Hiccstrid - A nagy kaland

4. Egy új barát

Walland, Tennessee

Hiccup mélyen aludt, amikor valami csiklandozni kezdte az arcát. Valami nedves és meleg dolog, de nem volt elég ahhoz, hogy felébressze őt.

- Astrid – nyöszörögte álmában. Valamiért megint a lányról álmodott. A tegnapi veszekedésük furcsa érzéseket keltett benne. Harag helyett kihívást érzett a szőke szépségben, amit az otthoni lányokban nem lehetett megtalálni.
Ők valószínűleg simán beadták volna a derekukat, de Astrid keményen visszautasította, és ez kissé elérhetetlenné tette a lányt ami még mindig jobb volt, mint a túl könnyű nőcskék. Persze fájt is neki a dolog, mert kellemetlen emlékeket idézett fel benne, amikor a lányok rá se néztek Hiccupra.
A fiúban most némi ellenszenvet váltott ki Astrid viselkedése, de azért még furdalja a kíváncsiság, hogy milyen lehet. Egész este rá gondolt, ahogy mérgelődött a megjegyzésein, ennek eredményeként most megint róla álmodik.
A szép álmot a gyönyörű lányról valami kellemetlen szag zavarta meg, és a nyáltenger ami belepte Hiccup arcát. Szemei kipattantak és Astrid helyett egy bűzös, öreg kutya nézett vele farkasszemet.

- Gobber! - ordította Hiccup, majd felugrott az ágyból. A férfi hegesztőszemüveggel a fején, és kalapáccsal érkezett a szobába.
- Mi történt? - kérdezte idegesen kapkodva a fejét, közben kalapácsával hadonászva.

- Ez meg ki? - mutatott idegesen a kutyára Hiccup.

- Ja, ez csak Morgó – mondta nevetve.

- Morgó? - üvöltözött Hiccup. – Van még valaki, akinek szabad bejárása van a házban és tudnom kellene róla? Nem is tudom, még mielőtt megcsócsálja a fejemet? - s azzal idegesen az arcára mutatott. Szegény Morgó egy sarokban lapított és bűnbánóan nyüszített.

- Csak felébresztett. Amúgy is ideje volt már felkelni, hasadra süt a nap - mondta Gobber, majd Morgóval megindult vissza a dolgára. Hiccup a falon lévő órára pillantott.

- Reggel nyolc óra van! Ez még szinte hajnal! - kiáltotta nagybátyja után a fiú. Úgy érezte már nem tud visszaaludni, szóval elszaladt a fürdőbe megmosni az arcát, majd vissza a szobába felöltözni. Ha csak visszagondolt rá, hogy lesmárolta egy kutya a hideg is kirázta.
Lement az udvarra bácsikájához, azon belül is annak kovácsműhelyébe. Így van, Gobber volt a helyi kovács, akihez bárki fordulhatott minden kis háztáji problémájával. Most is épp egy megrendelésen ügyeskedett.

- Végre méltóztattál lefáradni? Jól aludtál Csipke Józsika? - kérdezte gúnyosan vigyorogva.

- Nagyon humoros vagy, tényleg – jegyezte meg unottan Hiccup.

- Gondolom nem Morgó szerelmes csókja volt az elképzelés.

- Hát ezt nagyon eltaláltad. Inkább ne beszéljünk róla – kérte fintorogva a fiú. - Inkább bökd ki mit csináljak?

- Honnan veszed, hogy bármit is csinálnod kell? - kérdezte a férfi. Hiccup erre nem szólt semmit, csak felvont szemöldökkel nézett nagybátyjára. - Na jó, igazából lenne néhány feladatom a számodra.

- Megöl a kíváncsiság – morogta a fiú.

- Szedd össze a tojásokat, adj enni a birkáknak és Fogatlannak is – sorolta a teendőket Gobber. Hiccup rémülve meredt a nagybátyjára.

- Fogatlannak? Meg akarsz ölni?

- Majd elfelejtettem. Az istálló ajtaja mellett találsz egy jó hosszú lapátot. Javaslom, hogy messziről add oda neki, ha még ragaszkodsz minden végtagodhoz.

