködve, miután megérezte barátnője érintését.

- Értem. Akkor majd később még felhívlak, amikor alkalmas lesz. Vigyázz magadra! Bár tudom, hogy Astrid mellett jó kezekben vagy.

- Igen, az biztos – motyogta a telefonba. - Akkor később. Szia! - s azzal, amilyen gyorsan csak tudta, letette a telefont.

- Szívem, neked elment az eszed? - nyöszörögte Hiccup. - Ez felért egy kínzással.

- Szerintem vicces volt – kuncogott halkan a szöszi, és visszakúszott szerelméhez, hogy újabb csókot váltsanak. A tökéletes idillt kopogás szakította félbe, melynek eredményeként a kis párocska szét is rebbent.

- Astrid! Ruffnut keres téged telefonon – hallatszott az ajtó túloldaláról Bella hangja. A lány lemondóan sóhajtott egyet, amiért úgy tűnt, hogy az univerzumnak kicsit más tervei vannak a két fiatallal, mint amit ők elképzeltek.

- Rögtön megyek! - válaszolta a lány, majd öltözni kezdett.

- Viccelsz velem? - kérdezte kissé frusztráltan a fiú, és arcát egy párnába temette.

- Sajnálom, de ha nem beszélek vele, akkor egész nap zaklat majd, és különben is, majdnem két hete találkoztunk utoljára – magyarázta Astrid, majd ajtót nyitott, és átvette a telefont édesanyjától.

- Szia, Ruff, mi a helyzet? - szólt bele vigyorogva.

- Mi a helyzet? Veled mi van, Astrid?! Alig adsz magadról életjelet mostanában, a kedves barátoddal együtt. Tök örülök neki, hogy kibékültetek és most turbékoltok, de ne menjen már a banda rovására – hordta le barátnőjét Ruffnut.

- Mi csak készülünk a versenyre – magyarázkodott Astrid, mire Hiccup felvont szemöldökkel nézett barátnőjére, amiért ilyen hazudós.

- Tényleg? - kérdezte is halkan a fiú, mire Astrid csak vigyorogva kacsintott egyet.

- Örülnénk, ha ma megtisztelnétek minket a jelenlétetekkel.

- Ma? Hát azt hiszem, a mai nap biztosan nem lesz jó – magyarázkodott a szöszi. Hiccupnak közben egy ördögi bosszún járt az esze. Odasétált szerelme mögé, és hátulról átölelte a derekánál. Astrid kissé meglepődött, de különösebben nem zavarta a dolog egészen addig, amíg Hiccup el nem kezdte a nyakát csókokkal elhalmozni. Lehunyta a szemeit, és még majdnem a telefon is kiesett a kezéből egy gyenge pillanatában.

- Akkor a holnap? - faggatózott tovább Ruff.

- Nem tudom, hogy jó-e nekünk a holnap – mondta Astrid, mintha csak kérdezni akart volna Hiccuptól, aki már a lány pólója alá csúsztatta kezét, és játékosan megrázta a fejét, hogy jelezze, nem érnek rá holnap sem.

- Ne szórakozz velem, Astrid! Eddig mindkettőtöknek volt ideje, úgy csináltok, mintha köztünk nem lehetnétek együtt – mérgelődött, kissé felemelt hanggal a lány. Hiccup felkapta Astridot és visszacipelte az ágyra, amitől a lánynak igencsak rossz sejtése támadt.

- Ruffnut, nem beszélhetnénk meg ezt később? - kérdezte kissé kétségbeesetten, ahogy meglátta szerelme ördögi vigyorát.

- Nem, nem beszélhetjük! Mivel ha most leteszed, tuti nem érlek el megint napokig!

- Mikor és hol gyűltök ma össze? - kérdezte, és a vége kishijján nyögésbe fulladt, amiért Hiccup a lány mellkasát csókolgatta fokozatosan haladva egyre lejjebb.

- Napnyugta előtt, a szokásos helyen – vágta rá a lány. - Ott lesztek?

- Igen ott, de most le kell tennem, tényleg – magyarázta kétségbeesetten, ahogy megérezte kedvese simogató kezeit.

- Nagyon ajánlom, hogy elgyertek! Mostanában csesztek az egész világra, és csak magatokkal foglalkoztok - mondta továbbra is a magáét Ruffnut, és Astrid már azon gondolkozott, hogy inkább földhöz vágja a telefont, és utána Hiccup megnézheti magát, amiért a saját kis tervét ellene fordította.

- Ígérem, hogy ott leszünk – mondogatta még vagy háromszor egymás után ezt a pár szót Astrid, mivel barátnője csak nem akarta letenni a telefont.

- Egyébként, mi dolgod van?

- Hiccuppal fogunk edzeni – válaszolta, s közben gyilkos pillantást vetett az említett személyre. A fiúnak nagyon tetszett a jelenlegi helyzet. Újra szerelme fölé emelkedett, hogy finom csókokkal halmozza el annak nyakát.

- Mikor találkoztok?

- Mindjárt – nyökögte a telefonba. - Ruffnut, komolyan leteszem.

- Jó, de ha nem jöttök – kezdte volna újra a fenyegetőzést a lány.

- Megyünk, na – rivallt rá Astrid, amitől még Hiccup is megijedt kicsit. - Szia! - S azzal lecsapta a telefont.

- Az ideg vág szét tőlük – mérgelődött a szöszi. - Jut eszembe, te mi a francot művelsz?

- Bosszú – nézett meglepődve a fiú. - Azt hittem, ez nyilvánvaló.

- A baj csak az, hogy erre tényleg nincs időnk – dünnyögte lemondóan Astrid, majd csak néztek jó pár másodpercig egymás szemébe.

- Muszáj lenne edzeni, ugye? - sóhajtozta Hiccup.

- Igen. Arról nem is beszélve, hogy a jelmezeket is lassacskán be kellene fejezni. Örülök, hogy a tervek nagyjából készen vannak, de sajnos el nem készítik magukat – magyarázta Astrid, közben pedig szerelme hajával játszadozott. Erőt vettek magukon, majd felkeltek az ágyból, kicsit összeszedték magukat, és elindultak le az istállóba.

- Jut eszembe, én Fogatlant kint hagytam. Mindjárt jövök – mondta, majd adott egy gyors puszit kedvese arcára, és elindult a lováért. Astrid addig bement az istállóba Viharbogárért, ahol édesanyja épp az egyik lovat csutakolta le.

- Na, jó reggelt! Csakhogy végre felébredtél – szidta le lányát Bella.

- Ne haragudj, de a sok készülés kimerítő mostanában.

- A gyakorlás, vagy Hiccup? - vigyorgott az asszony. Astrid arca elvörösödött.

- Mondom a gyakorlás.

- Ha már itt tartunk, szükségünk lenne ma a segítségedre – kapott a fejéhez Isabella.

- Kizárt. Most indulunk edzeni, délután pedig Ruffnuttal és a többiekkel találkozunk. Nincs időm ma – magyarázta idegesen a szöszi.

- Minden nap elfoglalt vagy mostanában. Nem mintha zavarna, hogy együtt vagytok Hiccuppal, de mindent elhanyagolsz rajta kívül – fakadt ki a lány édesanyja.

- Kérlek, ne kezd még te is – nyafogott Astrid.

- Csak azt mondom, hogy kezd kissé sok lenni.

- Jó, ha ettől nektek jó, majd besegítek, amiben csak szeretnétek – forgatta a szemeit a szöszi.

- Helyes! Bőven lesz mit tenni akkor is – dünnyögte Bella, majd dühösen kicsörtetett az udvarra, az ajtóban pedig épp összefutottak Hiccuppal. A fiú nem mert szólni semmit, mert úgy látta, az asszony kissé feldúlt.

- Hűha, lemaradtam valamiről? – kérdezte érdeklődve.

- Semmi, csak egy kis hiszti. Akkor indulhatunk?

- Persze, behoztam Fogatlant az udvarba – magyarázta.

- Akkor, eddzünk egy kicsit – vigyorgott sejtelmesen a lány, majd megfogta Hiccup kezét, és vezette maga után. Amint felnyergelte Viharbogarat, elindultak a tisztás felé, hogy nekikezdhessenek a gyakorlásnak.

- Szóval, mit tartogatsz mára? - érdeklődött Hiccup.

- Elárulom, ha sikerül elkapnod – mondta nevetve Astrid, s azzal szinte elhúzott a fiú mellett. Hiccupnak sem kellett több, azonnal vágtázni kezdtek. Nagyjából ez volt az, amit mindennap csináltak. Nem törődtek semmivel sem, csak kimentek lovagolni, és készülni a versenyre. Épp ez volt az, ami a körülöttük lévőket bosszantotta, hogy mióta együtt járnak, képtelenség őket egy percre is különválasztani.

- Lassú vagy! - kiabálta mosolyogva Astrid.

- Csak hagylak kibontakozni! Végtére is, nem nekem kell majd legyőznöm egy csomó mindenkit – válaszolta a fiú.