Hiccup a fejét fogva ment vissza az udvarra, azt sem tudta hol kezdje a dolgokat. Bement a bárányokhoz, pedig a tegnapi incidens után nem volt sok kedve Dilis Jackhez. Halk léptekkel ment be a pajtába, majd megkönnyebbülve tapasztalta, hogy a jószág nincs a közelben. Gondolta valahol alszik még. Gyorsan adott enni a birkáknak, hogy áttérhessen a következő feladatra. Kisietett a pajtából, majd ment a csirkékhez.
Bement az ólba, hogy összeszedje a tojásokat. A probléma csak az volt, hogy a jószágok a tojásokon ültek. Hiccup nem tudta mit csináljon, kivegye alóluk vagy elzavarja őket? Gondolta ha megközelíti őket, úgy is odébb állnak, így hát közelebb lépett az egyikhez, és megpróbálta kiszedni alóla a tojást.
A csirkének ez nem tetszett, szóval egy határozott mozdulattal belecsípett a fiú kezébe. Hiccup gyorsan kapta el a kezét, majd sziszegett egy sort a fájdalomtól. Nem akarta, hogy emiatt csorba essék a teljesítményén. Egy határozott és erőszakos mozdulattal kirántotta a csirke alól a tojást, aki erre felkelt és heves szárnycsapkodással Hiccupnak esett. Karmolta, csipkedte, és lassan a többi csirke is a példáját követte.
Hiccup nagy nehezen kivett minden tojást, majd a lehető leggyorsabban igyekezett elhagyni a csirkék helyét. Ahogy ez sikerült, becsapta maga után az ól ajtaját, és csupa tollasan, tele karmolásokkal kapkodta a levegőt.

- Hát ezt nem hiszem el – motyogta. Éppen a tollakat szedegette le magáról, amikor hangos dübörgésre lett figyelmes. Tudta, hogy honnan jön a hang, így elindult az istálló felé. Kereste az eszközt, amiről nagybátyja beszélt, de valamiért sehol sem találta. Egy ládában azonban talált valamit, ami úgy gondolta még hasznára lehet. Ez pedig nem volt más mint egy jókora kupac répa.
Gyorsan a zsebébe rejtett egyet, majd mély levegőt véve, kinyitotta az ajtót, és a rendkívül türelmetlen, mindemellett éhes Fogatlannal találta magát szembe. Sikerült teljesen lerúgnia az ajtót a bokszról. Hiccup ereiben egy pillanatra a vér is megfagyott, csodálkozott, hogy nem rohanta le egyből a ló.
Ám ami késik, az általában nem múlik és most Fogatlan lassú léptekkel megindult a fiú felé. Hiccup gyorsan becsukta az istálló ajtaját, hogy a jószág ne tudjon kiszökni.

- Hello – mondta zavartan a fiú. - Te meg hogyan szöktél ki?
Fogatlan azonban csak idegesen fújtatott egyet, és játékosan megrázta a sörényét.

- Bizonyára éhes vagy – hebegte Hiccup, majd előhúzott egy répát a zsebéből. Fogatlan erre természetesen már felfigyelt, és kíváncsian várta a fiú következő lépését. Hiccup lassan nyújtotta ki a kezét, hogy odaadhassa a répát Fogatlannak.
A ló nagyon lassan közelítette meg a neki szánt finomságot, majd amint elég közel ért hozzá szinte kitépte Hiccup kezéből, aki erre rémülten hátra ugrott egyet és elkapta a kezét. Fogatlan jóízűen rágcsálta a répát, aminek a fele még kilógott a szájából.

- Fogatlan mi? Majdnem leharaptad a kezem! - mérgelődött halkan a fiú. Fogatlan nagy érdeklődéssel közelített a fiú felé abban reménykedve, hogy rejteget még magánál valahol a zöldségből. Hiccup viszont megijedt az állat kitartó közeledésétől.