- Na, ne viccelj már! Azért nem előztök meg, mert nagypapák vagytok!

- Ha mindenáron ki akarsz kapni – vont vállat Hiccup, majd amennyire csak tudta, meghajtotta Fogatlant, így egy pillanat alatt lehagyva a döbbent Astridot és Viharbogarat.

- Lenyűgöző mennyit fejlődtél – motyogta magában Astrid. Egyenesen az erdő felé tartottak, és mivel egy szó sem esett arról, hogy merre tartanak, Hiccup gondolkodás nélkül bevágtázott a fák közé. Egyenesen Astrid kedvenc helye felé tartottak, ami már egy ideje Hiccup kedvence is volt. Szokásosan ma is hét ágra sütött a nap, így gyönyörű látványt nyújtott a csillogó meder.

- Valahogy mindig itt sikerül kikötnünk – mondta a fiú, miközben leszállt lova hátáról.

- Én nem bánom – vont vállat a szöszi, majd megfogta Hiccup kezét, aki gyengéden mosolygott rá. Aztán a fiú hirtelen felkapta, és a víz felé kezdett szaladni vele, Astrid pedig a karjai között sikongatott. Mielőtt bedobta volna a lányt a vízbe, váratlanul megtorpant a meder előtt.

- Azt hiszem ugyanitt kezdődött minden – állapította meg Hiccup.

- És ugyanígy, viszont ha beledobsz, most tényleg megöllek érte – fenyegetőzött a szorult helyzetben lévő Astrid.

- Te akkor is ilyen bátor voltál – nevetett Hiccup. – Pedig nem vagy abban a helyzetben, hogy te szabd a feltételeket.

- Hogy lásd, kivel van dolgod, megengedem, hogy te válassz. Leteszel, mielőtt még valami csúnya dolog fog történni, vagy egy bizonyos dolgot el lehet ma felejteni.

- Csúnya dolog? Valami ilyesmi? - vigyorgott, majd karjaiban a lánnyal beugrott a vízbe, ami egy hangos sikolyt eredményezett Astridtól. Hiccup nevetésben tört ki a vízben, Astrid pedig dühösen csapkodta a fiú arcába a vizet.

- Hülye, Haddock! - rivallt rá a szöszi, mire Hiccup magához húzta a vízben, és megcsókolta. Hiába, amikor váratlanul ilyeneket tesz, egyszerűen nem tud rá haragudni, még akkor sem, ha az előbb dobta a vízbe.

- Azt hiszed, ezzel megúszod? - mosolygott kissé zavartan Astrid, majd újból vizet fröcskölt Hiccup arcába.

- Na, ezért elkaplak – figyelmeztette gonoszan vigyorogva, majd fogócskázni kezdtek a vízben. Olyan felszabadultan nevettek, mint még azelőtt soha. Astrid egyenesen a partra menekült a fiú elől, aki utána szaladt, és ahogy elkapta, szorosan átölelte hátulról, hogy ne tudjon szabadulni. Fogatlan és Viharbogár mit sem törődve szerelemtől bolond gazdáikkal, békésen legelésztek. Miután kellőképpen kivihogták magukat, a fiatalok leheveredtek a fűzfa nyújtotta kellemes árnyékba. Astrid még mindig fülig érő szájjal Hiccup vállának döntötte a fejét, kezüket pedig összekulcsolták.
Nem szólt egyikük sem, csak élvezték a tökéletes pillanatot, és a vízesés csobogásának kellemesen megnyugtató hangját. Már jó ideje nem törődik egyikük sem azzal, hogy együtt töltött napjaik meg vannak számlálva. Persze néha felüti a fejét az aggodalom mindkettejük szívében, mert még egyáltalán nem beszéltek arról, hogy hogyan tartják majd olyan messziről a kapcsolatot. Azonban úgy gondolták, ez az utolsó dolog, amire most gondolniuk kell, és inkább arra koncentrálnak, hogy minden egyes napot kihasználjanak, ami még hátravan. Hiszen nem csak egymás a lényeg, mert nekik, de leginkább Astridnak még meg kell nyernie egy versenyt.

- Egész nap el tudnék itt lenni – suttogta a lány lehunyt szemekkel.

- Én is, de sajna a jelmezek ugyebár nem készítik el magukat, és a koreográfia sem rakja össze magát – mormolta Hiccup.

- Igen, de mostanában annyit készültünk, hogy talán egy este beleférne. Csak otthon nem akarok lenni, hogy a többiek hisztijét kelljen hallgatnom – vázolta Astrid.

- Ezzel mondjuk egyetértek. De akkor mégis hová akarsz menni? - értetlenkedett a fiú. Astrid hosszas morfondírozás után kitalálta a tökéletes helyet.

- Miért nem jövünk ide vissza?

- Ide? - kuncogott Hiccup az ötleten, mert nem értette, mégis hogyan képzeli ezt el kedvese.

- Hát, nekünk van otthon sátrunk, abban tudunk aludni. Hozunk ki mindent, amire szükségünk van - ecsetelte lelkesen az ötletét Astrid.

- Nem olyan rossz ötlet – nyugtázta Hiccup. - Csak mi legyen a lovakkal? Őket kint hagyni estére kicsit merész.

- Hát akkor visszajövünk gyalog.

- Rendben. Akkor azt hiszem, ezt megbeszéltük – mosolygott elégedetten a fiú, mire Astrid adott egy puszit az arcára. Hamar összeszedték magukat, és visszaindultak a farmok felé. Amikor a Hofferson házhoz értek, Astrid megkönnyebbülve tapasztalta, hogy a szülei nincsenek otthon. A ház előtt megálltak, ruhájukból még mindig csöpögött a víz.

- Akkor a terv, hogy napnyugta előtt találkozunk nálatok – véglegesített Astrid.

- Nekem megfelel – vont vállat Hiccup. - Mit szeretnél, mit vigyek magammal?

- Nem tudom, amit te jónak látsz. Akkor később – mondta izgatottan mosolyogva, majd lábujjhegyre állva, gyengéd csókot lehelt szerelme ajkaira. Miután ideiglenesen búcsút vettek egymástól, Hiccup hazasietett Fogatlan hátán. Bevezette a boxába, majd elkezdte lecsutakolni. Közben csak azon járt az esze, hogy mit vigyen este, és egyáltalán milyen is lesz sátrazni. Nagyon izgatott volt, és alig várta a napnyugtát, ami még jó pár órával odébb volt. Bement a házba, és legnagyobb meglepetésére, sehol sem találta Gobbert, pedig a tragacs az udvarban állt, de gondolta, nagybátyja biztosan most is a műhelyben van. Kinézett a nappaliban lévő ablakon, amiből tökéletesen rá lehet látni a kis kovácsműhelyre, de nem látta ott sem. Végül felhagyott a kereséssel, és leült a konyhába. Egy kis papírfecnire kezdte el leírni mindazt, amiről úgy gondolta szükség lehet rá este. Miután már semmi nem jutott eszébe, csak játszott a tollal a kezében, vagy épp a székkel hintázott. Rettenetesen unatkozott, de közben nem hagyta nyugodni a gondolat, miszerint valamit elfelejtett. Teltek az órák, és Gobber még mindig nem ért haza. A listán szereplő tételeket mind összeszedte, és egy hátizsákba pakolta. Már esteledett, amikor Astrid megérkezett egy hatalmas táskával a hátán, amin Hiccupnak akarva-akaratlanul is nevetnie kellett.

- Most meg mit nevetsz? - vonta össze szemöldökét a lány.

- Nem is tudom. Olyan viccesen festesz így – mutatott végig Astridon. - Mint valami felfedező, azokban a hülye kalandfilmekben.

- Ebben az esetben a felfedező alszik a sátorban, a gúnyolódó, városi suhanc meg ahol tud – vágott vissza.

- Csak vicceltem – vigyorgott Hiccup, majd megölelte a szemeit forgató Astridot.

- Eltettél mindent, amit akartál?

- Azt hiszem, igen – nézett körbe még egyszer utoljára, a biztonság kedvéért. - Illetve azt hiszem, a mobilom itthon hagyom.

- Az jó ötlet – helyeselt a szöszi, majd megindult a kijárat felé. Hiccup az asztalra tette a telefont egy kis papírfecnivel, amin Gobbernek hagyott üzenetet a hollétéről. A két fiatal kézen fogva elindult az erdőbe. Az út elég vidáman telt, vicces történeteket meséltek egymásnak a gyerekkorukból és a családjukról. A nap utolsó sugarai csodás látványt nyújtottak, ahogy átszűrődtek a fák lombjai között. Már hallani lehetett a vízesés csobogásának hangját, így tudták, hogy közelednek a hely felé.

- Sokat kirándultatok a szüleiddel régen? - kíváncsiskodott Astrid.

- Nagyon sokat – mosolygott Hiccup. - Bár ezek inkább tanulmányi kirándulások voltak. Történelmi helyszínekre, múzeumokba, állatkertekbe jártunk. Tipikusan olyan városi kirándulások voltak, pedig a szüleim is itt nőttek fel. Furcsa, hogy például kempingezni sohasem voltunk.