- Nem-nem, nincs nálam több! - magyarázott idegesen, és a nagy hátrálásban nem vette észre a lábainál lévő vödröt, csak amikor már elesett benne. A padlón kúszott tovább hátrafelé, ám egyszer csak a háta a falhoz ért, így szíve a torkában dobogott, amikor Fogatlan már teljesen oda ért hozzá.
Hiccup már szinte rákészült, hogy a ló most el fogja taposni, de ehelyett valami egészen más történt. Fogatlan a félig megcsócsált répát a szájából egyenesen a fiú ölébe ejtette. Hiccup vágott egy fintort, mivel csupa nyál lett a nadrágja is és mára ebből elég volt a reggeli kutyasmaci után. Fogatlan egyre csak bámult a fiúra, aki nem értette mit vár tőle az állat. Hirtelen az éjfekete musztáng pillantása a répára, majd vissza Hiccupra tévedt.
Ezután hamar rájött, hogy mit is vár tőle pontosan. A félig megcsócsált répát a kezébe vette, majd felkészülve a legundorítóbb dologra, amit valaha életében csinálnia kell, beleharapott a répába. Egy erőltetett mosoly kíséretében Fogatlanra nézett, ám a répát nem volt mersze lenyelni.
Ezt a ló is észrevette, így tovább bámult kitartóan a fiúra, és még nyelt is egyet, mintha csak meg akarta volna neki mutatni, hogy mit kellene tennie. Hiccup répával a szájában hüledezett, és belátva, hogy nem tud mit tenni, nagy erőt vett magán és nagyot nyelve leküldte a falat répát. Az undortól egy pillanatra vissza akarta öklendezni, de sikerült ezt is leküzdenie. Egész testében kirázta a hideg, hogy erre képes volt. Fogatlan kidugta a nyelvét, majd jóízűen csámcsogott egyet.
Hiccup erőltetett egy mosolyt a gusztustalan élmény után, majd meglepve tapasztalta, ahogy az állat próbálta leutánozni a vigyorát. Kinyújtotta a kezét, hogy megsimogathassa, de ez azonban még korai volt Fogatlan számára, így idegesen fújtatott és nyerített egyet, majd egyszerűen tovább állt a fiútól.
Visszaügetett a bokszába, majd kényelmesen leheveredett a szalmájába. Hiccup azonban nem adta fel a dolgot, és lassan közeledett újra az állat felé. Már épp meg akarta érinteni, amikor Fogatlan hirtelen felkapta a fejét. Ennek hatására Hiccup meggondolta magát és inkább visszafordult az istálló ajtaja felé.

Lemondóan sóhajtott, amikor megpillantotta a lapátot, amiről Gobber beszélt, az egyik sarokban a falnak támasztva.
Kitárta az istálló ajtaját, majd fáradtan leült az egyik láda szélére. Felszedett egy botot a földről, majd a porba kezdett el rajzolni. Hirtelen valami elállta a fényt hátulról, és az elé vetődött árnyék egy ló fejét formálta. A szíve is megállt egy pillanatra, elfelejtette, hogy Fogatlan lerúgta a boksz ajtót így ha nyitva hagyja az istálló ajtaját, akkor ki fog szabadulni.
Nagyon megijedt, hogy mit fog tenni az állat attól meg még inkább, hogy mit fog vele a nagybátyja tenni, amiért kiengedte. Higgadtságot erőltetve magára tovább fojtatta a rajzolást.
Fogatlan a fiú kézmozdulatait követte kíváncsian, mintha csak megpróbálta volna ellesni tőle a technikát. Lassú léptekkel elügetett Hiccuptól, amivel nem kis mértékben hozta a frászt a fiúra, mert azt hitte, hogy majd az állat most elkezd randalírozni az udvarban. Amit azonban valójában tett, az teljesen ledöbbentette.
Fogatlan megragadt a szájával a nyelénél fogva egy kapát, és azzal próbált meg rajzolni a porba. Természetesen semmi formája nem volt neki, csak egy vonal, ami össze-vissza keresztezte egymást és a végén Fogatlan állt, aki büszkén nézte a mesterművét. Teljesen körbe rajzolta Hiccupot, aki megpróbált kijutni ebből a "rajzolt csapdából".
Egy óvatlan lépés folytán pont a rajzra tette a lábát, aminek eredményeként Fogatlan dühösen nyerített egyet. Hiccup azonnal elkapta onnan a lábát, majd egy kicsit távolabbra lépett, amivel már nem zavarta az állat büszkeségét.
A szabad helyeken lépkedve, lassan kijutott, de éppen Fogatlannak háttal sikerült érkezni, akinek fújtatását a nyakán érezte. Lassan megfordult, és látta, hogy túlságosan közel áll az állathoz.
Lassan nyújtotta ki ismét a kezét, hogy megérinthesse, de ezt Fogatlan ismét nem fogadta túl jól. Hiccup elfordította a fejét és szemhéját összeszorítva szinte teljesen egyenesen nyújtotta ki a kezét. Várta Fogatlan reakcióját, közben szinte visszhangzottak fejében Gobber szavai a még szükséges végtagokról.
Fogatlan nem értette a fiú viselkedését, de már látta, hogy nem akarja őt bántani és valószínűleg ugyanannyira fél tőle, mint ő Hiccuptól. Lassan a fiú tenyeréhez nyomta a fejét, amitől Hiccup először összerezzent majd lassan fordította tekintetét az állatra.
Egy másodperc erejéig egymás szemébe néztek, majd Fogatlan elkapta a fejét, fújtatott egyet és bement az istállóba. Hiccup ugyanúgy állt ott, ledöbbenve. Úgy érezte sikerült összebarátkoznia Fogatlannal.