- Mi? - nevetett fel Astrid. - Életedben először velem jössz sátrazni?

- Hát, igen.

- Még a barátaiddal sem csináltatok ilyet soha? - értetlenkedett a lány.

- Hát, ők meg aztán abszolút kényesek az ilyenekre. Ők csak az esztelen bulikhoz és balhékhoz értenek – ecsetelte a városi barátairól alkotott véleményét.

- Pedig leülni a tábortűzhöz, mályvacukrot sütni, vicces és ijesztő sztorikat mesélni az egyik legjobb buli a világon.

- Hát ők nem éppen ilyen beállítottságúak. A telefonjuk vagy internetelérés nélkül egy óráig sem bírják – magyarázta gúnyosan Hiccup.

- Ez szörnyű. Miattatok tart ott a társadalom, ahol – fakadt ki Astrid.

- Hé, én most is otthon bírtam hagyni a mobilom!

- Tudom, de te más vagy, mert nem vagy teljesen városi – magyarázta a lány, amin Hiccupnak nevetnie kellett.

- Hát akkor mi vagyok?

- Hát városban születtél, szóval biztos ragadt rád valami azokból, de a szüleid idevalósiak. Szóval technikailag te egy félvér vagy.

- Félvér? - értetlenkedett még mindig nevetve a fiú, mire Astrid játékosan vállba vágta. A nagy szórakozásban fel sem tűnt nekik, hogy megérkeztek.

- Gondolom, a félvérek nem tudnak sátrat sem felállítani – sóhajtozott Astrid, miközben a sátorhoz tartozó darabokat pakolta ki a táskából.

- Ne hívj félvérnek! Úgy érzem magam tőle, mintha valami isten korcsa lennék a Percy Jackson és az olimposziakból.

- Azt olvastam könyvben! - jegyezte meg a szöszi.

- Inkább mutasd meg, hogyan kell, és akkor segítek – csóválta rosszallóan a fejét Hiccup. A segítségből inkább hátráltatás lett, és már fél órája szenvedtek a sátorral, aminek az összerakásához maximum tíz perc kellett. Astrid emiatt inkább elküldte Hiccupot, hogy keressen fát a tűzhöz. Astrid, amint elkészült a sátorral, bepakolta a holmijukat, és hamarosan Hiccup is visszatért a csekély mennyiségű fával.

- Te szörnyű túlélő lennél! - nevetett fel Astrid. Már teljesen besötétedett, mire meggyújtották a tüzet, majd mellé ültek.

- Szóval ez olyan nagy dolog? - kérdezte vállait vonogatva Hiccup.

- Még néhány apróság hiányzik – vigyorgott Astrid, majd a mellette lévő táskából elővett egy csomag mályvacukrot és egy üveg bort.

- A bort még talán megértem, de – kezdte volna Hiccup, de akkor Astrid a kezébe nyomott egy vékony, kihegyezett botot.

- Tűzd rá a mályvacukrot – mondta, majd demonstrálva a dolgot átszúrt a bottal egy mályvacukrot, és a tűz fölé tartotta. Hiccup ugyanígy tett, majd a bort is kinyitották a mályvacukor mellé.

- Mesélj egy kicsit a barátaidról – szólalt meg hirtelen Astrid.

- Mit szeretnél tudni?

- Hát mondjuk, hogy pontosan hányan vannak? Hasonló csapat a miénkhez? - halmozta a kérdéseket a lány.

- Nincsenek olyan sokan, és igen, mi is össze szoktunk így ülni, mint itt a srácokkal. Bár azt hittem, ez nyilvánvaló – mosolygott értetlenül Hiccup.

- Jó, hát honnan tudjam milyen szokásaitok vannak nektek?

- Csak ők nem ilyen összetartóak, mint az itteniek. Inkább haszonleső típusúak, szóval addig vagy jó, amíg kellesz valamire. Nem azt mondom, hogy utána már nem lesznek barátok, csak akkor tudnak kedvesen és normálisan viselkedni egymással, ha akarnak valamit – vázolta a szomorú valóságot a fiú.

- Hiszen ez rémes – nyugtázta Astrid alig érthetően, mert teljesen teletömte a száját mályvacukorral.

- Azért nem olyan szörnyű, például Harold barátommal egész jól kijövünk. Majd otthon mutatok róla képeket, mert rengeteg részeg fotóm van róla, különböző kínos szituációkban.

- Lányok is vannak a társaságban? - tapintott a lényegre Astrid.