Már az ebéd idő is elmúlt amikor Gobber és Hiccup leültek enni. Hiccup csak a villájával piszkálta az ételt, és elgondolkodóan meredt maga elé. Gobbernek feltűnt, hogy valami nyomasztja unokaöccsét, így újból próbált vele beszélgetni.

- Látom rajtad, hogy van valami. Szóval kivele!

- Nem nekem való ez az egész – magyarázta bágyadtan a fiú.

- Ugyan, csak az a baj, hogy még nem szoktál hozzá. Néhány hét múlva olyan lesz mintha mindig is itt éltél volna – magyarázta biztatóan Gobber egy csirkecombbal hadonászva. Hiccup azonban nem hitte, hogy lehetséges amit nagybátyja próbál vele elhitetni.

- A végén még apám azt mondja éljem le itt az életem – morogta Hiccup.

- Rosszul közelíted meg a dolgot.

- Oh tényleg? Akkor miért az volt a legjobb választás számára, hogy elküldjön? Néha úgy érzem egy csalódás vagyok csak a számára, és úgy viselkedik, mint akinek kispórolták a húst a szendvicséből – Hiccup hirtelen felállt és megpróbálta kiparodizálni édesapját. - "Elnézést kocsmárosné, de én nem ilyen porontyot rendeltem ám! Én egy kiadós fiút kértem izmokkal, extra vérrel a pucájában. Ezt itt? Ez egy beszélő csontváz."
Gobber nagyon jót kacagott a fiú kínlódásán, ahogy mutogatott és elmondta mit gondol a testvéréről, az magára emlékeztette.

- Nem az a baja ahogy kinézel! Azt nem állhatja ami benned van! - mondta biztatóan mosolyogva. Hiccupot persze ez nem vidította fel, sőt talán még rontott is a benne dúló érzéseken.

- Köszönöm, hát ettől most sokkal jobb lett – morogta.

- Próbálj meg alkalmazkodni a kialakult helyzethez. Ahelyett, hogy siránkozol a problémákon, vedd őket egy kihívásnak. Ne várd, hogy majd egy csapásra, csak úgy minden a helyére kerül. Gondolj rájuk úgy, mint egy lehetőségre!