- Hát, nem említeném őket állandó résztvevőkként, mert amikor a srácok elhívják őket, akkor jönnek. Mondjuk ez egyre gyakrabban előfordult a suli vége előtt – mesélte Hiccup.

- Szóval mindegyikük foglalt?

- A többségük. Igazából az unokatestvérem, Trixie szokott még velünk lógni, meg Heather – magyarázta nagy átéléssel, és az utolsó nevet maga sem tudta, minek kotyogta ki.

- Heather? - értetlenkedett Astrid.

- Jah, semmi. Egyáltalán nem fontos, jelentéktelen személy, igazából nem tudom, minek lóg velünk – mentette a menthetőt dadogva.

- Hiccup! - figyelmeztette kissé zordan Astrid, mire Hiccup mélyet sóhajtott.

- Jó. Heather az ex-barátnőm, akivel már nagyon régen vége van a dolognak. Nem voltunk sokat együtt, de már mindketten lezártuk a dolgot, csak valami oknál fogva folyamatosan velünk bulizik – magyarázta a tényeket Hiccup.

- Szóval az exeddel barátkozol? - furcsállotta Astrid.

- Nem nevezném barátságnak a dolgot, inkább csak békés egymás mellett élésnek. Ő is azt teszi, amit akar és én is. Mióta velem szakított, már voltak más pasijai.

- Tehát tőle nem kell tartanom – kérdezte felvont szemöldökkel a szöszi, mire Hiccup elmosolyodott.

- Neked senkitől sem kell tartanod – mondta, majd gyengéden megcsókolta kedvesét. Sokáig ültek még így a tűz mellett, az egész üveg bort megitták és szinte mindenféléről beszélgettek. Hiccup egyszer csak arra lett figyelmes, hogy Astrid szemei le-le ragadnak.

- Csak nem álmosak vagyunk? - kérdezte halványan mosolyogva a szemeit dörzsölgető lánytól.

- De igen – dünnyögte. - Alszunk?

- Persze – s azzal felállt, hogy hozzon egy kis vizet a tűzre, ami aztán hangos sistergéssel és tömény füsttel elaludt. Hiccup is bemászott a sátorba Astrid után, lefeküdt mellé, majd a lányt átkarolva elaludt. Reggel arra ébredt, hogy a lány nincs mellette, és a sátorban pedig iszonyú meleg van. Hamar összeszedte magát, aztán kiment a sátor elé, ahol Astrid épp maguk után pakolászott.

- Jó reggelt! - köszöntötte vidáman.

- Elég korán van – nyöszörögte a fiú.

- Tudom, de nem lophatjuk itt az egész napot. Ma már muszáj lesz a jelmezekkel is foglalkozni – vázolta a mai tervet Astrid.

- Igaz – nyugtázta csupán ennyivel Hiccup. A meder vízében megmosta az arcát, majd besegített Astridnak a sátor szétszedésébe, ami valami oknál fogva hamarabb sikerült, mint tegnap összerakni. Miután minden holmijukat bepakolták, elindultak kifelé az erdőből.


- Jó reggelt, Gobber! - köszöntötte nem túl vidám hangulatban Dean, oldalán Bellával.

- Jó reggelt nektek is! - viszonozta kissé morcosan.

- Úgy véljük, valamiről beszélnünk kell – kezdte Bella.

- Nem várhat a dolog? Épp egy megrendelésen dolgozom, és nem vagyok elszállva a határidővel – nyöszörögte, amint épp próbált felfeszíteni valamit a félkész szerkezeten.

- Épp eleget vártunk ezzel. Astridról és Hiccupról lenne szó – magyarázta Dean, miközben odaállt öreg kovács barátja mellé, hogy segítsen neki abban, amit csinál.

- Ne is említsd előttem azt a haszontalan kölyköt! Megígérte, hogy reggel besegít, erre se híre, se hamva – mérgelődött, majd egy hirtelen mozdulattal letépte a kiálló vaslemezt, amin ketten fáradoztak.

- Mi? Tehát Astrid nem itt van? - értetlenkedett az asszony.

- Nem. Elmentek az erdőbe sátrazni – vázolta a tényeket Gobber.

- Astrid azt mondta, hogy reggel még segít nekünk az edzésük előtt, erre tegnap este óta nem láttuk – mesélte feldúltan Isabella.

- Arról meg már ne is tegyünk említést, hogy egy üzenetet sem hagyott, hogy hová megy – tette hozzá morcosan Dean.