- Én csak azt akarom, hogy végre fogadjon el olyannak amilyen vagyok – motyogta, majd lehajtott fejjel, lassú léptekkel kullogott ki a házból. Gobber lemondóan csóválta a fejét, majd tovább folytatta ebédjének habzsolását. Visszagondolt a régi időkre, amikor ő és Stoick még gyerekek voltak. Mindig mindenben ott voltak egymásnak, nagyon jól szót értettek.
Aztán ahogy felnőttek egyre kevésbé tudtak azonosulni egymással, és Gobber kifejezetten rossz útra tért. Pontosan ilyen kérdésekkel küzdött a fejében, mint most Hiccup. Nem akarta, hogy a fiú ugyanarra a sorsra jusson, mint őt.

Hiccup feldúltan sétálgatott fel alá az udvarban. Legszívesebben elszaladt volna a gondok elől, jó messzire. Mérgében felrúgott egy vödröt, ami pont a csirke ólnak csapódott és ettől a riadt állatok heves szárnycsapkodással futkorásztak fel-alá. Ezen egy kicsit elmosolyodott, mert viccesen néztek ki.
Épp az istálló előtt haladt el, amikor eszébe jutott valami. Még amikor először járt Fogatlannál, látott a boksz mellett egy szögre felakasztott nyerget. Az az őrült terve támadt, hogy megpróbálja megülni a lovat. Csak egy kicsit, hogy milyen érzés lehet. Sosem lovagolt még, és amúgy sincs semmi fontosabb dolga.
Ez a nyár menthetetlen volt számára. Azt a ládát, ami még reggel telis tele volt répával, most nagy nehezen felkapta. Berúgta az istálló ajtaját, majd a ládával a kezében belépett. Fogatlan már nem úgy viselkedett mint eddig, sokkal barátságosabban fogadta a fiút.

- Szia pajti, nézd mit hoztam neked! Sok-sok finom répát – magyarázta Hiccup, majd szinte ledobta a ládát az állat elé. Fogatlan óriási örömmel fogadta a répákat, majd miután alaposan megszimatolta őket elkezdte egyesével habzsolni.

- Ezzel el leszel egy darabig. Addig én teszem a dolgomat, ne is törődj velem – mondogatta egymás után, lassan a nyugtató szavakat Hiccup. Óvatos mozdulatokkal levette a nyerget a falról. Visszalépett Fogatlan mellé, majd lábujjhegyre állva megkísérelte a ló hátára tenni a nyerget. Fogatlan azonban néhány centit oldalra lépett, így amikor Hiccup el akarta volna engedni a nyerget az lehúzta őt a föld felé.
Morgott egyet, majd ismét megpróbálta az előbbit. Fogatlan izgett-mozgott evés közben ezzel szinte lehetetlenné téve Hiccup elképzeléseit. A fiú azonban egy határozott mozdulattal a jószág hátára tette a nyerget. Egy darabig csak nézte a musztángot így felnyergelve.

- Nem is olyan rossz – mondta, miközben egyre csak az állatot méregette. Óvatosan megpróbált felmászni rá. Betette a kengyelbe a lábát, majd a lóba és a nyeregbe kapaszkodva fel is mászott rá.
Fogatlan ekkor befejezte az evést, majd valami szokatlant tapasztalt magán, valami nehezet. Hiccup most fentről mérlegelte a helyzetüket, és valami egyre csak nem hagyta őt nyugodni, úgy érezte valami nem stimmel ezzel a nyereggel.
Gondolataiból az rázta fel, hogy Fogatlan össze-vissza kapálódzik, és rohamtempóban vágtázik ki az istálló ajtaján. Hiccup kiáltozott és reményvesztetten kapaszkodott a ló sörényébe. A karám felé tartottak, és Hiccupnak fogalma sem volt, hogy hogyan állítsa meg a lovat.


- Gyerünk Viharbogár! - szólt halkan Astrid, majd enyhén oldalba bökte a kancát a csizmája sarkával, aki ennek hatására gyors vágtázásba kezdett. Astrid imádta a lovát, ő volt a legjobb barátja és a legjobb dolog is az életében. A szüleinek van a legnagyobb lovas farmja a településen, így már egészen kicsiként elkezdett ebben a sportágban tevékenykedni. A környéken szinte minden versenyt ő nyert meg Viharbogárral, aki egy amerikai quarter ló.