- Hát, nekem a kölyök hagyott egy üzenetet, de nem tudtam elérni, mert még a mobilját is itthon hagyta. Az édesanyja vagy százszor hívta már, mert megígérte neki, hogy beszélni fognak – ecsetelte Gobber a tegnapi nap eseményeit. - Nekem kellett beszélnem vele. Tudjátok milyen az, amikor Valka fél órán keresztül nyüstöl, hogy keresd meg a kölkét?

- Hihetetlen, mit meg nem engednek maguknak, ez tarthatatlan – sipákolt Bella, majd eszmecseréjüket a Thorston ikrek ház elé érkező minibusza zavarta meg, amiből Tuffnut álmosan, Ruffnut pedig dühösen csörtetett ki.

- Hol vannak? - kérdezte, és szemei szinte villámokat szórtak.

- Nem tűntök valami vidámnak – jegyezte meg Gobber.

- Én csak álmos vagyok – tette fel a kezét ásítozva Tuffnut.

- Átmegyek rajtuk egy traktorral! - dühöngött Ruff. - Tegnap este arról volt szó, hogy találkozunk velük. Itt vártuk őket a kútnál, de csak nem érkeztek meg. Legalább szólhattak volna, mert nem jövünk le ideáig – mesélte mérgesen a lány.

- Úgy tűnik, mindenkinek fenntartásai vannak kettejükkel – jelentette ki Bella. A feldúlt társaságot a hazaérkező Hiccup és Astrid látványa még nagyobb haragra gerjesztette.

- Nahát, ti mind itt? - kérdezte értetlenül mosolyogva Hiccup.

- Ha tudnád, mennyire pipa vagyok rád! - rivallt rá rögtön Gobber. - Hol a fenében voltatok mostanáig?

- Csak sátraztunk az erdőben – motyogta Astrid.

- Csak sátraztatok? - mérgelődött Dean is. - Csupán két dolgot felejtettél el. Teljesíteni, amit ígértél és tájékoztatni, hogy ha már egyszer magasról teszel a kötelességeidre, akkor hol a pokolban kujtorogsz.

- Nem mentem olyan messzire, épp csak a – kezdte volna bátortalanul a szöszi, mire barátnője szakította félbe.

- Jó neked! Mi persze lejöttünk ideáig értetek, de aztán nem voltatok itt. Ne haragudjatok, hogy ezt mondom, de szörnyűek vagytok, mióta összejöttetek – mondta mindenki nevében Ruffnut, testvére pedig csak egyetértően bólogatott mellette. Hiccup és Astrid összenéztek, és szinte egyszerre tört ki belőlük a nevetés.

- Na, most komolyan – kacagott Hiccup. - Minek húzzátok fel magatokat most ezen az egy kis dolgon?

- Egyetértek. Úgy tesztek, mintha ez valami világot romba döntő dolog lenne. Meg amúgy is, mit akartok, hogy ne találkozzunk Hiccuppal, hanem foglalkozzunk csak veletek? - nevetett értetlenkedve Astrid is. A dühös emberek összenéztek, és rájöttek, hogy annyira nem is rossz ötlet.


- Én csak vicceltem! - csattant fel Astrid, miután egy rekesznyi kopott és elhasználódott kengyelvasat a földre dobott. Már két napja nem találkoztak Hiccuppal, miután olyan zseniális ötletet adott szüleinek, hogy pár napig gyakorlatilag szobafogságban tartsák lányukat. Hoffersonék megértik, hogy a két fiatal próbálja kihasználni az időt, ami még hátravan a nyárból, de úgy érezték, hogy ez már mindennek a teteje. Ha másért nem is, de azért büntetést érdemelt Astrid, amilyen lekezelő stílusban beszélt.

- Mi meg nem vicceltünk – jelentette ki Isabella, aki közben a lovakat etette. Astrid nagyon mérges volt, amiért ennyi házimunkát sóztak a nyakába.

- Végre bepasizok, és ahelyett, hogy te örülnél neki, képes vagy mindenféle marhaságot kérni tőlem – nyöszörögte a lány.

- Nézd, én igazán nem akartam ezt. Csak egy dolgot kértünk tőled, de te a könnyebb utat választottad. Amúgy sem értem a drámázásodat, hiszen csak két napról van szó, és ez már le is telik – magyarázta kissé ingerülten édesanyja.

- De jó nekem – mormolta az orra alatt.

Közben Hiccup háza táján sem volt fényesebb a helyzet. Gobber őt is a legnehezebb feladatokkal bízta meg. Eddig azt hitte, a farm körüli teendők a megterhelőek, egészen addig, amíg nem töltött megközelítőleg egy teljes napot nagybátyja műhelyében, ahol egy idő után elviselhetetlen hőség volt.

- Kész vagy? - lihegte homlokát törölgetve a fiú.

- Még egy másodperc – magyarázta a kovács, majd egy utolsó mozdulattal befejezte egyik falubeli barátja rozzant utánfutójának felújítását.

- Mit szállíthat benne az az ember? - kérdezte Hiccup, közben fintorogva befogta az orrát a fedett utánfutóból áradó, ismeretlen bűz miatt.

- Sertésekkel kereskedik – mondta vigyorogva Gobber, Hiccup meg a rosszullét határán volt. Végre kijöttek a műhelyből, és véget ért a munka aznapra.

- El sem hiszem, hogy ezt csinálod velem – kapkodott levegő után a fiú.

- Anyád felhatalmazott arra, hogy megbüntesselek, szóval most pont azt tettem!

- De én miért kapok büntetést? Astrid volt az, aki se szó, se beszéd lelépett, míg én hagytam neked üzenetet.

- Még szép, hogy hagytál, te tökfej – rivallt rá Gobber. - Talán annyi jogom még van itt hazai pályán, hogy tudjam, merre bóklászol. Különben meg te sem vagy egy szentlélek, tudd meg! Megígérted, hogy segíteni fogsz, de felszívódtál.

- Sajnálom – forgatta a szemeit Hiccup. - Viszont a ma estével véget ér a tiltás!

- Ami azt illeti, volna még itt valami – magyarázta a tarkóját vakargatva a férfi, mire paták dobogására lettek figyelmesek. Hiccup értetlenkedve a ház elé sietett, és a kapuban Snotlout, Fishlegs és Tuffnut álltak.

- Srácok? - furcsálta barátai megjelenését a fiú.

- Szervusz, Hiccup – köszöntötte morcosan Snotlout.

- Mit csináltok itt?

- Érted jöttünk. Gobber nem szólt? - kérdezte mit sem sejtve Fishlegs. Hiccup dühösen hátrafordult kínosan mosolygó nagybátyja felé.

- Hát nem – dünnyögte az orra alatt.

- Kimegyünk kicsit lovagolni, és azt terveztük, hogy téged is magunkkal viszünk – ecsetelte Tuffnut.

- Szépen elterveztétek, de nem láttam két napja Astridot, ami kissé kezd rossz lenni.

- Majd holnap találkoztok, amúgy is Ruffnut magával vitte! - fakadt ki idegesen Snotlout. Hiccup lemondóan csóválta a fejét, majd még egy utolsó szúrós pillantást vetett nagybátyjára, amiért ő tudott erről az egészről, aztán a többiekkel tartott. A tisztás felé vették az irányt, és útközben a többiek mind nagyon jól érezték magukat, nevetgéltek, neki pedig csak Astrid járt a fejében. Ahogy a tisztáshoz értek, két alakot láttak, mellettük pedig lovakat. Hiccupban ahogy tudatosult, hogy Ruff és Astrid az, azonnal rágyorsított, és elhúzott a fiúk mellett.

- Te itt? - kérdezte fülig érő szájjal, és szinte leugrott Fogatlan hátáról, hogy megölelhesse a hozzá hasonlóan ledöbbent Astridot.

- Hát, Ruffnut azt mondta, hogy kimegyünk ketten lovagolni, amiért legutóbb nem mentünk – magyarázta Astrid, majd egy hosszú csókkal köszöntötte szerelmét. Közben a többiek is odaértek, és kedvesen mosolyogva nézték a párost.

- Miért? - kérdezte vigyorogva Hiccup.

- Mert a barátaink vagytok, és egymás nélkül csak nyafognátok – magyarázta Tuff.

- Meg amúgy is eleget lesztek még külön, és a nyárnak nemsokára vége van – tette hozzá Ruffnut.

- Azt hittem, a falra másztok tőlünk – nevetett Astrid.

- Azt nem szeretjük, ha minket hanyagoltok – javította ki a lányt Fishlegs.

- Viszont együtt egész elviselhetőek vagytok – vigyorgott Ruff. - Úgyhogy mi lenne, ha duma helyett versenyeznénk egyet?

- Ha csak a Haddock házaspár nem érez magában elég bátorságot a dologhoz – gúnyolódott Snoutlout. Astrid és Hiccup összenéztek, mindketten határozottan és kihívásra készen mosolyogtak.

- Csak ne sírjatok, ha kikaptok – vágott vissza Astrid, majd egy gyors puszit nyomott szerelme arcára, mielőtt a kis csapat vad száguldásba kezdett.